Lengyel, magyar két jó barát, ma már mégsem isszuk egymás borát. Igaz, több mint egy évtizede Krakkóban nyílt egy tokaji borozó, sőt a nem éppen ideális klíma ellenére a festői város közelében a lengyelek is próbálkoztak a nemes nedű elkészítésével – az országot járva mégis mindenhol francia és dél-amerikai chardonnay-val, cabernet-vel kínálnak minket. Az egyik wroclawi nagyáruházban aztán a legalsó polcon megpillantunk néhány palack édes alföldi vörösbort, ám az olcsó „lének” láthatóan nincs nagy sikere. Pedig ha valahol, hát itt, Alsó-Szilézia központjában bőven lenne piac, hiszen sok európai nagyváros megirigyelhetné a csodás belvárosú Wroclaw esti hangulatát, az egymás után sorakozó éttermek, sörözők, dzsesszkocsmák varázsát.
Sok évvel ezelőtt a város vezetőinek tanácskozásán elhangzott egy ötlet: Wroclaw legyen a fiatalok fővárosa! A terv megvalósult, s a hatszázötvenezer lelkes település huszonkét felsőoktatási intézetében ma 135 ezer egyetemista és főiskolás tanul. A város így Lengyelország harmadik legnagyobb oktatási központja lett. Wroclaw alpolgármestere, Jaroslaw Obremski szívesen beszél egyetemeink együttműködéséről, s külön kiemeli múzeumaink, színházaink jó kapcsolatait. A sokat látott politikus a hivatalnokok többségéhez hasonlóan több idegen nyelvet beszél, kedves, felkészült, s azt sem bánja, ha néhány fáradt magyar újságíróval kell töltenie az estéjét. De hogy a történelmi barátságot mennyivel komolyabban gondolják odakint, jól jelzi, hogy másnap a közeli Swidnica egyik hivatalában legnagyobb megdöbbenésünkre egy Kazincbarcikát bemutató prospektust nyomnak a kezünkbe. „Testvérvárosunk” – teszik hozzá csendesen.
A kitűnő sörfőzdéjéről is ismert lengyel várossal Wroclawhoz hasonlóan együtt él a történelem. Az utcákat járva hamar cáfolatot nyer az a ma is eleven elképzelés, miszerint a II. világháború pusztításai miatt alig maradt látnivaló errefelé. Igaz ez annak ellenére, hogy Alsó-Sziléziát – akár a gonosz mostohák – a történelemben sorra ide-oda rángatták a nagyhatalmak. Ennek talán leglátványosabb, s egyben legfájóbb fejezete a lakosságcsere volt. A délnyugat-lengyelországi németeket a két világháború között kitelepítették, helyükre pedig az Ukrajnához és Belorussziához került területekről „költöztettek” át lengyeleket. A múlt viharainak ismeretében nehéz is eldönteni, hogy felemelő vagy nyomasztó érzés-e az, ami úrrá lesz rajtunk Swidnicában, az 1657-ben épült Béke templomában.
A turisták többsége azt gondolja, ha pazar kastélyokat szeretne látni, akkor mindenekelőtt a Loire völgyébe kell ellátogatnia, holott Alsó-Szilézia lekörözi francia vetélytársát. A legpompásabb épület a Walbrzych melletti Ksiaz, melynek zegzugos folyosóin, titokzatos pincerendszerében – állítása szerint – még a kastély igazgatónője is könynyen eltéved. Az épületet egykor a nácik szállták meg, főhadiszállássá próbálták átalakítani, ez azonban szerencsére nem sikerült. Mint ahogy a kastély kísértetét, Daisyt sem tudták elűzni, így a hercegnő szelleme esténként olykor ma is ráijeszt az óvatlan látogatókra.
Alsó-Szilézia iparterületein már egy egészen új kor szimbólumai sorakoznak: autógyárak és a legkülönbözőbb üzemek épületei lepték el ugyanis alig néhány év alatt a vidéket. A befektetők listáját német, holland, belga, francia cégek vezetik, ám a legnagyobb változást az ázsiai befektetők hozták. Az egyik kínai cég például a feng shui szabályai szerint építtette fel műhelyét, egy japán igazgató pedig kissé túllőtt a célon, mikor egy magaslaton állva érezte úgy, hogy az autógyárát szeretné a domb helyén látni. Vagyis hiába borítja Lengyelország döntő többségét alföld, neki pont ez a domb állt az útjában, így hát el is tüntették onnan.
Brüsszel euró milliárodat küld Ukrajnának















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!