Ostromállapotok uralkodnak a sárvári várban: a falak tetején pallérok küszködnek a fagyos tavaszi szélben, odalent nemrégiben ásott árkok húzódnak a külső védőöv körül. Csattognak a ponyvák, száll a por, téglák, gótikus ablakmaradványok állnak halmokban, itt-ott kissé rogyadoznak a falak – mintha bőszebb tüzérségi támadás után javítgatnák a védmű súlyos sebeit. Pedig talán ennél is roszszabb a helyzet: jó néhány évtized aknamunkáját kellene helyreállítani. A Nádasdy-kastély külső falgyűrűje számos helyen megindult, több bástya életveszélyessé vált. Ám az erődrendszer renoválása nem várt eredményekkel járt.
– Tavaly novemberben kezdődött a sárvári vár felújítása – mondja P. Hajmási Erika régész –, mivel már tarthatatlanná vált a várfal állapota. A javításra regionális pályázatot nyert a Magyar Államkincstár szombathelyi igazgatósága és Sárvár város önkormányzata. A kivitelezés tervezője Karácsony Imre és társa, a kivitelező a Míves Kft. Hamarosan megtaláltuk a bástyákat eredetileg összekötő, XVI–XVII. századi belső fal, azaz a falszoros részleteit, valamint a vízszivárogtatás árkából előbukkantak a támpillérek is, amelyek egykori feladata az volt, hogy tüzérségi támadáskor ellenállóbbá tegyék a falakat, és alapul szolgáltak a gyilokjáróknak. Ám az igazi meglepetés akkor érte a kutatókat, amikor leóvakodtak a kazamaták félhomályába, miután a munkások kihordták onnan az évtizedek alatt felhalmozódott salakot és épülettörmeléket.
P. Hajmási Erika minden további szó helyett két vaskos jelzőpóznát ragad meg afféle sétapálcaként, s int, hogy kövessük a föld alatti vártúrára. Belépünk a 3-as számú olasz bástya rozsdás vaskapuján, lebotorkálunk a mélybe a csúszós rámpán; a régésznő magasra emeli a lámpát, hogy kirajzolódjon a bástya sarkában a helyreállítási munkák legfurcsább leleménye: egy nehezen azonosítható építmény fundamentuma. A lapos felszín szélén három keskeny csatorna fut össze egy lyukban, amely a várárokba vezet.
– Reménykedem, hogy a régészkollégák segítenek azonosítani e hely funkcióját, bár tudomásom szerint Magyarországon ilyesmi eddig nem került elő – magyarázza P. Hajmási Erika. – Amikor eltakarították innen a téglatörmeléket, előtűnt ez a 2,75-szor 3,75 méteres, a bástya sarka felé lejtő, egymásba csiszolt kovás homokkő lapokból kialakított felület. A fektető habarcs alapján középkori eredetű lehet. Úgy vélem, a három vájat vércsatornaként szolgálhatott a bástyában kiépített mészárszékhez.
Amikor a laikusok mindentudásával felvetjük, hogy nem lehetett egyszerű a sötétbe levonszolni a nagyobb lábasjószágokat, meg hogy a középkorban nem hagyhatták elfolyni a várárok szennyvizébe a vért, hiszen hasznosították, a régésznő azt feleli: leginkább a húst tárolhatták itt, és a csatornákat a húslé elvezetésére faragták a kőbe – de hozzáteszi, ez csupán feltételezés. Mindenesetre rejtélyes hely, azonosítása a régi várélet kevésbé ismert mozzanataira világíthat rá.
További bástyákat látogatunk meg, hogy megbizonyosodjunk arról, ezek ma valóban az erősség védelmének leggyengébb pontjai. Több helyen csorog be a víz a falakon, az ágyúkamrák, a kazamaták falát belepi a penész. Megállunk az egyik sáros ároknál. P. Hajmási Erika póznájával rábök egy facsonkra.
– Sárvár eredetileg mocsári vár volt, amelyet fakalodás cölöprendszerre építettek. Amikor 1962-ben Pamer Nóra régész az alapokat kutatta, meg kellett állapítania, hogy a cölöpök teteje korhadásnak indult. A Nádasdy-várnak a mai napig ez a legégetőbb problémája. 1906-ra ugyanis a tulajdonosok teljesen feltöltötték a várárkot, aminek az lett a következménye, hogy a tégla- és kőfalakat tartó cölöpök felső része kikerült az állagukat konzerváló vízből, iszapból, s így elkorhadtak – magyarázza a régésznő. – Amikor ez megtörtént, a teherhárító ívek megroppantak, a fölöttük lévő faltestek lassan süllyedni kezdtek. Ma is mozog a vár. Ezt hosszú távon figyelembe kell venni. Mert amíg 1962-ben még megvolt e cölöpök korhadt teteje, addig ma leginkább csak egy elszíneződött sáv mutatja, hogy ezeken a helyeken valamikor fa volt.
A mostani helyreállítás során arra törekednek, hogy a falakban keletkezett jelentős repedéseket bötűsen egymásra eresszék, ne pedig „összevarrják” őket, így a különböző módon beálló faltestek továbbra is külön tudnak mozogni, s egyik nem rántja magával a másikat. A törmelék kihordása után előkerült a bástyák belső vízelvezető rendszere is: csatornák és ciszternák, amelyek hajdan összegyűjtötték a beszivárgó vizet. Az egyik kazamatában például a XIX. században a várurak vadhúst érleltek; a vízgyűjtőből pedig első világháború előtti palackok tucatjai kerültek elő, amelyeket a közeljövőben kiállítanak.
Miközben a nyirkos mélyből a felszínre vergődünk, sok más egyéb mellett az egyik sarokban második világháborús repülőbomba maradványaira bukkanunk, ami diszkréten jelzi, hogy a sárvári vár bizony sokat látott erődítmény itt a nyugati gyepűvidéken. Például 1952-ben, a kastély átfogó rekonstrukciójakor a munkások nekiláttak egy gyanúsan vaskos fal kibontásának. Így kerültek elő az utolsó várúrnak, a bajor királyi család leszármazottjának kincsei – ékszerek, festmények, porcelánok –, amelyeket 1945-ben falazott be, amikor menekülnie kellett a szovjet csapatok elől. A Nádasdy-vár múzeuma furcsamód csak 1989-ben állította ki e tárgyakat; és 1996-ig kellett várni, amikor is megkezdődhetett a per az egykori tulajdonosok és a Vas Megyei Önkormányzat között a kincsek tulajdonjogáért.
A sárvári vár erődrendszerének helyreállítása mindenesetre azt mutatja, hogy talán érdemes tüzetesebb régészeti ostrom alá venni a korábban már körültekintően megkutatott erősségeinket is, hiszen alapvető leletek kerülhetnek elő. Persze a szaktudáson kívül ehhez sincs szükség egyébre, mint arra a három dologra, amelyet Győr egykori kormányzója, a szentgotthárdi csata győztes hadvezére, a szégyenletes vasvári béke megkötője, bizonyos Montecuccoli igényelt háborúihoz.
origo.hu
Mutatjuk a fővárosi Fidesz legújabb javaslatait
