Bosszút forralnak a Stasi veteránjai

Óva intő megállapítással jelentkezett ismét Marianne Birthler, a fennmaradt Stasi-iratok kezelésével foglalkozó kormánymegbízott. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a hajdani keletnémet állambiztonsági szerveinek nyugalomba kényszerített tagjai egyre feltűnőbben lépnek színre, hogy agresszív propagandával rehabilitálják magukat a közvélemény előtt.

Több mint tizenhat esztendővel az újraegyesítést követően az egykori keletnémet állambiztonsági minisztérium (MfS) veteránjai elérkezettnek látják az időt, hogy kétségbe vonják a velük szemben felhozott vádakat: az önkényeskedést, a terrort, a besúgást, a politikai jellegű ellenőrzést. Fellépéseik egyöntetűen bizonyítják, a Stasi-alkalmazottak legkevésbé sem kívánnak tudomást venni törvénytelenségeikről. Ezt bizonyítja legutóbbi botrányos fellépésük Berlin-Hohenschönhausenben, az emlékhellyé átalakított egykori vizsgálati fegyházban. Az ősz hajú gárdát, amelynek tagjai szász történészeknek adták ki magukat, az MfS exaltábornagya, az állambiztonsági minisztériumot irányító Erich Milke helyettese, Wolfgang Schwanitz vezette. Amikor a börtön vallatócelláihoz értek, az inkognitóban érkezett látogatócsoport tagjai hangos kiabálásba kezdtek: „Hol vannak a bizonyítékok? Itt a történelem meghamisítása folyik! Hazugságokat terjesztenek a Stasiról!”
Az NDK összeomlása után az összesen kilencvenegyezer MfS-alkalmazott közül harmincezer ellen indítottak nyomozási eljárást, majd közülük mindössze húsz személyt ítéltek el. Ez a jogi biztatás szolgáltat most alapot a Stasi-ügynököknek arra, hogy tiltakozzanak: ne minősítsék őket bűnözőnek.
A demokratikus jogállam nagyvonalúságát kihasználva a kommunista hatalom kegyetlen kiszolgálói egyszeriben rehabilitálva érzik magukat, és kitanult foglalkozásuk tapasztalatait felhasználva szervezkednek. A „nem akarjuk továbbra is elviselni az osztályellenség hazugságait meg ferdítéseit” jelszót hangoztatva két szervezet fogja öszsze az öreg elvtársakat. – A jogi és humanitárius támogatás társasága és az MfS történetének feldolgozását támogató szövetség. Ideológiai beállítottságuknak megfelelően főhadiszállásukat az NDK egységpártjának szócsöveként működött Neues Deutschland szerkesztőségének panelházában ütötték fel. Az interneten terjesztett üzeneteikben történelmi revizionizmust hirdetnek, tagadva az erőszakrendszer igazságtalanságait. A könyvpiacra kidobott művekkel pedig cinikusan igyekszenek magyarázni a Stasi terrormunkájának helyességét. A Der Spiegel hírmagazin által a nyugdíjasok bosszújának minősített jelenség politikai háttere után kutatva kidomborodnak annak a rosszul értelmezett és hibásan alkalmazott lépésnek a körvonalai, hogy az NDK-funkcionáriusok legnagyobb részét nem kell felelősségre vonni, mert e tartózkodás kibékülésbe torkollik majd. A szélsőségesen alkalmazott humanitás visszafelé sült el, a hajdani elnyomókban megerősödött a „csak azért is” érzés és a kezdeti félelmet levetkőző tudat, nincs szükségük arra, hogy elbújjanak. Munkamódszerük maradt a régi. A szenátusban a hohenschönhauseni emlékművel kapcsolatosan felszólalni készülő, szociáldemokrata Karin Seidel-Kalmutzki az ülést megelőző este telefonhívást kapott: „Jól gondolja meg, hogy mit akar mondani!” – hangzott a fenyegetés, mintegy igazolva az egyik hazai hetilap szalagcímét: „A tettesek még mindig közöttünk vannak”.