Szervezetük most adott ki egy nyilatkozatot, amelyben figyelmezteti az Európai Uniót, hogy tartózkodjék szabályzat kidolgozásától újságíróknak. A nyilatkozat első mondatában azonban feltételes módra utaló segédige áll. Ez azt jelenti, hogy nem biztosak az unió szándékában?
– Olyan hírek keringtek, amelyek szerint az Európai Bizottság a mi szervezetünkkel együtt kíván kiadni egy ilyen szabályzatot, reagálva arra, ami a dán karikatúrákkal történt. Helytelennek tartjuk, hogy az Európai Unió előírja, miként dolgozzanak az újságírók, és ezt már világossá tettük a brüsszeli tisztségviselőknek. A Nemzetközi Újságíró-szövetség a múlt év vége felé találkozott Franco Frattini bizottsági elnökhelyettessel, hogy kifejezze aggodalmát, amiért olyan jelentések keringenek, amelyek szerint az Európai Bizottság egyfajta médiaszabályzatot tervez. Akkor – akár a február 6-i találkozásunkkor is – egyértelművé tettük, hogy az etikai ügyeket teljes mértékben a média alkalmazottjaira kell bízni, mindenfajta politikai beavatkozástól mentesen. Annak kifejezetten örülünk, hogy Frattini biztos elfogadta regionális szervezetünknek, az Európai Újságíró-szövetségnek azt a javaslatát, hogy szakmai párbeszédet tartsanak a média szakmai csoportjaival. Erről nyilván bővebben lesz szó a szabad sajtószervezetek azon globális, négy napig tartó csúcsértekezletén, amelyet február végén tartunk Brüsszelben, és amelyre meghívtuk Frattini urat, hogy tartson előadást.
– Egyszóval Frattiniék addig nem lépnek, ameddig nem történik meg a párbeszéd az unió és az újságíró-szervezetek között?
– Így van.
– Nincs az az érzése, hogy a február végi találkozó után az EU mégis nekigyürkőzik a médiára vonatkozó szabályzat kidolgozásának?
– Nincs. Azt hiszem, hogy magukévá tették azt az álláspontot, amely szerint ez egy olyan terület, amelybe az Európai Bizottságnak nem lenne érdemes beleártania magát. A bizottság ugyanis nem újságírókat képviselő testület.
– Ma derült ki a brit Guardian napilapból, hogy a Mohamed próféta tizenkét gúnyrajzát közlő dán Jyllands-Posten 2003 áprilisában azzal utasított vissza Jézus Krisztuson viccelődő rajzokat, hogy azok olvasóik érzékenységét sérthetik. Figyelembe véve ezt is, mi a véleménye az egész világot megrázó publikációról?
– A legfontosabb az, hogy megvizsgáljuk, milyen döntéshozatali folyamat játszódott le a szerkesztőségben, amikor augusztusban megrendelték a karikatúrákat, és amikor szeptemberben ezeket közölték. Ami azóta négy hónap alatt lejátszódott, mutatja, helytelen döntést hoztak, mert nem gondolták végig, hogy mit válthat ki e karikatúrák leközlése.
– Válaszát hallva – képletesen szólva – majdnem leestem a székről. Ugyanis teljesen egyetértek vele, ám épp az ellenkezőjére számítottam, amikor idejöttem. Mégpedig arra, hogy a világ legnagyobb nemzetközi újságíró-szervezetének „barlangjában” oroszlánként védelmezik majd a korlátlan sajtószabadságot. Ön szerint puszta véletlen, hogy a brit lapok – amelyeket a világ legjobbjainak tartok – közül egyik sem közölte le a dán gúnyrajzokat?
– Valóban egyetlenegy brit lap sem vette át a karikatúrákat. E döntés mögött számos ok húzódhat meg. Nyilvánvaló, hogy az egyik mérlegelendő szempont a sajtó, a kultúra és a vallás szabadsága volt. Megtalálni azt a hajszálvékony vonalat, ahol nem sértjük meg egyik szférát sem. De Európa országaiban eltérő felfogások uralkodnak akár a sajtó, akár a kultúra, akár a vallás szabadságáról. Más a felfogás a sajtó szabadságáról a skandináv államokban, Európa számos országában és a Közel-Keleten. Ezek a különbségek megnehezítették az egész kérdést, mert ha ennyire eltérőek a kialakult nézetek, akkor nem lehet fekete-fehér kategóriákban gondolkodni. Így azután más válasz születik Nagy-Britanniában, Németországban vagy Olaszországban.
– Egyetért a Szentszékkel, amely az emberi jogok egyetemes nyilatkozatára hivatkozva hívta fel a figyelmet a sajtószabadság egyik korlátjára, vagyis arra, hogy vallási érzelmeket ne sértsenek meg e szabadság gyakorlásával, és hogy tanúsítsanak tiszteletet a vallások és kultúrák iránt?
– Az ilyen egyetemes nyilatkozatokkal az a baj, hogy nagyvonalakban, általánosságokban fektetnek le elveket, holott rengeteg nüansz és politikai szempont létezik. Gondoljunk arra, hogy mi történt 2001. szeptember 11-e után. Gondoljunk a Nyugat és a Közel-Kelet szembenállására… Továbbá: az ENSZ-nek az említett egyetemes nyilatkozatát – noha „egyetemes” a neve – másként értelmezik nálunk és az arab világban. A nemzetközi jog is eltérően érvényesül különféle területen.
– Lát igazságot Bill Clinton volt amerikai elnök azon figyelmeztetésében, hogy ne váltsuk fel az antiszemitizmust iszlámellenességgel?
– Nyilvánvaló, hogy az iszlámellenesség nem az utolsó négy hónapban alakult ki, és az is világos, hogy olyan tényeket is figyelembe kell venni, mint a Salman Rushdie-ügy vagy a holland filmrendező, Theo van Gogh meggyilkolása. Az iszlamofóbia valóság, amelyet nem tudunk elkerülni. Ha meg az izraeli–palesztin konfliktusra gondolunk, akkor az antiszemitizmus erősen ott bujkál a felszín alatt. Az is igaz, hogy a közel-keleti fókusz kezd eltolódni Irak, Irán és Afganisztán, valamint az ott játszott amerikai szerep felé, ami inkább a Nyugat és a Kelet konfliktusává kezd átalakulni, mint ahogyan a karikatúraügy is, valamint az ennek nyomán felgyújtott követségek és az európaiaknak címzett halálos fenyegetések.
– Ma, amikor egy mozlim vezetőt súlyos börtönbüntetésre ítéltek az ön hazájában, az Egyesült Királyságban, különös aktualitása van egy kérdésnek, amelyet első hallásra ön talán kevéssé ért meg. Mi lenne, ha egy brit rádió felszólítana a keresztények – és természetesen az anglikánok – meggyilkolására?
– A kérdést azzal tudnám a legegyszerűbben elkerülni, hogy kijelentem: ennek megtörténte egyszerűen lehetetlen lenne. De ha feltételezzük, hogy ez mégis megtörténik, a rádiót azonnal bezárják a vizsgálat idejére és a bírósági folyamat lezárásáig. Ugyanis az ilyen felszólítás teljesen egyértelműen a gyűlöletbeszéd és az erőszakra uszítás ellen hozott törvényeket sérti meg.
– Folytassuk akkor a feltételezéseket. Mi lenne, ha egy londoni rádióállomás helyt adna egy rapper számának, amelyben az „énekes” felszólítana a neki nem tetsző brit politikusok és újságírók – legválogatottabb eszközökkel való – megölésére, ráadásul úgy, hogy ezeket az embereket meg is nevezné?
– Nagyon egyszerűen lehet erre felelni, ez ugyanis kimeríti az erőszakos tettekre felhívó uszítást, amit a törvény büntet. Ez tehát bűncselekmény. A rádióállomás ellen pedig súlyos szankciókat vezetnének be, és megindulnának a vizsgálatok.
– Úgy érti, azonnal leállítanák a szóban forgó rádióállomás sugárzását?
– Azonnal.
– Fel kellene hívnia valakinek a tényre a hatóságok figyelmét, vagy a hatóságok maguktól cselekednének?
– Egyszerű macska-egér játékról lenne szó: az a kérdés, kinek kerülne ez először a látóterébe. Tehát az eljárást azonnal megindíthatná a hatóság magától is, vagy pedig azután, hogy erre felhívják a figyelmét.
– Hadd áruljam el, hogy nem véletlenül tettem fel ezt a két kérdést. Magyarországon ugyanis a hatóságok nem lépnek fel a csoportok meggyilkolására uszítók ellen, amikor úgy érzik, a kormánynak a meggyilkolandók nem a szívügyei. És ezzel máris a kettős mérce területén járunk. Biztosan olvasta a mai Guardianben azt a tudósítást, hogy az iráni Hamsari napilap nemzetközi pályázatot hirdetett tizenkét, a holokausztot kifigurázó karikatúrára. Vajon azok az európai lapok, amelyek buzgón nyomták ki újra a Mohamed-gúnyrajzokat a sajtószabadság szent védelmére hivatkozva, az iráni karikatúrákat is utánnyomják ugyanezzel az indokkal?
– Válasszuk ketté a kérdést. Az iráni lap reakciója szakmailag nem indokolható, hiszen gyerekes dologról van szó: egy rosszat szembeállítunk egy másik rosszal, hogy az elsőt felmentsük. Itt sokkal inkább a provokáció elmélyítésének lehetünk a tanúi. A tárgyalásokon nem igazán eredményre vezető taktika a szemet szemért elv alkalmazása. Amellett, hogy a dán lap bírálható, amiért e rajzokat közölte, azt fel lehet hozni az utánközlők védelmére, hogy közérdeklődést elégítettek ki. Vagyis bemutatták azt, hogy mi váltott ki erős reakciókat. Persze lehet vitázni, hogy közérdekről vagy folyamatos provokációról van-e szó az utánközlések sorával. Nézzük a másik oldalát a kérdésnek! És azt talán ne úgy tegyük fel, hogy az iráni provokatív reakciót utánközlik-e a Mohamed-gúnyrajzokat is átvevő lapok. Hanem úgy, hogy a szóban forgó dán lap közölt volna-e olyan rajzokat, amelyek a zsidó közösséget sértik, és hogy ezeket a rajzokat e lapok utánközölték volna-e? Erre a kérdésre a válasz az, hogy valószínűleg nem. Nem beszélve arról, hogy Európában számos ország van, melyekben az ilyen rajzok megjelenésének törvényes akadályai vannak. Ugyanakkor valóban felmerül ebben az esetben a kettős mérce kérdése. Ugyanis a kettős mérce alkalmazásával magát az etikát, az alapvető elvet veszítjük el. Nincs értelme etikai elveket leszögezni, de az etikának sincs értelme, ha azt folyton aszerint változtatjuk, melyik oldalról nézünk a dologra, illetve melyik álláspont hasznosabb számunkra. Tehát a kérdés komoly elgondolkodást és megfontolt választ igényel. Mint ahogyan az is, vajon miként reagáltak volna az Egyesült Királyságban – ahol törvény tiltja az uralkodó kigúnyolását –, ha arab lapok közöltek volna lealacsonyító karikatúrát a brit királynőről.
– Délelőtt felhívtam a NATO sajtóirodáját, ugyanis a NATO holland főtitkára elítélte a dán karikatúra által gerjesztett erőszakot, és nyilatkozatának egyik félmondatában kijelentette: „…országainkban a sajtószabadság semmiképpen nem kérdőjelezhető meg”. Mivel minden sajtósuk éppen tárgyalt – az ilyen intézményeknél az tűnik kivételnek, ha éppen nem ezt teszik –, javasolták, diktáljam le a kérdésemet, és majd visszahívnak. Azt kérdeztem, hogy a főtitkár akkor aggódott-e az európai sajtószabadságért, amikor egy francia bíróság betiltotta az arab al-Manar televízióállomás európai sugárzását azon az alapon, hogy az a zsidó közösséget sértő, antiszemita műsorokat sugároz? Hiszen, tettem hozzá, a párhuzam a dán üggyel világos. Éppen önhöz bicikliztem, amikor megszólalt a mobilom, és egy sajtósuk közölte, hogy „nagyon furcsa” kérdés ez, hiszen ők egy francia bíróság döntését nem kommentálják, ráadásul az ügynek nincs köze a sajtószabadsághoz. Ön szerint valóban furcsa volt a kérdés, és valóban nincs köze az al-Manar sugárzása betiltásának a sajtószabadság ügyéhez?
– Az a tény, hogy az al-Manar adásai emberek érzékenységét sértik, közvetlenül kapcsolódik a dán karikatúrák kérdéséhez. Nyugodt szívvel feltehető az a kérdés, mi történt volna, ha a dán lapot megakadályozzák a karikatúrák publikálásában, és hogyha ezt teszik, akkor ez a sajtószabadság korlátozását jelentette volna-e. Ennek a megfordítása igenis kulcsfontosságú kérdés, és teljes nyugalommal feltehető az al-Manar betiltására vonatkozóan. A NATO főtitkárának sajtósa egyértelműen ki akart térni a válaszadás elől. Mégpedig azért, mert ez a NATO-nak érzékeny kérdés. A sajtós nyugodtan mondhatta volna, nincs abban a helyzetben, hogy a kérdésre választ adjon. Sőt továbbmegyek: nem a kérdés volt a furcsa, hanem inkább az, ahogyan ő válaszolt rá, és az, hogy kijelentette: az al-Manarra vonatkozó kérdésnek nincs köze a sajtószabadsághoz. Nagyon is van.
Provokáció, nem sajtószabadság
Hegyi Gyula, az Európai Parlament szocialista tagja A felesleges provokálás nem sajtószabadság címmel tegnap Brüsszelben a következő közleményt adta ki: „Az iszlám vallást sértő gúnyrajzoknak kevés közük van a sajtószabadság ügyéhez. A sajtószabadság azt jelenti, hogy saját társadalmunk és kultúránk kérdéseihez tabuk nélkül közelítünk. Egy idegen vallás vagy kultúra jelképeinek megsértése nem a sajtószabadság, hanem a tudatlanság, vagy jobb esetben a tapasztalatlanság jele. Az iszlám utca szélsőséges reakcióját el kell ítélni. Ettől függetlenül mindenkinek meg kell értenie, hogy az iszlám lenézése, felesleges provokálása csak árt Európának. Ha azt akarjuk, hogy mások tiszteljék a mi értékeinket, így a sajtószabadságot, a demokráciát, a nők egyenjogúságát, akkor nekünk is tiszteletben kell tartanunk az ő hitüket és szokásaikat. Bizonyos tekintetben mi, magyarok is különbözünk a nyugati emberektől, és joggal vagyunk büszkék saját értékeinkre. Ugyanezt minden más nemzetnek és vallásnak, így az iszlámnak is meg kell adnunk.”
A média felelőssége. A 46 tagországot magába foglaló strasbourgi Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke, René van der Linden kijelentette, hogy demokratikus társadalom nem létezhet a kifejezés és a tájékoztatás/tájékozódás alapvető szabadsága nélkül, de kiemelte, hogy a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága az egyének egyik leglényegesebb szabadsága, amelyet tisztelni kell. Hozzátette: globális világunkban a médiának tudatában kell lennie, hogy milyen hatást gyakorol emberek millióira.
origo.hu
Így fog kinézni a felújított Citadella - fotók
