A több mint másfél évtizeddel ezelőtt végbement rendszerváltozás során minden nagyobb magyarországi településen ellenzéki csoportok sora alakult, amelyeknek közös célja az egypártrendszer és a szocializmus megdöntése volt. Nem volt ez másképpen Tatabányán sem, a Komárom-Esztergom megyeszékhelyén 1989 nyarán 10-12 fő járt össze, hogy átbeszéljék az aktuálpolitikai eseményeket, és megvitassák a lehetséges lépéseket. – Eleinte egy MDF-es kegytárgyárus tartotta össze a kis csoportot, amely Demokratikus Ellenzék néven működött a rendszer ellen. Nálunk inkább a liberálisok voltak többen, míg a szomszédban, Tatán az MDF és a Fidesz szimpatizánsai vitték a prímet. A közös cél a rendszer leváltása volt. A hatalom tartott tőlünk, komoly tényezők voltunk, akiket helyi szinten nem lehetett megkerülni – emlékezett vissza a tatabányai Gál Imre.
Elmondása szerint rövid idő után az MDF-es kegytárgyárus elköltözött Tatabányáról, és ezzel egy időben megjelent közöttük Szalay Gábor, aki később 2002-ben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára lett. – Senki nem ismerte közülünk, így utólag azt sem tartom kizártnak, hogy úgy küldték közénk. Mi mindenkit szívesen fogadtunk, mert hittünk abban, hogy mindenki őszintén tenni akar a közös célokért.
Szalay Gábor helyi SZDSZ-es politikusként gyors karriert futhatott be, a kis csoport mindenben támogatta őt. – Elvállaltam, hogy én leszek a kampányfőnöke, cserébe egy fillért sem kértem, társadalmi munkában tettem a dolgom. A kampány miatt félbehagytam a munkám, pedig a fotózás, az akkori lehetőségekhez képest a szupermodern gépekkel felszerelt, saját műtermem sok reménnyel kecsegtetett. Szalay Gábort sikerült bejuttatnunk a parlamentbe, én pedig fél évvel később az SZDSZ színeiben a helyi képviselő-testületben nyertem mandátumot – közölte a férfi.
Gál Imre elmondása szerint, bár az 1990 és 1994 között eltelt négy év nem volt zökkenőmentes, de ettől függetlenül a következő kampány elején még újra elvállalta a kampányfőnökséget. – Az események azonban más irányt vettek, egyre több dolog történt, ami elbizonytalanított. Az SZDSZ-ben helyi szinten és országosan zajló belső harcok arról győztek meg, hogy nincs értelme a folytatásnak. Sokáig vívódtam magamban, majd később közöltem elhatározásomat Szalay Gáborral, aki arra kért, hogy gondolkodjak ezen még egy hetet. Hét nap alatt sem változott a véleményem, annak ellenére sem, hogy csábító lehetett volna a havi 50 ezer forintos fizetés, amit a kampányfőnökségért kaptam. Amikor ezt megmondtam Szalay Gábornak, megszakadt a kapcsolatunk, a képviselő úr azt sem kérdezte meg, hogy miért jutottam erre a döntésre.
Szalay Gábor és Gál Imre a szakítás után évekig nem beszélt egymással, közöttük teljesen megszűnt a kapcsolat. – Ettől kezdve megindultam lefelé a lejtőn, mert mindenki az ellenséget látta bennem. A jobboldal azért nem szívelt, mert korábban az SZDSZ-ben politizáltam, a liberálisok fújtak rám, mert otthagytam őket, a szocialisták pedig tisztában voltak azzal, hogy antikommunista vagyok. Ha nem lettem volna az, akkor az MSZP-ben minden bizonnyal nagy karriert futhattam volna be, tekintettel arra, hogy a nagyapámat, akit Benke Ferencnek hívtak, 1945-ben munkásmozgalmi tevékenysége miatt a nyilasok lőtték agyon. Később az államszocializmusban annyira nagy népszerűségnek örvendett, hogy Székesfehérváron emlékművet állítottak neki, valamint utcát és lakótelepet neveztek el róla. Az, hogy politikailag ellehetetlenültem, rányomta a bélyegét a vállalkozásomra is, amit sikertelenül próbáltam meg újraindítani. A politika miatt, amelyben hatalmasat csalódtam, tönkrement az életem – összegezte Gál Imre.
Nyolc évvel ezelőtt újabb fordulatot vett a két férfi kapcsolata, amikor a kampány során Szalay Gábor a fotográfus fotóival bizonygatta, hogy ő lelkes fotóamatőr. – Az egyik újságban több fotót is úgy bemutatott be a képviselő úr, hogy azokat ő készítette. A gond csak az volt, hogy a bemutatott fotó közül kettő-három tőlem származott. Fel is hívtam őt, hogy megmondjam neki az ügyről a véleményem. A honatya azt válaszolta, hogy szarházi vagyok, s a kampányfőnökén keresztül kifizette a fotóimat – emlékezett vissza a tatabányai férfi.
Gál Imre azt hitte, hogy ez csak egyszeri kisiklás volt a liberális politikus részéről, de nyolc év után újabb érdekes esetre derült fény. – Szalay Gábor a közelmúltban az egyik helyi újságban fizetett hirdetésben számolt be arról, hogy a közelmúltban találkozott azzal a sofőrrel, akivel 1989 decemberében együtt vitte Erdélybe az SZDSZ segélyszállítmányát. A képviselő úr szerint egy héttel a diktátor halála után érkeztek meg kamionnal Dombóra. Az igazság ezzel szemben az, hogy a ruha- és élelmiszergyűjtést mi szerveztük, és mi vittük ki magunkkal őt Erdélybe, hogy ezzel a politikai pozícióit erősítsük. A képviselő úr, legalább is az általam akkor készített lista szerint, annak idején egy csomag rizst sem adott a rászorulóknak, most bezzeg úgy állítja be az egészet, mintha a gyűjtést ő szervezte volna. Ráadásul nem is kamionnal mentünk, hanem egy IFA-val és egy Wartburggal, amit bizonyítani tudok. Felháborító, hogy vannak, akik mindenkin átgázolnak a saját céljaik érdekében – jelentette ki Gál Imre.
Szalay Gábor az üggyel kapcsolatban elmondta: az 1989. decemberi ruha- és élelmiszergyűjtés az SZDSZ tatabányai szervezetéhez fűződik. – Arra már nem emlékszem pontosan, hogy IFA-val vittük a szállítmányt Erdélybe, vagy kamionnal, az biztos, hogy tehergépjármű volt. Az azonban igaz, hogy négyen, a sofőrrel együtt öten mentünk ki Dombóra, az egyikük volt Gál Imre, ő is részese volt a csapatnak. Sehol nem állítottam, hogy csak a sofőrrel ketten voltunk Romániában. Méltatlannak tartom, hogy Gál Imre, aki régen elhagyta az SZDSZ-t, mást olvasott ki az anyagból – emlékezett vissza Szalay Gábor. A liberális politikus reagált a nyolc évvel ezelőtti fotóügyre is. – Annak idején készítettem egy újságot, amelybe beletettem tíz fotót, hogy egy kicsit feldobjam a hangulatát. A tíz fotó közül egy valóban az övé volt. Én nem tartottam számon, hogy melyik fotót ki csinálta. Nem úgy Gál Imre, aki felhívott telefonon, s szerzői jogdíjat kért az általa készített fotóért. Ötezer forintot kért, amit meg is kapott – szögezte le az SZDSZ-es országgyűlési képviselőjelölt.
origo.hu
Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”
