A belvíztől tengerré változott szántóföldek között kanyarog a bekötőút, ami Tiszaroffra visz. A jókora kátyúkkal teli, keskeny aszfaltcsík köti össze a világgal ezt a vidéket, és ez már sokat elmond arról, milyenek a viszonyok errefelé. Ide még választási gigaposzter sem igen jutott. Ennek ellenére a 2. számú szavazókör előtt dél felé is nagy a jövés-menés, a szavazóhelyiség tömve van. Egy fiatal lány, aki már leszavazott, azt mondja: az ő tapasztalatai szerint a falu bizony fél, hogy mi lesz itt, ha „kijön” a Tisza:
– Egyelőre még nincs nagy mozgás, erősítik a gátakat, járőröznek, pakolják a homokzsákokat. De hát ez nem megoldás – mondja. Egy idősebb úr már élesebben fogalmaz:
– Ígérték a víztározót, de abból semmi nem épült meg. Azt mondják, hogy elkezdték. Hát én nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy valakik már meggazdagodtak belőle. Most meg itt a víz a nyakunkon…
A tiszaroffi gátról tényleg megdöbbentő a panoráma. Ha nem sikerül megfogni a vizet, az egész falu elúszik. A gát mellett folyamatosan dübörögnek a megrakott teherautók. Zúzott kővel erősítik a gát tetejét.
– Bízunk benne, hogy ki fog tartani. Tavaly ősszel magasítottak meg „átgyúrtak” egyes szakaszokat. Ha az idő is jó lesz, nem lesz eső, nem hiszem, hogy nagy baj lesz – mondja Szendrei Sándor, nyugdíjas hajóvezető, aki éppen most fejezte be a szolgálatot. Előző este óta talpon van. Most indul szavazni. Ám a faluban elhangzott olyan vélemény is, hogy éppen az a baj, hogy átépítettek egy részt, a friss gát nem fogja bírni, nincs még eléggé összetömörödve.
– Nem tavaly kellett volna kezdeni, merthogy jön a kampány, hanem négy éve, ahogy ígérték… – magyarázza egy javakorabeli férfi. A nevét nem vállalja, mert nem szeretné, ha „baja lenne”.
A védelmi körzet vezetője, Német Miklós szerint a hét végére várható tetőzésre való felkészítéssel jól haladnak. Már most megjelentek ugyan néhány helyen a szivárgások, átcsorgások, de ezen nincs mit csodálkozni: 9 méter feletti a vízállás. A vésztározó ugyan valóban nem készült el – de a munkákat már elkezdték. A gátak megerősítése folyik, a körtöltést is átadta a kivitelező. Sajnos a vésztározó építésével a belvíz miatt le kellett állni, mivel így nem végezhető el a kötelező régészeti feltárás.
A faluvégi kiskocsmában más vélemények is megfogalmazódnak:
– Négy év alatt nem csináltak itt semmit, és nem csak az árvíz ügyében. Az előző kormány alatt még néha ide is jutott valami – köszönhetően annak, hogy erre a környékre való politikusok is hatalmon voltak, mint például Farkas Flórián. De azóta aztán semmi nem történt, az ígérgetésen kívül. Itt van az eredménye – sommázza véleményét egy középkorú úr. Ahogy mondja, ő már elment szavazni, bár egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a jövőben az ígéreteken kívül mást is kap majd a falu, akárki kerüljön is hatalomra… Ekkor kerülnek szóba az „Orbán-bányák”…
A teraszon fiatalok ücsörögnek, velük szemben homokhegyek. Szemeznek a zsákokkal.
– 2002-ben is a diákok töltötték meg a legtöbb zsákot, most is így lesz – mondják nevetve, merthogy ők most is ott lesznek a gáton.
Tiszabő felé haladva – árvíz és belvíz ide vagy oda – mégis lenyűgözi az embert a táj szépsége: ragadozó madarak keringenek a szántóföldek fölött, vadnyulak, az úton pöffeszkedő fácánkakasok okoznak kisebb riadalmat az arra járó autósok számára. Az idilli tájban még inkább megrázóak a nyomor képei. Tiszabő határában a lepusztult téeszépületek fogadják az utazót, és a legtöbb lakóház sem különb. Olyan benyomása támad az embernek, mintha a hetvenes évek romlásra ítélt díszletei között bolyongana. A gáton járőrök figyelnek: már csak körülbelül másfél méter a szintkülönbség a víz és a gát teteje között. A járőrözők azt remélik: nem lesz baj. A kérdésre, hogy árvízvédelmi szempontból mi történt itt az elmúlt négy évben, csak legyintenek.
– Nem is lesz itt semmi, még jó darabig, higgye el… – mondja az idősebbik. Szavazni már voltak, kora reggel. Onnan jöttek a gátra.
Fegyverneken vagy félszázan töltik a homokzsákokat, itt már magasítják a gátat. Amerre a szem ellát, fehérlik a töltés. A közmunkások – köztük sok roma is van – nem titkolják a véleményüket, a nevüket viszont igen.
– Nem szeretném, ha holnap már ide se jöhetnék dolgozni – mondja egyikük, egy középkorú férfi. Hogy mi történ az elmúlt négy évben az árvízi védekezés terén ezen a környéken, arra ők is egyhangúlag legyintenek:
– Semmi az égadta világon. Mindig csak akkor csinálnak valamit, ha már itt a baj. Pedig ez sokkal többe kerül, mintha egyszer megcsinálnák a dolgokat rendesen. De hát vannak jó néhányan, akik abból gazdagodnak meg, ami most van…
– De azok nem mi vagyunk ám… Mi csak lapátolunk – fűzi hozzá egy másik férfi a többiek egyetértő nevetésével kísérve.
S hogy milyen világ van errefelé? Van-e munka?
– Csak nézze meg – mutat a háta mögötti romos épületekre – ez egy virágzó téesz volt valamikor. Munka? Nincs itt semmi. Csak a polgármesteri hivatal. Mondhatnánk azt is, Jász-Nagykun-Szolnok megye halott hely. El van felejtve. Bárkit megkérdezhet itt, azt fogják mondani, röhej az egész világ. Akinek sok pénze van, az tovább gazdagszik, az olyanok meg, mint mi, örülhetünk, ha egyáltalán dolgozhatunk…
Annyi bizonyos, itt egy darabig lesz munka: a százezernyi homokzsákot nemcsak megtölteni kell, hanem a víz elvonultával ki is kell üríteni. A takarítás legalább annyi energiát emészt fel, mint a védekezés maga…
A traktorok eldübörögnek a megrakott zsákokkal, a töltésen már egy másik csapat építi be a szállítmányt. Innen tengernek látszik a Tisza, és hogy meddig emelkedik még, és bírja-e a sebtiben emelt nyúlgát, azt csak találgatni lehet. Mindenesetre a védekezésen dolgozók itt is azt mondják: aki akart, szavazhatott, úgy szervezték meg a munkát: e tájékon most igazán volt „inspiráció” is. Nem kellettek hozzá óriásplakátok sem…
Ennél már nincs lejjebb















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!