Karol Wojtyla, a szépíró

A művészi alkotás mindig váratlanul születik. Az ihlet a lélek titka. Soha nem világos, mi készteti a költőt a vers megírására. A költői alkotás az írónak mindig meglepetés, amelyet pontosan csak annak megírása után tudatosít – idézi Karol Wojtylát, a későbbi II. János Pál pápát a Jel (spirituális és kulturális folyóirat) legújabb számában Balássy Péter, aki a szépíró Wojtyláról értekezik Örökség című eszszéjében.
Kevés olyan karizmatikus személyisége volt a XX–XXI. századnak, akit nálánál jobban ismernénk, ám a szépíró Wojtyla mégis mindig árnyékban maradt az egyházi vezető mögött. Írói-költői tevékenységét meg szokták említeni, ám nálunk a műveire sosem esett igazán reflektorfény.
A lengyel ifjú, aki nemzedéke útját járta, azét a generációét, amely felismerte a modern érték- és minőségvesztést, s az örök értékekhez kívánt visszatérni, szülővárosában, Wadowicében kezdte költői, drámaírói munkásságát. „Egyetemista barátaival együtt megalapította a Fiatal Művészek Klubját, ahol irodalmi szerzői esteket rendeztek, lapot szerkesztettek. A Drámai Stúdió 39 majd a Rapszodikus Színház tagjaként kezdte írni Albert barát (Isten testvérkéje) című drámáját” – írja a szerző. Hozzáteszi, hogy mindez vészterhes időben, 1941-ben történt. „A bemutatott művek hazafias érzelmükkel a nemzeti öntudatot táplálták és erősítették a megszállókkal szemben. Éppen ezért illegálisan, mindig más-más háznál léptek fel…”
Wojtyla rendez is, játszik is. Később, már ifjú papként különböző írói álneveken – Andrzej Gruda, Andrzej Jawier, Piotr Jasien – adja közre műveit, melyekből, mint Balássy észreveszi – és ez igazi költői-írói kvalitását igazolja –, „hiányzik a teológiai érvelés. Mint költő és drámaíró elsősorban alkot, és nem prédikál… Nyelvezete a költészeté, amelybe bele-beleszövődik a keresztény filozófia nyelvezete is, éppen ezért rendkívül nehéz fordítani…” „De én tudtam: a fény, amely végig kísérte mind e dolgokat, / mint a rejtett napok szikráinak felvillanása / a tiéd. / Nem énrám ragyog – / Mégis sokszor láttalak ebben a fényben, / mint testem gyümölcsét és vért az én véremből…” – írja Anya című versciklusának egyik darabjában (Ámulat az Egyszülött előtt).
Wojtyla figyelemre érdemes műve Az aranyműves boltja című verses dialógus is, mely a Znak (Jel) című lapban jelent meg. Alcíme: Drámai elmélkedés a házasság szentségéről. „Ezeknek az aranygyűrűknek súlyát / nem a fém adja meg, / hanem az ember fajsúlya, / külön-külön mindegyikőtöké / és a kettőtöké együtt.” A háromrészes dialógusban összekeveredik múlt és jövő, kétség és útkeresés, mindennapi öröm és az örök értékekről való tűnődés. A művet (Balássy fordításában) 1980-ban a budapesti Szent Kereszt-templomban, később a tévében (az aranyművest Mensáros László alakította), majd Kazimir Károly rendezésében a Thália Stúdióban is bemutatták. Az idén pedig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban láthatta a közönség, Sárdi Dóra feldolgozásában.