Leküzdik az ellenséget

A brit kormány a pubok nyitva tartásának meghosszabbításával akarja elérni a társadalom mértékletesebb alkoholfogyasztását. Az ötletet sokan bírálták Nagy-Britanniában. Európa-szerte mind több fiatal nyúl a pohár után, az angol lányok tivornyapartiit értetlenül nézi az ország vezetése.
Uraim, utolsó rendelés! – adja hírül az angol csapos háromnegyed tizenegykor, tizenöt perccel a zárás előtt. Természetesen egy igazi angol pubban mindenki áll. A zene úgy üvölt, hogy az ember fülét csak hangfoszlányokként érik el szemben álló társa szavai. Erőteljes gongszó is jelzi a publikumnak, hogy aki nem hallotta volna a szóbeli figyelmeztetést, az is tudomásul vegye a közelgő zárórát. Ekkor a túlzsúfolt kocsmában mindenki tesz pár lépést a pult felé, s megpróbál mindenből kettőt kérni, két felest két pint sörrel.
Most ennek talán vége Angliában és Walesben. Tony Blair brit miniszterelnök kormánya sajátos logikát követve megszüntette azt az első világháború óta életben lévő törvényt, amely az angol pubok nyitva tartását 23 óráig engedélyezte. Akár éjjel-nappal, azaz 24 órán át nyitva tarthatnak a sörözők. A hatvanezer ilyen jellegű vendéglátó-ipari egység közül azonban csak mintegy négyszáz nyújtott be kérelmet a nonstop üzemeltetésre, 40 százalékuk pedig csupán heti egy-két órával növeli meg a hörpintésre szánt időt. Az engedélyezésről – a környéken lakók véleményének figyelembevétele után – mindenhol a polgármester dönt.
A kocsmák hosszabb nyitva tartásával az alkoholizmus ellen? „Illő, hogy felnőttként kezeljük az angol lakosságot – vélték a baloldali kormány rendelkezését támogatók. – Így nem kell a vendégeknek az utolsó pillanatokban felhajtaniuk jelentős mennyiségű szeszt.” Van ebben az érvelésben is valami! Ám a kormányintézkedést bírálók szerint ettől nem csökken az elfogyasztott alkohol mennyisége: ugyanúgy megmarad az „utolsó rendelés” veszélye, csak éppen egy-két órával későbbre tolódik. A majd egy évszázados szokást máról holnapra egy rendelkezéssel eltörölni enyhén szólva vágyálom. A rendőrség és a baleseti sebészetek dolgozói szintén kételkednek az intézkedés sikerében, ők is csak azt látják benne, hogy tovább kell ébernek lenniük egy esetleges kocsmai verekedés kitörésekor.
Ha az európai alkoholfogyasztási rangsort nézzük, Nagy-Britannia átlagosnak mondható a maga 13. helyével, igaz, hogy minden évben egyre feljebb zárkózik. Ne feledjük el, hogy 1950-ben a szigetországban még csak öt liter szesz volt az egy főre jutó alkoholfogyasztás. Most valamivel több mint 11 liter alkohol csúszik le évente a britek torkán – természetesen százszázalékos. Ennek majd háromnegyede sör, húsz százaléka bor, és csupán két százalékát teszi ki a tömény.
Talán kevesen tudják, hogy az európai élmezőnyt Luxemburg vezeti, fejenként 17,5 literes „eredményével”. A legutóbbi felmérés adatai szerint Csehország hajszállal maradt le a győzelemről, Írországnak azonban be kellett érnie a harmadik hellyel (14,45 liter). A 12–13 literesek klubja Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Spanyolországból áll. A következő csoport élén mi is ott vagyunk Dániával együtt. Ám ha hozzáadjuk a 11 litert meghaladó eredményünkhöz az illegálisan főzött és fogyasztott pálinkát, dobogó közeli helyezést érnénk el.
Az angol nők – legalábbis az IAS, a helyi brit alkohológiai felméréseket végző intézet szerint – Európa-, sőt világbajnokok: a 18–24 éves hölgyek harmada azt állítja, hogy havonta legalább kétszer lerészegedik. A jól kereső nagyvárosi fiatal nők esetében ez heti rendszerességgel fordul elő. A „binge drinking”, a tivornyaivászat szokása, amikor hölgytársaságok csontrészegre isszák magukat, általánosan elterjedt a szigetországban, már 13 éves tinédzser lányok is űzik. Az IAS jelentése szerint minden ötödik nő azért iszik, hogy merev részeg legyen. Hasonló korú német és francia társaiknál ez az arány húsz az egyhez. A nőknél harminc százalékkal kevesebb alkohol is elég ahhoz, hogy az ittasság ugyanolyan fokát érjék el, mint a férfiak, és náluk gyorsabban – átlagban három év alatt – alakul ki a függőség.
Nem kell Moszkvába utaznunk ahhoz, hogy a bárok mellett magatehetetlen, emberi mivoltukból – és néha ruhájukból – kivetkőzött egyetemista lányokat lássunk fetrengeni. Elég, ha ellátogatunk a mégiscsak közelebbi Angliába. Egyes pubok női kidobókat foglalkoztatnak, hogy megszabaduljanak a módfelett erőszakos hölgytársaságoktól.
Arról nem is szólva, hogy az önkontrolljukat vesztett lányok gyakran válnak szexuális támadás áldozatává (állítólag minden harmadik). Ha a tivornyázásnak nem tudnak gátat szabni, akkor a Datamonitor elemzőcég szerint a fiatal angol nők 2009-re háromszor annyi szeszt isznak meg, mint olasz vagy francia társaik.
A brit nők feszültségoldó lerészegedése mellett a huszonéves orosz asszonyok alkoholizmusa is egyre nagyobb probléma. Bár Oroszországban, amely az egyik legnagyobb ivó nemzet hírében áll, hiteles adatokat szinte lehetetlen találni e kérdésről, még kevesebbet a női alkoholizmusról. „Tíz évvel ezelőtt tíz férfi alkoholistára egy nő jutott. Ma négy” – mondta Magaljev professzor, az egyik moszkvai klinika vezetője. (Magyarországon a mintegy egymillió alkoholista közül kétharmad-egyharmad a férfi-nő arány, bár a női alkoholisták száma fokozatosan gyarapszik.)
Különösen a huszonéves, iskolázott és nagy többségükben jó anyagi körülmények között élő orosz nők keresik fel nagy számban az intézetet. „Az orosz közmegítélés szerint nagyobb baj alig létezik egy családban, mint ha az anya részeges. Ezért rejtőzködve isznak, ugyanis míg a társadalom a férfi alkoholizmusát megbocsátja, addig a nőét megveti – fejtette ki Margarita Poznyikova. – Míg öt éve a pácienseim 40–50 éves asszonyok voltak, ma már senki sem lepődik meg azon, ha az orvoshoz húszas éveinek elején járó nő érkezik súlyos alkoholizmussal.”
Összeurópai jelenség, hogy egyre fiatalabban fognak szeszes itallal teli poharat a kezükbe a diákok. Az ESPAD, az európai drog- és alkoholfogyasztási szokásokkal foglalkozó program 1995 óta ötévente vizsgálta a 15–16 éves korosztályt 35 európai országban. Százezer diákot kérdeztek ki a biztosok. Az országok kétharmadában a tinédzserek 90 százaléka életében legalább egyszer kipróbálta már a szesz hatását. „Az utóbbi harminc napban hányszor fogyasztott alkoholt?” – tették fel a kérdést a kutatók. A tízszer volt a „legerősebb” válaszlehetőség. Ezt a holland diákok negyede, az osztrák, a belga, a máltai, a nagy-britanniai ötöde beikszelte. Ám az északi országok (Finnország, Izland, Norvégia, Svédország) felnövekvőben lévő korosztálya csak három százalékban jelölte meg ezt a választ.
Különösen a sörfogyasztás volt erős az olyan országokban, mint Dánia, Lengyelország, Bulgária; az itt megkérdezett fiatalok egy hónap alatt háromszor söröztek. Harminc országban többségben voltak azok a tanulók, akik azt állították, hogy életükben legalább egyszer voltak már részegek. Ez a szám a húszat is meghaladja a dán, a brit, az ír diákok húsz–harminc százalékának esetében. A fiúk vezetnek, de érdekes megállapítani, hogy az alkoholfogyasztási szokásokban nemileg szinte nincs különbség a brit és a skandináv fiatalok között, tehát majdnem annyi lány próbálta már az alkoholt, mint fiú. A felmérés megállapítja, hogy a földrész nyugati felén jobban elterjedt az alkoholfogyasztás a fiatalok körében. Az északi vidékeken csak kevés diák sörözget vagy borozgat, ám a kelet-európai országokban egyre terjed az alkalmankénti lerészegedés a tinédzser korosztály körében is.
Tíz franciából egy alkoholbeteg – ezt írta a közelmúltban megjelent könyvében Hervé Chabalier kigyógyult alkoholista, aki azóta Capa néven televíziós hírügynökséget alapított és vezet. Franciaországban ötmillióra teszi azoknak a számát, akik rendszeres ivásukkal ártanak az egészségüknek, kétmillióra becsüli az alkoholfüggőket. A szakértők szerint évente 23 ezer személy hal meg közvetlenül alkoholbetegség következtében, 45 ezerre teszik azoknak a számát, akiket valamilyen formában az alkohol vitt sírba. Az alkohol szerepet játszik a munkahelyi balesetek 20 százalékában, s az egy év alatt francia földön közúti balesetben meghaltak harmadáért, 2700 emberért is a szesz a felelős.
Elemzéséből Chabalier nem hagyja ki az állam felelősségét sem, amely degeszre keresi magát az alkoholforgalmazáson. Ha ennek csupán egy százalékát visszaforgatná a szesz elleni propagandára, akkor már rég nem itt tartanánk. Párizsban 245 kórházi ágy van kimondottan alkoholbetegek részére, miközben a bármelyik pillanatban ellátandó alkoholbetegek száma több mint félmillió ebben a térségben. Franciaországban a nemzeti jövedelem 1,42 százaléka, azaz 17,53 milliárd euró ered az alkoholforgalmazást terhelő adókból: egy bordeaux-i boron az állam 16,6 százalékot, egy karton sörön 22 százalékot, egy üveg whiskyn pedig 38 százalékot keres. Vajon hova folyik el ez a tengernyi pénz?
Most mindenki nagy örömére a huszonötök vezetői hosszas alkudozások után elfogadták az unió hét évre szóló költségvetését. Ennek az összege 862 milliárd euró. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a huszonöt európai tagállam évente mintegy 200 milliárd eurót költ a közvetve vagy közvetlenül az alkoholizmus által okozott betegségek kezelésére. Tessék utánaszámolni…