A szacsali magyarosaurus

Kezdjük a legvégén: ifjabbik Nopcsa Ferenc élete voltaképpen nem Bécsben ért véget egy zavaros és eszelős öngyilkossággal, nem abba halt bele, hogy előbb altató és revolver segítségével végzett Bajazid Elmas Dodával, hű albán titkárával, majd szétlőtte saját koponyáját is. Már évekkel korábban meghalt, amikor egykori román cselédjei nekiestek dél-erdélyi birtokán, szacsali kastélya parkjában. Mert az incidens után fejsebe soha nem gyógyult be. Annak ellenére lincselték meg 1920-ban a felhergelt parasztok, hogy maga a román kormány csábította haza – amikor már minden eldőlt –, vállalja el a bukaresti földtani intézet igazgatói székét. Egy évvel korábban még halálra kereste őt a megszállt Budapesten egy román különítmény, ezért bosnyák eunuchjával és fiú szerelmével, azzal a bizonyos Bajazid Elmas Dodával egy baranyai tanyán barikádozta el magát. Közben azért a románok módszeresen összegyűjtötték a magyar külügyminisztériumból a fölbontatlan ládákat, amelyek ifjabbik Nopcsa Ferencnek, a Monarchia egyik legfölkészültebb balkáni kémének jelentéseit rejtették.
Annak ellenére rekvirálták ezeket a román és albán vonatkozású dokumentumokat, hogy a főúri spion szinte teljesen hiábavalóan járt be több ezer kilométert az első háború alatti Erdélyben és az ókirályságban, mert felettese a román titkosszolgálat beépített ügynöke volt, aki minden jelentését elsüllyesztette. Ifjabbik Nopcsa feleslegesen töltötte hát az 1913-as esztendőt azzal, hogy Gorlopan Petru álnéven Hunyad megyei juhászoktól vett leckét a nomád legeltetés mesterfogásaiból, leginkább azért, hogy a háború alatt subás, bocskoros álcájában kémhálózatot építsen ki a majdan elcsatolt területeken. De az 1913-as évben más okokból is zsúfolt volt a mágnás napirendje: kis híján Albánia királyává, „Európa nagy fegyveres gyermekeinek” uralkodójává koronáztatta magát. Fehér lova már felnyergelve várta a díszmenetet – végül kitoloncolták innen is.
Nopcsa Ferenc mindenek ellenére élt és halt. Életrajza valóságos csalimese: szép és hátborzongató kudarcok meg az egész kontinenst máig lenyűgöző tudományos sikerek következetes láncolata. Ezért lehet az ő hiteles halálemlékműve a Hátszeg várostól néhány kilométerre délre, az alsófarkadini Nopcsa-kúriától nem messze fekvő szacsali kastély, ez a romantikus, csipkézett, haldokló dél-erdélyi épület, amelyet Elek, Ferenc ugyancsak nyughatatlan édesapja építtetett. Egyéb úgysem akad: hamvait Bécsben helyezték el, hazánkban tudomásom szerint egyetlen tér, utca vagy egészen jelentéktelen kis közöcske sincs neki szentelve. Nem így Albániában: halálának hatvanadik évfordulóján, 1993-ban Shkodrában utcát neveztek el róla, tiszteletére emléktáblát állítottak, a település posztumusz díszpolgárává választották. Tiranában pedig az egyik legmagasabb állami kitüntetést, a Naim Frashëri-díjat ítélték oda neki. Nem véletlenül: a századelőn Nopcsánál senki nem ismerte jobban az északalbán hegyvidéket, és senki nem kutatta alaposabban e történelem előtti civilizációt, annak ellenére, hogy a török hadsereg és bérgyilkosai minden eszközt megragadtak, hogy eltegyék láb alól az egyszerre néprajztudós, őslénykutató és spionkodó hátszegi nemest.
Fatia Negra unokáját. Ugyan.
A szacsali kastély ma fogyatékos árva gyermekek menhelye: kifosztott romok között, omló falak alatt téblábolva életükkel játszanak nap mint nap. Nekünk igen nevezetes hely. És a világ őslénykutatóinak is: 1895-ben a kastély mögött piszmogott napernyőjével Ferenc húga, Ilona, és koponyadarabkákat, csigolyákat kotort elő a domboldalból. Nem sokkal ezután ugyancsak a szacsali kastély kapuján gördültek ki azok a szekerek, amelyek a Kárpát-medence legjelentősebb sárkánygyíkleleteit szállították Bécsbe rendszerezésre. Nopcsa Ferenc annak az ernyőnek köszönheti, hogy nekiláthatott kiásni a Hátszegi-medencének, ennek a jó 70 millió évvel ezelőtti vulkanikus szigetnek a dinoszauruszait. S azt is, hogy végigjárta Európa összes nagy gyűjteményét azonosítani és besorolni a besorolhatatlanul egyedi példányokat. Különlegesen törpe ősgyíkok voltak ezek, egy kihaló faj zsugorodó testű, utolsó példányai. Ahogy Nopcsa Ferenc is utolsó példány volt: egy zsugorodó birodalom utolsó nagy reneszánsz kalandora.
Magyarosaurus.
Erdély déli végvidékén, a hátszegi kövületbirodalomban Szacsal a magyar őslénytan zarándokhelye lehetne. De még a román tudományosságnak sem az. Ma csak szelíd bolondgyerekek rejtekhelye. Ezek a gyógyíthatatlan sebek.