Bajnai Gordon után a sógora is megjelent a Tisza Párt körül

Bajnai Gordon sógorának rendezvényközpontjában, a miskolci Tudomány és Technika Házában tervezett politikai fórumot tartani a Tisza. Ez még Magyar Péter tanácsadóinak is feltűnt, akik akkor, 2024-ben még kétségbeesetten próbálták eltitkolni a kapcsolatot Bajnai és a Tisza Párt között. Az Ellenpont cikke bemutatja, hogy nem ez az egyetlen kapcsolat Hajdú László és Magyar Péterék között, a gazdag, baloldali üzletember ugyanis több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Forrás: Ellenpont2026. 02. 04. 9:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ellenpont cikkében arra emlékeztet, január elején Bajnai Gordon hivatalosan is beszállt a választási kampányba. A Hvg-nek adott interjúban elárulta, hogy Magyar Pétert támogatja az áprilisi választáson, továbbá választási stratégiát javasolt a baloldali pártoknak.

Hajdú László Bajnai Gordon sógora

Korábban is voltak jelek arra nézve, hogy a volt miniszterelnök csak a szavak szintjén szállt ki a politikából. Ahogy elsőként a lap feltárta, a Tisza egy hozzá köthető művésztársaságból nőtt ki. Sőt, az akkor még csak formálódó párt hátországában felbukkant régi bizalmasa, volt üzlettársa, Bárdos Barnabás is.

A Tisza-projekt élesítése után a Bajnai-hálózat kulcspozíciókat foglalt el Magyar Péter körül

 – elsősorban gazdasági, céges vonalon és tanácsadók szintjén. Jelenleg is az üzletemberhez köthető vállalkozás, az SZ&Partners Kft. kezeli a Tisza uniós képviselőinek kifizetését. Továbbá a szavazatszámlálók toborzásáért felelős szervezet, a 20K mozgalomból lett Szabad Szavazat Alapítvány mögött is Bajnai emberei tűnnek fel – írja a lap.

Az Ellenpont azonban most minden eddiginél szorosabb kapcsolatra talált nyomokat: az exkormányfő családja is megjelent Magyar Péterék mögött.

A sógor a Tisza Párt közelében

Bajnai Gordon a 2000-es év végén a Wallis Rt.-nél ismerte meg jelenlegi élettársát, Hajdú Mónikát, aki jogászként dolgozott a cégcsoportnál. Eleinte munkakapcsolat volt közöttük, viszonyuk később fordult komolyabbra. Az idő előrehaladtával Hajdú lett a Wallis-csoport ügyvédje, többek között a Hajdú-Bét ügyben is ő képviselte a libatenyésztőket kisemmiző vállalkozást.

Bajnaival most már az üzleti életben is együtt nyomulnak: Hajdú Mónika tavaly márciusban tulajdonosként lépett be az üzletember egyetlen aktív üzleti érdekeltségébe, az EBIT Consulting Kft.-be (a politikus-üzletember jelenleg is a cég vezetője – szerk.).

A közöttük lévő bizalmi viszonyt jól jelzi, hogy ez az a vállalkozás, amelyen keresztül Bajnai mozgatta a szálakat az ex-DatAdat-hálóban 2017 és 2024 között. Mint ismert, a cégcsoport felbukkant a legutóbbi választási kampányban, a Márki-Zay Péter vezette baloldali összefogást segítve.

Kevésbé ismert, de Bajnai Gordon élettársának, Hajdú Mónikának van egy testvére.

Hajdú László vállalkozó, ingatlanfejlesztő, az Expert-cégbirodalom tulajdonosa – testvéréhez hasonlóan – szintén a Bajnai-féle wallisos körökben kezdte a pályafutását.

Bár erős politikai múltja van, a jogász végzettségű Hajdú a 2010-es kormányváltás után miskolci lokálpatrióta vállalkozóként kezdte el építeni magát. Sikerrel, hiszen befolyásos és gazdag üzletemberré nőtte ki magát, a térségbeli sajtóban rendszeresen városépítőként hivatkoznak rá. Van is alapja a címkének: szülővárosában számos nagyszabású projekt fűződik a nevéhez, így többek között a Népkerti futókör, a Belvárosi Kör Egyesület és a Miskolci Soho.

Ebbe a körbe tartozik a borsodi város egyik legimpozánsabb rendezvény- és közösségi helyszíne, a Tudomány és Technika Háza (TTH) is. Hajdú ugyanis fele részben tulajdonos a TTH mögötti cégben, a Technika Háza Rendezvényszervező Kft.-ben. A sajtóban így vele azonosítják a projektet.

Ennek azért van jelentősége, mert ahogy az Ellenpont észrevette: Magyar Péter még az első országjárása idején éppen a Tudomány és Technika Házát jelölte meg miskolci rendezvényének helyeként. Ez pedig nem kevesebbet jelent, minthogy

Bajnai Gordon sógorának érdekeltségében tervezett politikai fórumot tartani a Tisza.

Magyar Péter Bajnai Gordon sógorának érdekeltségét adta meg miskolci kampánygyűlésének helyszíneként. (Forrás: Facebook)

Végül nem a TTH-ban rendezték meg az eseményt, hanem a néhány háztömbbel arrébb található Generali Arénában.

Az Ellenpont információja szerint Magyar Péter stábja javasolta a váltást, mert politikai kockázatot látott az MSZP-s exkormányfő sógorához köthető helyszínben.

 A lap úgy tudja, azzal érveltek, hogy nem volna szerencsés, ha a Tiszát bármilyen szinten össze lehetne kötni Bajnai családjával. Bár a pártelnök kevésbé szokott hallgatni az őt körül vevő tanácsadókra, ezúttal elfogadta a javaslatukat, és kevéssel a kezdés előtt belement a helyszíncserébe.

A Bajnai sógorához köthető közösségi térbe egyébként rendszeresen hívnak meg baloldali véleményformálókat. Január végén Magyar Péter egyik legnagyobb támogatója, a mostanában influenszernek álló Puzsér Róbert volt a vendég, aki a „rendszerváltás kilátásairól” beszélt. De korábban a Direkt36 csapata itt mutatta be a miskolci közönségnek A Dinasztia című, a kormány lejáratására készített filmjét, sőt, Gálvölgyi János, a Heti hetes egyik tagja is fellépett a helyszínen.

Visszatérve Bajnai sógorának tiszás kapcsolataira: Hajdú László több helyi tiszás politikussal is jó viszonyt ápol. A köreihez sorolható Zemenszky Kitti, aki ugyan bejutott a miskolci előválasztás második fordulójába, de végül nem ő lett a párt jelöltje. Hajdú hasonlóan közeli viszonyt ápol a másik miskolci körzet győztes jelöltjelöltjével, Czipa Andrással is. Ezt bizonyítja, hogy a fiatal politikus megtalálható a Facebook-ismerősei között – írja az Ellenpont.

Hajdú László facebookos barátai között megtalálható a Tisza fiatal, miskolci jelöltje, Czipa András (Forrás: Facebook)

A Tisza hivatalos oldalán elérhető bemutatkozója szerint Czipa az egyetemi évei alatt külföldön tanult, jelenleg pedig Brüsszelben, az Európai Parlamentben dolgozik.

Keringenek olyan hírek, hogy a Bajnai családhoz köthető üzletember beszállhatott Magyar Péter miskolci jelöltjének kampányába.

Wallisos körökből indult

A Tisza környékén felbukkanó Hajdú László nem aprózza el a dolgot: az Opten közel negyven céget mutat a neve mellett – tudta meg a lap.

Az Ellenpont hozzátette, 

a miskolci vállalkozó alapvetően Bajnai Gordon wallisos köreiből érkezett az üzleti életbe, számos közös érdekeltsége volt a hírhedt cégcsoporttal, illetve annak a képviselőivel.

A Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben a volt miniszterelnök egyik legfontosabb emberével, a Wallis-vezér Veres Tiborral alapított közös céget Tibolddaróci Kastélyszálló Kft. néven. A társaság jelenlegi Freedom Media Sales Kft.-ként fut, amelynek Hajdú egészen 2020-ig volt a tulajdonosa.

Veres jelenleg igazgatósági tag a Wallis-csoportban, és kuratóriumi tag az UNICEF Magyarországban. Az egyik leggazdagabb magyarként tartják számon, a Forbes tavalyi listáján a második helyre került.

Továbbra sem szakadt el Bajnaitól, amit jól mutat, hogy a neve előkerült a Városháza eladása körüli botrányban. Az ügy kulcsszereplője, a szintén az egykori miniszterelnökhöz köthető vállalkozó, Gansperger Gyula azt állította róla egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy támogatja a 444-et és Uj Péter főszerkesztőt.

Verest és a Wallist legutóbb a rákosrendezői ingatlanbotránnyal hozták összefüggésbe, amikor a sajtó azt találgatta, ki tudja megszerezni a terület fejlesztésére pályázó külföldi befektetői csoport elől a lehetőséget.

Veres Tibor, Bajnai Gordon egyik legfontosabb bizalmasa az üzleti életben (Forrás: Facebook)

Hajdúnak nem a Tibolddaróci Kastélyszálló Kft. volt az egyetlen olyan üzlete, amelyben összefonódott a wallisos körökkel – emlékeztet cikkében az Ellenpont. A végelszámolás alatt álló, a szállodaiparban nyomuló S.R.A. Apartmanház Kft. tulajdonosi hátterében 2011 és 2016 között egymást váltva jelent meg a Wallis Asset Management Zrt. és Hajdú cége, az Expert Factor Pénzügyi Zrt. (rövid ideig párhuzamosan is tulajdonolták a vállalkozást – szerk.). Később Ecseri György, a Wallis jelenlegi felügyelőbizottsági tagja is bejött a képbe. Az ügyvezetői székben pedig Hajdú és Ecseri váltogatták egymást.

A felszámolás alatt álló Parád Kristály Manufaktúra Rt. szintén érintkezési pont volt a Tisza körül mozgolódó Hajdú és a Wallis között. Amikor 2004-ben az üzletember vezetői tisztséget viselt az öblösüveggyártással foglalkozó társaságban, rövid ideig a Wallis Befektetési, Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelő volt az egyik fő részvényes.

Hajdúnak emellett sógorával, a Wallis-birodalom egykori fejével, Bajnai Gordonnal is volt találkozási pontja az üzleti életben.


A volt miniszterelnök által alapított ESGÉ-B Vagyonkezelő Kft.-be 2011-ben lépett be tulajdonosként – egy ciprusi székhelyű társaságot váltva, aminek nem mellesleg testvére, Hajdú Mónika volt a kézbesítési megbízottja. Hajdú László egyébként ekkor a cég vezetését is átvette a hozzá köthető Expert 89. Kft.-n keresztül – méghozzá nem mástól, mint Bajnai volt feleségétől, Bajnai Györgyné Sóvári Ágotától.

A családi összetartás jegyében éppen fordítva történt az átvétel a végelszámolás alatt álló SOBA Ingatlanhasznosító Kft.-nél. A vállalkozást Hajdú László hozta létre még 2005-ben, majd egy ciprusi cég közbeiktatásával, sűrű tulajdonosváltás után 2018-ban a Bajnai családhoz köthető EBIT Consulting jelent meg a háttérben.

A lap úgy tudja, hogy Hajdú továbbra is kiváló kapcsolatot ápol az AutoWallis igazgatóságának több tagjával is. Így Müllner Zsolttal (igazgatósági elnök), Oromsy Gáborral (vezérigazgató) és a Király Júlia közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnökének belvárosi lakásán a Tisza megszorítócsomagján dolgozó Karvalits Ferenc igazgatósági taggal. Hasonlóan jó viszonyban van Miskolc előző, baloldali városvezetésével: Veres Pál polgármesterrel, és alpolgármesterével, az MSZP-t és a Momentumot is megjáró Szopkó Tiborral.

Borítókép: Hajdú László vállalkozó, ingatlanfejlesztő, az Expert-cégbirodalom tulajdonosa (Forrás: Boon)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.