Akartak itt tározót csinálni a Vásárhelyi-terv keretében Tisza–Szamos-közi tározó néven, ám csak a szűken vett vízügyi szempontokat vették figyelembe a terület kijelölésekor, így nem tudtunk belemenni – mondja Nagy László, Panyola polgármestere. – Pedig nem kell az agrártudományok nagydoktorának lenni ahhoz, hogy valaki észrevegye: Panyola, Nábrád és Kérsemjén térségében vannak Szatmár legjobb földjei. Vagyis éppen azon a területen, amit a vizesek el akartak árasztani. Természetes, hogy nem járultunk hozzá, hiszen ez a térség halálát jelentette volna – magyarázza ellenállásukat Panyola első embere. Amint mondja, három kérdésre szerettek volna választ kapni. Miért olyan alacsony a földekért kínált állami kártalanítás összege? Hol fognak gazdálkodni, ha birtokaikon megépül a tározó? Hogyan lesz bármiféle fejlesztés a vidéken, ha az építési korlátozások miatt sem istállót, sem magtárat nem építhet a földjén a gazda? A kérdésekre válasz nem jött, ám a Tisza–Szamos-közi tározó építése lekerült a napirendről.
A földek tehát egyelőre maradnak mezőgazdasági művelésben, ami jó az ott gazdálkodóknak, ám rossz mindazoknak, akiket a Tisza elöntéssel fenyeget Tivadartól felfelé évről évre. Nagyarig nincs gond, addig tíz métert emeltek a gáton még az Orbán-kormány idején, utána viszont csak a Jóistenben bízhatnak az ott élők. A jogos félelmeket csak fokozza, hogy a tivadari híd alatt összeszűkül a hullámtér, így ha nagy tömegű víz zúdul le, bizonyossággal gátszakadással kell számolni. – Nem mondom, hogy semmi nem történt, de hogy édeskevés az üdvösséghez, az biztos – summázza a helyzetet Danó Sándor, Tivadar polgármestere. – A térségre a kormány most 194 milliót költött: kiirtották a cserjéket, letakarítottak egy-másfél métert az iszaprétegből, és szemben, Kisarnál kikotorták a Tisza medrét. Azonban nem szűnt meg a Tisza tölcsérszerű szűkülete a híd alatt, és nem lett jobb a lefolyása az üdülőterületnek sem. Utóbbi azért nagyon veszélyes, mert az üdülőtulajdonosok – nem törődve a tilalommal – beépítették a lábakra épült házak alját. Így aztán, ha jön a víz, sokkal lassabban tud lefolyni, mintha szabadon állna az üdülők láb alatti része. Ezen viszont nem nagyon akaródzik változtatni a választások előtt álló kormányerőknek, nem merik összeakasztani a bajszukat az üdülőtulajdonosokkal – avat be a helyi politika összefüggéseibe a tivadari polgármester.
Nincs viszont ilyen akadálya annak, hogy Tiszakóród vízzel szembeni kiszolgáltatottságát csökkentsék az arra illetékesek, mégsem történik semmi ott sem. Ez a település közvetlenül a Tisza partján, az ukrán határ mentén húzódik meg, s bár maguk emberül készülnek a zord időkre, mégsem érezhetik biztonságban magukat. Hiába a 160 fős vészelhárító csapat – gyakorlatilag a falu egész felnőtt férfilakossága –, megszervezve, brigádokba osztva, annak rendje-módja szerint, és hiába a sok homokzsák, ha Rahóról, Viskről megindul a hó, itt nincs mit tenni – tudjuk meg Gyulai Gáspár polgármestertől. E község gondja ugyanis az, hogy felette folyik a palád–csécsei csatorna, aminek az a rendeltetése, hogy 12 község belvizeit összegyűjtse és a Tiszába vezesse. A bökkenő csak az, hogy magas vízállás esetén pont fordítva működik, mint ahogy kéne: megindul rajta visszafelé az áradó Tisza vize, és elönti a községet. – Most csináltak nekünk egy szivattyút, amivel adtak egy pofont annak, aminek szoktak… – mondja a polgármester. – Bár azt ígérték, kétszer akkora teljesítményű lesz, mint az elődje, mire megépült, kiderült, hogy épp akkora a kapacitása, mint annak, amit kihajítottak. Hát ez meg mire volt jó? Nem azért kellett az új, mert a régi nem bírt a vízzel? – teszi fel a költői kérdést Gyulai Gáspár, hozzáfűzve, hogy rajtuk is csak az segítene, ha a tivadari híd alatt a szűkület megszűnne, és nem nyomná vissza az árvizet a fölötte lévő községekre. Erre viszont semmiféle garancia nincsen, a híd átépítése ugyanis, bármennyire logikus is lenne, egyetlen tervben sem szerepel.
De közelebb vinne a megoldáshoz az is, ha a Beregben, ahol semmiféle lakossági ellenállásba nem ütközik, végre megkezdődne a tározóépítés, hogy meg lehessen fogni az áradó Tiszát Jánd és Gulács között. De az sem lenne haszontalan, ha hozzákezdenének a Lónya– Szalóka belvízvédelmi rendszer kiépítéséhez vagy a zagatai hegyvidék tervezett gáterősítéséhez. Itt viszont az a bökkenő, hogy a magyar szándék kevés, nemzetközi együttműködés szükségeltetik, hiszen ez a több tucat beregi és szatmári polgármester által támogatott terv megvalósítása ukrán közreműködést is követel. Magától értetődik, hogy e határ menti együttműködést igénylő projekt nem része a Vásárhelyi-tervnek meg más hazai terveknek sem, így jelenleg semmi forrás nincsen rá. A tervezést is csak INTERREG pályázati pénzből tudná megkezdeni a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Ha nyernek, legkorábban 2007-ben érkezhet meg a pályázott 360 millió forint, akkor indulhat a tervezés, a kivitelezés kezdetének dátumát pedig megjósolni sem meri a vízügyi igazgatóság lapunknak nyilatkozó, ám magát megnevezni nem kívánó munkatársa. Arra a kérdésre, hogy akkor mi védi meg a Tivadar fölötti felső-tiszai településeket, ha se hídátépítés, se tározóépítés nem lesz a közeljövőben, nem is próbál választ adni…
A nagyon veszélyeztetett településektől kicsit délebbre haladva Olcsvaapátiban azt halljuk, itt a víztől nem félnek az emberek. Halász Csaba polgármester azt mondja, a Tisza és a Szamos által határolt község lakói évszázadok óta hozzászoktak ahhoz, hogy néhány évente „meglátogatják” őket otthonaikban a folyók – ám annál inkább aggódnak amiatt, hogy lassan nem lesz miből megélni a faluban. – Minálunk nem hétszázalékos a munkanélküliség, ahogyan Gyurcsány elvtárs állítja, hanem hetven – mondja Halász Csaba.
Ennek egyszerű oka van: októbertől áprilisig gyakorlatilag nem lehet megközelíteni a falut, mert a zajlás, illetve áradások miatt a komp nem jár, híd meg nincsen, hogy az alig néhány kilométerre lévő Vásárosnaményba át lehessen jutni. Ha nincs fagy, a közel harminc kilométerre lévő Fehérgyarmat felé lehet csak közlekedni, ha van, lehet a Szamoson keresztül is, természetesen gyalog. Ez kényszermegoldásként járja a Vásárosnaményban dolgozóknál, ám semmiképpen nem tekinthető korszerű közlekedési formának, nem vonzza különösebben a tőkét. Így nem meglepő, hogy nincs az a vállalkozó, aki Olcsvaapátiban akarna befektetni. – A Szamos-híd, amit szeretnénk, kétmilliárd forintba kerülne. Ez összekötne bennünket az épülő M3-as autópályával, és megmentene a pusztulástól. De úgy látom, nemhogy Olcsvaapáti, de az egész Szatmár sem ér kétmilliárd forintot ennek a kormánynak…
origo.hu
Magyar Péter a nők elleni erőszak napját alapította meg
