Vigyázat, törékeny!

Hol vannak már azok az idők, amikor egy középosztálybeli család tálalójából nem hiányozhatott a drága porcelán étkészlet, az ezüst evőeszköz, a metszett kristálypohár! Hová tűntek az ínyencek, akik fél napot is eltöltöttek az ünnepélyesre terített fehér asztal mellett, és azon morfondíroztak, hogy – miként Krúdy Szindbádja – a gesztenyével töltött fácánpecsenye olasz vagy inkább magyar gesztenyével jobb? A szűk lakótelepi vagy társasházi lakásokban nemhogy ebédlő, de jószerével körülülhető asztal sincs. A mikróban melegített tévévacsorák nem igénylik a régimódi díszletet. A burjánzó díszítésű, színpompás porcelántárgyaknak ráadásul a közízlés változása sem kedvez: a XX. század második felében egyre inkább tért nyerő skandináv formakultúra éppen eszköztelenségével, letisztult szín- és formavilágával hódít. A rock and roll nemzedék szemében kevés cikisebb dolog van, mint a nagynéni horgolt terítős, cicákkal, madárkákkal, szarvasokkal ékesített vitrinkiállítása. A közízlés változása összeurópai folyamat: nemcsak a hazai, szerény vásárlóerővel rendelkező piacon érezni az érdeklődés megcsappanását, de a nagy európai országokban is. Ezzel a nagy múltú magyar gyártók is elveszítették piacaik számottevő részét.

Herendi: tékozló tisztségviselők

A magyar díszporcelánipar legnemesebb márkája a kétségkívül a herendi. A cég őse, az 1839-ben Fischer Mór alapította manufaktúra – királyi és császári udvari szállítóként – Európa-szerte ismertté tette a Veszprém környéki település nevét. Vásárlóik között Ferenc Józseftől Rotschild báróig, orosz cároktól a walesi hercegig bőven akadnak koronás fők. De nemcsak a herendi porcelánok számítanak exkluzív ajándéknak, az állami tulajdonú cég vezető pozícióit is ajándékként osztogatták az utóbbi években. Az igazgatótanács elnöki székében kötött ki például a bukott pénzügyminiszter, László Csaba is. De az egymást váltó menedzsmentek tagjai között is akadt, aki megajándékozta magát ezzel-azzal. A szeptemberben kinevezett új vezérigazgató, Simon Attila például a költségtakarékos szemlélet teljes hiányával indokolta, hogy miért alakult ki ebben az évben több száz millió forintos veszteség. Simon már csak tudja, hiszen az előző vezérigazgató, Kiss Sándor regnálása idején jogtanácsosként működött a cégnél. Az új vezető szerint akadt olyan tisztségviselő, aki magángépkocsi-használatának költségeként havi félmillió forintot vett fel, noha céges autó is a rendelkezésére állt. Az előző menedzsment hibájául rótták fel, hogy bizalmi válság alakult ki a felső vezetés és a legjelentősebb külföldi kereskedelmi partnerek között, és a dolgozói érdek-képviseleti szervekkel sem találták meg a közös hangot.
Eközben a cég anyagi helyzete veszteségesre fordult. A korábban mindig nyereséges herendi 7,2 milliárdos árbevétel helyett másfél milliárd forinttal kevesebbel lesz kénytelen beérni ebben az évben. Ugyanakkor a kiadások 1,3 milliárd forinttal haladják meg a bevételeket. Ennek egy részére magyarázat a pazarló gazdálkodás, ugyanakkor eredménytelennek bizonyult a piacbővítő tevékenység is. A cég megrendelései csökkentek, jelentős részben raktárra termel. A válságkezelés első lépéseként Simon Attila kétszáznyolc munkavállalótól vált meg.

Zsolnay: látványmanufaktúra?

A három hazai porcelános cég közül a legrózsásabbnak talán a – kontinens kulturális fővárosa címet elnyert Pécs távlati terveiben szereplő – Zsolnay jövője látszik. De félő, ebben nem a gyártói szerep lesz a központban, hanem az üzem ipartörténeti jelentőségű épületei és más ingatlanjai. Pedig a cég termékeivel mindig ügyesen lovagolta meg az aktuális divathullámokat. A Zsolnay manufaktúrát 1853-ban Zsolnay Miklós alapította. Fia, Vilmos, a XIX. század hetvenes-nyolcvanas éveire a Monarchia első számú porcelángyárává fejlesztette a pécsi üzemet. Nemcsak szecessziós használati és dísztárgyak készültek a Zsolnayban, hanem pirogránit burkolólapok is. Ezek szerte a Monarchiában több száz középület falát és tetejét burkolják még ma is. A rendszerváltás után sikertelen privatizációs kísérletek történtek. Hat évvel ezelőtt indították el a reorganizációt. A céget három részre osztották: a manufaktúrára, a porcelángyárra és az örökségkezelő kht.-ra. A cégcsoport anyagi terheit a porcelángyárnak kellett viselnie. Utóbbi adóssága meghaladja az 500 millió forintot. A manufaktúra az utóbbi években többször nullszaldósan zárt, máskor azonban százmilliós nagyságrendű veszteséget produkált. A jelenleg 315 embernek munkát adó manufaktúra helyzetét tovább rontja a cég 400 milliós hitelállománya.
A Zsolnay önkormányzati tulajdonba adásáról a közelmúltban határozott a kormány. A baranyai székhelynek biztosítania kell a gyár Pécsett maradását és a munkavállalók tovább foglalkoztatását. Pécs 2004 elején kérte az ÁPV Rt.-től térítésmentesen az átadást. E kérdésben a végső döntést a kormány jogosult meghozni.
Kormányhatározat azonban lapzártánkig nem született. Lapértesülések szerint ugyanakkor előkészítették a Zsolnay és a herendi cégek fúzióját. Az ÁPV Rt. szerint ezek a hírek alaptalanok. A herendi csak 25 + 1 százalékos állami tulajdonban van, a többi részvényt a dolgozók tulajdonolják, és valószínűtlen, hogy a többségi tulajdonosok egy ilyen jellegű konstrukcióban részt vennének. A Zsolnay megmentőjének tehát e pillanatban Pécs városa és személy szerint Toller László szocialista polgármester látszik. Terveik szerint idegenforgalmi látványossággá kell fejleszteni a gyárterületet. A gyár műemléki központját megtartják, a mézeskalácsház-stílusú épületeket felújítják, a többi épületet lebontják. Helyükön kiállítóterem és látványmanufaktúra épülne. A kézzel festett porcelánok piacképes előállítását e terv a Zsolnay-negyed idegenforgalmi hasznosításának rendeli alá.
Hollóháza: megkopott

Szász Endre aranya

A legnehezebb és legreménytelenebb helyzetben kétségtelenül a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Rt. van. A terület fideszes országgyűlési képviselője, Hörcsik Richárd már a gyár esetleges bezárásáról adott le vészjeleket. A manufaktúra évek óta veszteségesen gazdálkodik, s az idei év sem hozott fordulatot. Az elmúlt évtizedben felhalmozott adósságállományt nem tudta hatékonyan kezelni, nagy késztermék-készletet halmozott fel, s mindezek következtében a fizetésképtelenség szélére került a gyár. A fő tulajdonosnak, az ÁPV Rt.-nek a csőd elkerülése érdekében nyáron 70 millió forint tulajdonosi kölcsönt kellett folyósítania a lejárt szállítói számlák kiegyenlítésére. Novemberben új vezetőt állítottak a cég élére: Pálfi Józsefet, a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. volt vezérigazgatóját. Tőle a tulajdonos válságkezelő intézkedési terv kidolgozását kérte, amely rövid idő alatt biztosítja a veszteséges gazdálkodás felszámolását. Az ÁPV Rt. további kamatmentes tulajdonosi kölcsönnel támogatja a porcelángyár reorganizációját.
Pálfi laptársunknak nyilatkozva azt mondta, újra kell építeni a márka imázsát. A Szász Endre-féle, aranyozott motívumokkal díszített tárgyaknak, amelyek a jelenlegi piacokon nem éppen kelendőek, Oroszország irányában nemzetközi piacot kell találni. Az új vezető egyik első lépéseként a gyár száz dolgozóját elbocsátotta. Igaz, ezzel a maradék 270 munkahelyét igyekszik megmenteni – mondta Pálfi. A Hollóházi Porcelán Manufaktúra Rt. privatizációja jelenleg nincs napirenden – közölte kérdésünkre az ÁPV Rt. kommunikációs osztálya. Ám az újjászervezés közvetetten azt a célt is szolgálja, hogy stabilizálódjék a cég piaci, pénzügyi helyzete, s ezáltal megteremtődjék egy későbbi privatizáció lehetősége.