A profi boksz „pénzeszsákja” 340 millió dolláros pert indított egykori megmentői ellen

Van az úgy, hogy valakinek nem elég az, hogy a Forbes magazin többször is a világ leggazdagabb sporttolójának nevezze, és az is kevés a számára, hogy a híres Rocky Marciano rekordját megdöntve veretlenül zárta le profi ökölvívói pályafutását. A 49 éves Floyd Mayweather – akit csak Money Boy becenéven szólít a világ, nem véletlenül – most úgy érezte, itt az idő megharapni azt a kezet, amelyik korábban segítette őt, egyengette a pályafutását. Az öt súlycsoportban világbajnoki címig jutott amerikai ugyanis nem kevesebb, mint 340 millió dollárért perli a Showtime Sportsot, illetve közvetve azt az Al Haymont, akit korábban mindig a megmentőjeként emlegetett.

2026. 02. 04. 9:19
Floyd Mayweather számára ismeretlen fogalom a hála, nekimegy azoknak, akik egyengették a pályafutását
Floyd Mayweather számára ismeretlen fogalom a hála, nekimegy azoknak, akik egyengették a pályafutását Forrás: Showtime
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai szupersztár, akit anyagiassága miatt mindenki Money Boynak, vagy csak egyszerűen Moneynak becéz, úgy érezhette, hogy ismételten a címlapokon kell szerepelnie, amit már nem biztosít számára az, hogy a tavasszal bemutatómeccset vív a nehézsúly egykori fenegyereke, Mike Tyson (50-7, 44 KO) ellen, illetve minden esély megvan arra, hogy a profi boksz történetének egyik legnagyobb bevételét hozó, Manny Pacquiao (62-8-3, 39 KO) elleni ringháborúnak megrendezzék a visszavágóját. Floyd Mayweather (50-0, 27 KO) ugyanis úgy döntött, nem kevesebb, mint 340 millió dolláros pert indít az ellen a Showtime Sports ellen, amely 2013 és 2017 között a mérkőzéseinek a televíziós jogaival rendelkezett. A Ring Magazin megírta, hogy a 49 éves amerikai állítása szerint a Showtime akkori vezetője, Stephen Espinoza és korábbi, megmentőjeként aposztrofált tanácsadója, Al Haymon karrierjének jelentős bevételét, a fentebb nevezett összeget elsikkasztotta. A per érdekessége, hogy a vád ellenére Haymon nem szerepel az alperesek listáján.

Floyd Mayweather szinte minden bevételi rekordot megdöntött a Manny Pacquiao ellen vívott összecsapásával
Floyd Mayweather szinte minden bevételi rekordot megdöntött a Manny Pacquiao ellen vívott összecsapásával     Fotó: BACKPAGE IMAGES / BACKPAGE IMAGES Ltd

Floyd Mayweather a ringben megdöntötte Rocky Marciano rekordját

A profi boksz legendája 2017 óta, amikor is megdöntötte Rocky Marciano (49-0, 43 KO) rekordját, az ötvenedik győzelmét követően egyszerűen visszavonult, és 8 éve már csak különböző bemutatókon lép ringbe, igaz, azóta sem tudta senki sem legyőzni.

Öt súlycsoportban volt világbajnok az amerikai legenda

  • nagypehelysúly
  • könnyűsúly
  • kisváltósúly
  • váltósúly
  • nagyváltósúly

Az amatőrök között – ahol a mérlege 84 győzelem és 8 vereség volt – éktelen nagy csalással megverették az 1996-os, atlantai olimpia elődöntőjében. Még a ringbíró, az egyiptomi Hamad Hafaz Suman is Mayweather kezét emelte fel az eredményhirdetésnél, ám szóltak neki, hogy 10-9-es pontozással a ronggyá vert bolgár Szerafim Todorov a győztes. Az amerikaiak hevesen tiltakoztak, és azóta is áll a gyanú, hogy a nemzetközi szövetség fegyelmi bizottságának bolgár ura, Emil Jecsev intézte el, hogy honfitársai közül hárman is olimpiai döntősök legyenek.

Floyd Mayweather imádja a nagy pénzeket hozó bemutatókat, ám a magánéletében többször is összetűzésbe keveredett a törvénnyel a családon belüli erőszak vádja miatt
Floyd Mayweather imádja a nagy pénzeket hozó bemutatókat, ám a magánéletében többször is összetűzésbe keveredett a törvénnyel a családon belüli erőszak vádja miatt   Fotó: EYEPIX / NurPhoto

Money Boy számára egyáltalán nem ismeretlen terep a bíróság

A Mayweather család többször is megjárta már a tárgyalótermeket, igaz, az esetek nagy részében alperesként, vagy éppen vádlottként. Édesapja annak idején, amikor a bunyós profi karrierje beindult, éppen börtönben ült kábítószer-kereskedelem miatt. Fiát pedig többször is elítélték már családon belüli erőszak, illetve különböző illegális gazdasági ügyletek miatt.

  • 2002-ben két rendbeli családon belüli erőszakkal és egy rendbeli testi sértéssel vádolták meg: hat hónap felfüggesztett börtönbüntetés, két nap házi őrizet, valamint 48 óra közmunka
  • 2004-ben két rendbeli, két nő ellen elkövetett testi sértésben bűnösnek találták: egy év felfüggesztett börtönbüntetés és 1000 dolláros pénzbírság megfizetésére kötelezték
  • 2005-ben megütött és megrúgott egy kidobót, amiért 90 nap felfüggesztett börtönbüntetést kapott
  • 2010. szeptember 9-én kihallgatták, miután a volt barátnője, Josie Harris feljelentést tett ellene családon belüli bántalmazás miatt. Mayweathert 2010. szeptember 10-én őrizetbe vették, de 3000 dollár óvadék ellenében szabadon engedték. 
  • 2011. december 21-én egy bíró 90 nap börtönbüntetésre ítélte a megyei börtönben, amiért 2010 szeptemberében bántalmazta Harrist. Ezenkívül 100 óra közmunkára, egy 12 hónapos, családon belüli erőszak elleni programra és 2500 dollár pénzbírság megfizetésére kötelezték. 2012. augusztus 3-án szabadult a börtönből

És most jön a minden eddiginél nagyobb volumenű per, aminek végeredménye igencsak kétséges a bunyós szempontjából.

Floyd Mayweather élete legnagyobb perére készül, 340 millió dollárra perelte be a Showtime csatornát
Floyd Mayweather élete legnagyobb perére készül, 340 millió dollárra perelte be a Showtime csatornát                     Fotó: Showtime

A Showtime a világ legjobban kereső sportolójává tette Mayweathert

Egy biztos, a 49 éves amerikai alaposan felkészült a nagy ütközetre. A sajtóhírek szerint Mayweather a Showtime-ot és vezetőjét, Espinozát bizalmi kötelezettség megszegésében való bűnsegédlet, csalás elkövetésére irányuló polgári összeesküvés, átverés és  jogtalan gazdagodás miatt perli, ráadásul a 340 millió dolláron felül Mayweather büntető kártérítést is követel az alperesektől. A veretlenül visszavonult bunyós szerint a pénzzel a Showtime nem tud elszámolni – amikor át akarták nézni a szakértői a könyvelői papírokat, azt a választ kapták, azok egy árvízben megsemmisültek –, míg a televíziós csatorna azt állítja, a Mayweathernek járó pénzt gyakorlatilag közvetlenül Haymonnak utalták át olyan számlákra, amelyeket lényegében a tanácsadó ellenőrzött.

– Floyd az ökölvívás egyik legnagyobb fizetős nézettségét generálta, ami több száz millió dolláros bevételt hozott a Showtime-nak. Mr. Mayweather most a bíróságon akarja visszaszerezni azt, ami őt illeti. Ugyanúgy győzni fog, mint tette azt ötven alkalommal a ringben – jelentette ki Mayweather ügyvédje, Bobby Samini.

Az amerikai karrierjének utolsó hét profi meccsére, 2013 és 2017 között, a Showtime fizetős csatornáján került sor Robert Guerrero, Canelo Alvarez, Marcos Maidana (kétszer), Manny Pacquiao, Andre Berto és Conor McGregor ellen. A Showtime-nál töltött ideje alatt Mayweathert gyakran emlegették a világ egyik legjobban fizetett sportolójaként. Most – miután a Business Insider rávilágított – a pazarló életmódja miatt újra pénzügyi gondokkal néz szembe, így úgy döntött, megharapja azt a kezet, amely éveken keresztül enni adott neki.

A Mayweather legnagyobb bevételét hozó meccs Manny Pacquiao ellen:

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.