Mindnyájunknak el kell menni

Hogy mikor született a dal, nem tudni, talán Egressy Béni a szerző, talán valaki más, a szövegíróról meg végképp nincs hír, bárki lehetett, akiben hit volt, meg aki a nyelvet is érezte.
„Kossuth Lajos azt üzente…”
Honvédtörténész barátom szerint az emigrációban keletkezett a dal, írójáról nincs adat, de ettől még szívbe markoló a szöveg is, a zene is, csak győzzük törölgetni a könnyeinket.
„Ha még egyszer azt üzeni…”
A nagy idők nagy dallamokat követelnek, a szövegről nem is beszélve.
Komárom várában – negyvenkilenc augusztusát írjuk – óriási a zenei, irodalmi élet, Klapka György honvédei koncertsorozatokat hallgatnak, felolvasóesteken vesznek részt. Világos napján, 1849. augusztus 13-án (miközben Görgey serege leteszi a fegyvert – de erről Klapka nem tud) Komárom védői Verdi Nabuccójának Szabadságkórusát hallgatják a csillagfényes Duna-parton.
„Mindnyájunknak el kell menni…”
Aki hallgatta már a Szabadságkórust, könnyezett magyar honvédért, annak nem új a Kossuth-nóta: „Elfogyott a regimentje…”
Nem fogytunk el, itt vagyunk. Kicsit megtépve, kicsit borzasan, leharcolva, de állunk a vártán.
És ha még egyszer el kell menni, hát elmegyünk.