A művészi hajlammal is megáldott Fradi-szurkolók már két nappal a Podravka Koprivnica elleni EHF-finálé előtt, csütörtökön megjelentek a népligeti csarnoknál, és festegetni kezdték a döntőre szóló óriásplakátjukat. Ezen a csapat idei kupamenetelésének stációit örökítették meg, az egyes lépcsőfokokra odapingálva az eddigi áldozatok nevét, majd a legfelső szintre rárajzolták az aranykaput.
A lányok pedig úgy rajtoltak, hogy be is lépnek rajta. Követhetetlen tempót diktálva rohantak egészen 5-2-ig, és a 6-2-ért is újabb kontrát indítottak. Csakhogy ezt elrontották, a horvát válogatottal felérő vetélytárs az ellenakcióból könnyű gólt szerzett, és innentől sokáig ez jellemezte az összecsapást. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a magyarok egyetlen elemben, a játék sebességében kerekedhetnek felül, de ez a fegyver is fordítva sült el. Ha ugyanis a gyorsaság pontatlansággal párosul, nem az adott, hanem a kapott gólok számát növeli, ezzel pedig bezárul az ördögi kör; a hálóból kiszedegetett labdával nehéz lerohanást indítani. A felállt fal elleni támadásokba sok „ki nem kényszerített hiba”, felesleges kockázatvállalás és rossz passz csúszott, még szerencse, hogy a horvátok is csak pokróc keményen, de nem jól védekeztek, és Stancin kapus is messze a saját nívója alatt maradt.
A mai Ferencvárossal kapcsolatban megfogalmazott minden kritikus mondat mellé illik ugyanakkor odabiggyeszteni: ez a részben kényszerből megfiatalított, a tavaszi megpróbáltatásoktól fizikailag is, mentálisan is kizsigerelt társaság már messze erején és képességein felül teljesített. De a szurkolóknak szombaton sem kellett beérniük ezzel a vigasszal, mert a játékosok újabb hősies rohamra indultak, és ugyanazt tették, mint három nappal korábban a Dunaferr ellen. Hiába vezetett a nagyobb tudású és rutinosabb rivális a szünetben és még az 53. percben is három góllal, ismét sikerült fordítani, és 37-36-ra megnyerni a döntő első felvonását. Ami persze látszólag csekélyke előny a szombati kaproncai viszszavágóra, de az elődöntőben éppen ennyi elégnek bizonyult Ukrajnában, Zaporizsjában.
Az egy egy elleni küzdelmeit rendre megnyert Kamper Olívia nem véletlenül jegyezte meg, hogy ez egyszer már bejött, Kirsner Erika pedig azt is hozzátette, hogyan jöhetne be még egyszer: „Nekünk már nincs miért aggódnunk, felszabadultan kell játszanunk, és kicsit jobb védekezéssel, kevesebb eladott labdával idegenben is van esélyünk.” A Podravka trénere, a horvát szövetségi kapitány Josip Sojat is igyekezett elfojtani örömét – az ő arcberendezésével ez könynyen megy –, és arra figyelmeztetett, hogy a Ferencváros helyszíntől függetlenül azonos szintű játékra képes, Németh András tréner azonban esélylatolgatás helyett egyelőre beérte a méltatással. „Előzetesen megfogadtam, akármi is történjék, nem bírálom a csapatomat, de szerencsére nem kell szerepet játszanom, mert tényleg elégedett vagyok. Ötvenszázalékos fizikai állapotban is mindent kiadtunk magunkból.”
Németh irányításával az FTC két kontinentális kupadöntőt vívott: 1994-ben a KEK-ben, 2002-ben pedig a Bajnokok Ligájában kezdett otthon, és szerzett kétgólos előnyt, ami mindkétszer kevésnek bizonyult. Hátha most az egy több lesz a kettőnél.
Döntetlen montenegróban. A Győri ETO 1999 óta négy vesztes európai kupafinálé részese volt, de most végre a győzelem küszöbére érkezett. A csapat képességei mellett óriási tartását is megmutatta, hiszen 6000 néző előtt jött fel 17-11-es hátrányból a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában, és harcolta ki a
25-25-ös döntetlent. Petróczi Viktória kapus megfelelően helyettesítette a sérült Herr Orsolyát, így a reaktivált Farkas Andreának aránylag kevés szerep jutott, de annál több a remek védőfalnak, valamint a támadásban kitűnő Bradeanunak és Dokicsnak. Ha szombaton szokásos hazai formáját hozza az ETO, nem kérdéses a KEK-trófea sorsa.
Magyar Péter
Hiába próbálkozik Magyar Péter, a külhoni magyarokat nem lehet átverni
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!