Tájsebészet

K Ö N Y V E S H Á Z

Eliszaposodott, eltömődött, elalgásodott. Elmocskolt, elhanyagolt, elfeledett. Az „el”, a reménytelenül távolba veszett, lezárult történetű dolgok jellemzéséből el nem hagyható igekötő a legtöbb székelyföldi gyógyforrás, hajdan mondén, pezsgő életű fürdőhely vagy sokak életerejét visszaadó egyszerű kis népi fürdő jellemzésénél makacsul visszatér. Rozsdamarta kútfők, szétkorhadt deszkapalánkok, egykor elegáns, ma omladozó favázas épületek, elszivárgott gyógyvizek romvilágát találja ma legtöbb helyen az, aki az eltűnt székely idő, a szinte láthatatlanná vált székely fürdőkultúra nyomába ered.
Pedig tudósok azt mondják, a Kárpát-medence, különösen a székelyföldi régió csaknem annyi vízforrással rendelkezik, mint az egész világ együttvéve; s aki először látogat erre a vidékre, annak is nagyon ügyefogyottnak vagy finnyásnak kell lennie ahhoz, hogy elkerülje valamelyik buzgón szénsavas, savanyú ízű, enyhén vagy fojtogatóan „kotlott tojás” szagú, netalán riasztóan rozsdabarna színű borvíz megkóstolását. A Székelyföld több évszázada felfedezett adottságainál fogva gyógyító világbirodalom lehetne, fürdők, mofetták, büdösbarlangok százai vonzhatnának ide százezreket, ha az az átkozott „el” nem uralkodna olyan rendíthetetlenül e földi javak fölött.
Úgy tetszik, a helyzet azonban mégsem teljesen reménytelen. Néhány éve magyarországi és erdélyi értelmiségiek, nyugat-európai egyetemisták, építészek és tájspecialisták, valamint székely parasztemberek kapaszkodtak össze különös csapatba, a térség ősi összefogási formájába: építő kalákákba, hogy nekikezdjenek az elpusztult fürdőhelyek kiásásának és nagyszerű, tájba illő felújításának. (Erről a vállalkozásról adtunk hírt a Magazin 2005. október 1-jei számában, Balassa János Kaláka című cikkében.) Bár az eligénytelenedés mellett a környékbeli bányászatnak köszönhető tájsebek nehezen gyógyulnak, mára hat népi fürdő újult meg. Ennek az átgondolt régiófejlesztési stratégiának, a természeti és kulturális környezet együttes újrahangolásának foglalata, leltára a Székelyföldi fürdők, gyógyhelyek című kötet, amely az újjáépítés szellemi hátterének felvázolását, a kalákamozgalom megszületésének és működésének történetét, a székelyföldi térség ásványkincsének, vízkultúrájának geológiai felvázolását követően lexikális aprólékossággal veszi lajstromba a pusztuló, ám hasonló összefogással megmenthető székely fürdőket, forrásokat – mindezt gazdag és szuggesztív képanyaggal.
Ősi kultúrákban a források beszennyezőit a legszigorúbban büntették meg. A források mai megtisztítóit, földműveseket és elit értelmiségieket, mert tájban és távlatokban egyszerre gondolkodnak, tisztelet illeti.
(Székelyföldi fürdők, gyógyhelyek. Szerk.: Jánosi Csaba, Péter Éva, Herczeg Ágnes, Takács Edvárd. Ars Topia Alapítvány – Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület – B. K. L. Kiadó, Budapest – Csíkszereda – Szombathely, 2005. Ára: 3980 forint)