Már az idei költségvetési év is komoly kihívást jelentett számunkra, hiszen nem kaptuk meg a szakkönyvtámogatást. Ennek ellenére fontosnak tartottuk, hogy ezzel segítsük túlfizetettnek nem mondható kollégáink munkáját, így vállalva, hogy ezzel forráshiányossá válik a költségvetésünk. Kifizettük a több mint kétmillió forintot – mondja az igazgatónő Kunszabóné Dancs Edit, majd elkeseredve hozzáfűzi: nem tudja jövőre mi lesz. Ugyanis a kiegészítő normatíva kompenzációját ugyancsak nélkülözni kellett már az idén is – ezzel együtt mintegy ötmillió forint hiányzik az iskola költségvetéséből. Erről a pénzről pedig biztosan tudják: jövőre egyáltalán nem óhajtja odaadni az állam az egyházi iskoláknak, sőt megnyirbálják a pedagógus továbbképzésre fordítható pénzeinket is.
Pedig Magyar Bálint oktatási minisztériuma nem tenné rossz helyre a drága pénzt, ha megfelelő támogatásban részesítené ezeket az intézményeket, s nem tartaná luxusnak az oktatásra életüket tevő pedagógusok önképzésének támogatását. A különféle felekezeti iskolákban ugyanis olyan oktató-nevelő munka folyik, aminek évszázados hagyományokra épülő, kimagasló eredményeket felmutató módszerei ma is példaértékűek.
Bár a Dóczi most már önálló, nem tagintézménye a Református Kollégiumnak, mégsem szakadt el annak legjobb szellemi hagyományaitól. Példa erre az is, hogy a végzősök kilencven százalékát felveszik valamelyik felsőoktatási intézménybe. Olyanok tanítanak itt, akik Hatvani István XVIII. századi ördöngös fizikaprofesszor nyomdokain haladnak. Egyikük az informatikát okító Kérdő Kálmán, aki eredeti mesterségére nézve matematikus, s aki a Hittudományi Egyetemen tanító Gaál Botonddal együtt a nemzetközi tudományos világ érdeklődésére is számot tartó matematikatételeket dolgozott ki. Feltételezésük szerint ugyanis elméletük alkalmas arra, hogy segítségével meg lehessen fejteni a természet „kódrendszerét”. Kérdő tanár úr ezzel együtt nem szobatudós, minden délután „rendel” és minden, matematikával csak érintőlegesen találkozó problémával bátran mehetnek hozzá a diákok.
De nem kevésbé kreatív az iskola híres fizikatanára Tófalusi Péter sem, aki éppen kilencedikben tart órát, amikor az igazgatónővel „rátörünk”. Magától értetődő természetességgel fog a táblára rótt levezetés végeztével egy egyszerű, ám igen „furmányos” kísérletbe. Egy kissé meghajlított fémlapra újságpapírt simít, majd egy erős diák segítségét kéri: verné le azt egy felülről mért ökölcsapással a földre. Az eredmény több mint érdekes, míg korábban, az újságpapír nélkül ez könnyedén ment, most nem sikerül. A miértre több találgatás után egy diák adja meg a választ: a fémre préselt papírra nehezedő több száz bárnyi légnyomás, no meg a két anyag közötti vákuum lehet a ludas a dologban. Óra után, annak tudatában, hogy nemrégiben két diákja – Nyiri Dávid és Rápolty Dávid tizenegyedikes tanulók – kiemelkedő eredményt produkált egy országos tanulmányi versenyen, arról faggatom, mit szeret jobban: a fizika tudományát, vagy az okítás gyakorlatát. Zavarba jön, azt mondja, ezen még nem gondolkodott, mert számára a kettő egy.
Az együttgondolkodás csodája az egész iskolára jellemző, van is egy „intézmény”, ahol ezt háborítatlanul lehet tenni. Úgy hívják, hogy Varázskuckó, ami nem más, mint egy viszonylag jól felszerelt laboratórium az iskola alagsorában, ahova többé-kevésbé mindig bemehet az érdeklődő diák. Mindig akad ugyanis a környéken egy tanár, aki szívesen feledkezik bele a gyermekkel együtt a természet titkainak meglesésébe.
Persze, nem csak matematikát és természettudományokat oktatnak a Dócziban: semmivel nem marad el a reáltárgyak tanításának színvonala mögött a magyartanítás, illetve a művészeti nevelés sem. A hetedikesek Arany János utánozhatatlan tökéletességű balladáját, a Szondi két apródját elemzik Tankó Istvánné tanárnő vezetésével. Két szinttel feljebb képzőművészeti oktatás keretében éppen szobrászkodnak a diákok. Itt is neves tanár kezében vannak, hiszen a magyarság képzőművészeti hagyományainak kutatásában és felhasználásában egyaránt jeleskedő Buka László segítségével éppen agyagszobrokat készítenek. Ki jobbat, ki kevésbé nívósat. Ki elmélyülten, figyelemmel, ki játékosan, örömmel. Egyben egyeznek meg csak tökéletesen: az amatőr szobrászok mindannyian odaadók és lelkesek.
Az iskola oktatói eredményei mögött, azokat átszőve ott van még valami: a gyermek minden problémájára kiterjedő lelki gondozás, aminek gazdája Zsoldos Tibor, a vallástanár. Feladatát bár humorral végzi, igen komolyan veszi. Olyannyira, hogy lelkészként nemcsak a diákokra, de a tanárokra is figyel. – Úgy vélem, rossz úton jár az, aki azt hiszi, a mai gyermeknek nincs szüksége arra a támaszra, amit az egyházi oktatás, a vallás adhat neki – mondja a tanár úr. – A hit és a belőle következő képesség az értelmes célok kitűzésére ugyanis olyan értékek, amelyek nélkül mit sem ér az emberi élet.
origo.hu
Napi balfék: Bud Spencer tanácsai a diszkójampinak
