A blogkirály

A blogkirály Magyarországon ma nem Gyurcsány Ferenc, hanem Csepeli György. Ez el is várható tőle, hiszen komputerügyi államtitkárként fizetjük. Az SZDSZ-es siófoki jelölt megtestesíti a Liberális Embert. Újabb ámokfutásaiban muszáj tallózni.
„Jó stratégiát választottam, amikor az Ady, Spiró és mások által alkalmazott nemzetostorozó retorika jegyében diktáltam az elején néhány sort New Yorkban. Ha maradok a hátrányos helyzetű országgyűlési képviselőjelölt panaszainál, a kutya sem figyel fel rám, nem foglalkozik velem az Index, a Magyar Nemzet, a Kossuth rádió, s nem készít velem interjút a HVG” – írja a kis ravasz. Mi meg bevettük nemzetkarakterológiai hitvallását, miszerint a „magyar” a „barbár” szinonimája. Spiró szörnyű versének beidézése („jönnek a sz…-ból”) bizonyára újabb polmarketinges provokáció. Adytól azonban el a tisztátalan kezekkel.
„Lesz egy program, remélem, ez majd visszatérésre készteti azokat, akiket a blogom körüli hisztéria elrettentett” – reménykedik, majd mesélni kezd: „Délután Kaposváron jártam, ahol a Liberális Panoptikum figurái között bemutatkoztak az SZDSZ somogyi jelöltjei is. Nekem Wesselényi hajóján jutott hely.” Már kezdünk irigykedni, ám tovább is van: „Legemlékezetesebb volt a bejáratnál Svejk, vele szemben Micimackó. A Somogyi Hírlap megkérdezte, hogy ők mit keresnek az előkelő liberális társaságban. Azt válaszoltam, hogy a szabadság és a humor édestestvérek.” Kérdés persze, hogy Svejket, Micimackót vagy Wesselényit kell-e végtelenül szabadon kiröhögni. De nem jár jobban Kossuth sem: „Kaposvár nem az a hely, ahova valaki vágyhat. A főtér Kossuth-szobra kerti törpére hajaz.” Ezzel nyilván újabb jó pontokat próbál szerezni a somogyi választóknál, akiket változatlanul lenéz: „Két világ mérkőzik most Magyarországon. A siófoki választókörzet semmi jóval nem biztat. Ádernek és társainak itt bérelt helye lehet. A Fideszt választó polgárok nyilván jól ellesznek majd képviselőjükkel a következő négy évben is, miközben ugyanúgy korán halnak, munkára lesnek, az állam pórázára és pénzére vágynak, mint tették azt hiába a megelőző 16 évben, s annak előtte.” Ha Micimackó-rajongóként Csepelit választanák, nyilván halhatatlanok lennének, s öntudatosan utasítanák vissza az állam pénzét, amelyet Csepeliék kegyeskednek beszedni tőlük. De aztán visszajön a spirói trágyatematika: „Illyés pusztája nincs messze a választókerületemtől, s ugyanaz a nép lakja.” Az alapvető baj ott lehet a „szibériai viszonyok között” küszködő liberális somogyi kampánystábbal, hogy „vannak, s nem is kevesen, akik őszintén lelkesednek pártjukért, (…) akár egy kutyának is odaadnák a cédulájukat, ha az pártjuk színeiben ugat.” Helyben vagyunk, a kóbor kutyáknál.
De én biztosan elfogult vagyok a derék államtitkárral, aki lesújtó véleménnyel van az ő viselt dolgait taglaló Magyar Nemzetről: „Egyelőre ez a lap csak arra jó (de arra nagyon), hogy a gomba módra elszaporodott újságíró-iskolákban állatorvosi lóként lehessen rajta bemutatni minden lehetséges nyavalyát, ami egy újságot sújthat. Demokratikus viszonyok között csoda, hogy egy ilyen tekintélyelvű, humortalan, paranoiás lap százezres közönséget képes vonzani.” Már megint a humor, ez a liberális privilégium. De van remény: „Ha majd lesz ellenzék, és lesz ellenzéki lap, mely tudni fogja, hogy mit jelent a fair viselkedés, akkor lesz remény arra, hogy a választásokon mindig az győz majd, aki jobb, s nem az, aki kevésbé rossz.” Csepeli így se, úgy se győz, de májustól remélhetőleg bizalommal fordulhat az új ellenzékhez meg a balliberális ellenzéki lapokhoz.