Jorge Rafael Videla, a most 80 éves tábornok 1976. március 24-én megfosztotta tisztségétől a korábbi népszerű, populista elnök, Juan Domingo Perón özvegyét – María Estela (Isabelita) Martínez de Perónt –, s bevezette a diktatúrát, hogy mindenféle ellenzéktől megszabadítsa a politikai életet. Videla 1976 és 1981 között állt a katonai junta élén, és leváltása után sem hagytak fel a kínzásokkal, az emberi jogok módszeres megsértésével: 1976 és 1983 között több tízezer személy tűnt el, nők ezreit ölték meg, és az utóbbiakkal különös kegyetlenséggel bántak, mert a gyermeket váró asszonyokkal szülés után végeztek. Az argentin államcsíny nagyobb méretű katonai tervbe illeszkedett, amely során Latin-Amerika több országában hajtottak végre katonai hatalomátvételt. A kortársak már akkor feltételezték, hogy az Egyesült Államoknak és a CIA-nek érdeke és része lehetett benne. Az akkori argentin tisztikar vezetői közül sokan kaptak kiképzést az 1984-ig Panamában működő és az Egyesült Államok által pénzelt úgynevezett Amerikák Iskolájában (napjainkban már átkeresztelték: a Félteke Biztonságának Együttműködési Intézete).
A puccs másik fő célja az volt, hogy leküzdjék az Argentínában mind nagyobb működési zavarokat okozó gazdasági válságot: az 1973-as kőolajválság utáni recesszióval együtt járó inflációt, a munkanélküliséget, az egyre ellenőrizhetetlenebb külső eladósodást. Azonban a diktatúra gazdasági főemberének intézkedései sem jártak sikerrel, hiába törölte el a védővámokat a külföldi tőke előtt, még jobban elszegényedett a lakosság, és a külső adósság is nőtt – az ország csak az idén januárra tudta kiheverni az akkor kezdődő válságot –, ezért a junta ismerős eszközhöz, a külső siker kereséséhez folyamodott. Előbb Chilével keveredett területi vitába három sziget miatt – 1978-ban az újonnan megválasztott lengyel pápa, II. János Pál közvetítésének köszönhetően nem került sor háborúra –, 1982-ben viszont már vesztes kalandba sodorta az országot: az úgynevezett Falkland-háborúban a brit fennhatóság alá tartozó Malvin-szigetekért folyt a harc (a vitás térség stratégiai fontossága miatt). A dél-amerikai ország többek között történelmi jogok alapján tartott igényt a szigetcsoportra, de nem lebecsülendő szerepet játszottak a terület olajlelőhelyei, illetve meg akarta szerezni a Magellán-szoros felé tartó tengeri kereskedelem feletti ellenőrzést.
Videla a junta leváltása után bíróság elé került, és bár életfogytiglani büntetésre ítélték, sőt megfosztották rangjától is, mindössze öt évet töltött börtönben, mert 1990-ben az akkori államfő, a szíriai származású Carlos Saúl Menem felmentette. Az elnök arra hivatkozott – amikor Videlán kívül más felelős katonatiszteket is szabadon engedtek –, hogy a megbékélés jegyében „felül kell emelkedni a múlt vitás ügyein”. Videla 1998-ban újra börtönbe került, de 38 nappal később hajlott korára tekintettel házi őrizetet rendeltek el, és ügyét azóta sem zárták le.
Néstor Kirchner, Argentína 2003-ban megválasztott elnöke ünnepélyes megemlékezést tartott március 24-én, a diktatúra bevezetésének 30. évfordulóján Buenos Airesben, a Rózsaszín Ház – az argentin kormánypalota – előtti Május téren, és az itt elmondott beszédben emlékeztetett az eltűnt gyermekeiket kereső anyák tüntetéseire. Arra kérte az igazságszolgáltatás tagjait, hogy töröljék el az amnesztiát kapó katonatisztek felmentő ítéleteit a közelmúltban az Egyesült Államokban – a washingtoni Georgetown Egyetemen – nyilvánosságra hozott bizalmas iratok alapján. Ezek a La Nación című fővárosi lap tulajdonába kerülő információk arról árulkodnak, hogy 1978-ban a hazai titkosszolgálat ügynökei már 22 ezer áldozatról beszéltek. Az áldozatok pontos számát a hadsereg levéltárainak megnyitásáig csak becsülni lehet, a Május Téri Anyák nevű szervezet forrásai szerint 30 ezer személy tűnt el.
origo.hu
QR-kódos csalás terjed parkolóautomatáknál
