Kit csíp majd meg az Ezüstfullánk?

Először a fenekét helyezze be az autóba, és csak azt követően a lábát – mondja készségesen a csinos hölgy, és lumbágó ide vagy oda, könnyedén, lezseren és sportosan szeretnék beülni. Összeszorított foggal, de mégis sikerül a lábamat úgy behajlítani, hogy az ne akadjon bele az ajtó melletti karosszériába. Közben úgy kapaszkodom a kormányba, mint akinek mindene ezen a mutatványon múlik. Feszült pillanatok, megannyi szem figyel. Végre a hölgy lábainál heverek, igaz, egy mély üléses sportautóból nézve, ami egész jó hatással van az önértékelésemre. Egészen kellemes ebben a kis sárga kocsiban, elnyújtózkodom benne, s kedélyesen tanulmányozom a műszerfal részleteit. Már vakuznak is vagy tízen-húszan, amikor megcsörren a telefonom, és a kuvaiti Al Roudhan Bader úr jelentkezik a vonalban. – Igyekezni fogok, mert éppen most ültem be egy Ferrariba – mondom neki, majd összehajtom a telefonomat. Egy kicsit elkábulok a vakuk fényétől is. A tökéletesség érzése önt el, mire hozzám lép a hölgy, s halkan azt mondja: – Uram, ez nem Ferrari, hanem egy Lamborghini…
A bőség zavara
A hét végén tartották Budapesten a luxusautóshow-t, ahol ott volt szinte az összes sport- és luxusautómárka, amellyel a legtöbb honpolgár eddig csak mozifilmekben találkozhatott: Aston Martin, Bentley, Ferrari, Lamborghini, Maserati, Rolls-Royce, Lotus, Bugatti. Éppen ezért érthető módon megemelkedett a száz főre jutó, fényképezős mobiltelefonokkal, fényképezőgépekkel és videokamerákkal felszerelt látogatók száma. Sok helyen nemcsak szép hoszteszek, hanem autókiegészítőkként pózoló cicababák hajlítgatták vékony törzsüket a kamerák és egy 300 lóerős kis Polski előtt. Állítólag ez az autó a hazai gyorsulási versenyek réme, senki nem mer vele küzdeni. Rácsodálkozhattunk olyan méregdrága autóritkaságokra is, mint a Koenigsegg, Pagani, Wiesmann, Leblanc, Saleen, Lotec, Morgan, Spyker, Gumpert, Edonis, TVR és Yes. Ugyanakkor nem maradtak távol a Budapest utcáin gyakrabban feltűnő márkák prémiummodelljei sem, így láthattuk az Alfa Romeo, az Audi, a BMW, a Chrysler, a Cadillac, a Hummer, a Jaguar, a Land Rover, a Lexus, a Mazda, a Mercedes, a Honda, a Porsche, a Saab, a Subaru és a Volvo legszebb, leggyorsabb, legdrágább autóit is. Sok helyütt a kocsik motorházteteje is nyitva volt, hogy megnézhessük, mi dorombol benne, s miben más, mint a Zaporozsec vagy a Trabant. Talán a számok nyelvén beszélve érthetőbb a sok autónév, legalábbis az árukra következtetni lehet: 85 milliárd forint értékű autócsoda érkezett Budapestre, a Hungexpo területére.
Kikecmergek a Lamborghiniből, s keresem az emberemet. A főszervező Al Roudhan Baderhoz egy neonmellényes rendezőnél jelentkezem be, aki a hoszteszhez siet, aki azt üzeni, hogy Bader úr most tárgyal, ezért néhány percet várakoznom kell. Nyilván valami kocsit adhat el, mert egy öltönyös némettel beszél. Két Pagani autó mellett állnak, amelynek darabja (több) száz millió forintot meghaladó árat képvisel. A kuvaiti fiatalembertől megtudom, hogy már 23 éve él Magyarországon, luxusautókat gyűjt, és baráti kapcsolatokat ápol a legpatinásabb márkák gyártóival és kereskedőivel. Próbálok azért valami kézzelfogható, emberi dolgot is kipréselni belőle, mire kiderül, hogy tanulni jött Magyarországra, a pécsi orvosegyetemre járt, de nem fejezte be. Közbejött a szerelem egy magyar hölgy személyében, aki a felesége lett, s azóta többé-kevésbé itt éli az életét. Az autók iránti szerelméről is szeretnék valami konkrétabbat megtudni, s ezért megosztja velem egy, a négykerekűekért való rajongása előtti emlékét: 1978-ban még Zsigulival járta a magyar utakat. Eszembe jut a Hungária körúti maradandó (és időnként visszatérő) emlékem a „hogyan tegyünk meg autóval öt kilométert egy óra alatt” időtöltésről, s ezt fel is idézem neki, mire elmondja, hogy az autócsodáival magyar és budapesti utakon is szokott közlekedni. Megtudom még, hogy Bader úr a vidéki nagyvárosokban számos kiállítást rendezett már egyedülálló gyűjteménye bemutatásával, s ezek sikerén felbuzdulva született meg az ötlet a Budapest Luxusautóshow megrendezésére. Itt saját tulajdonából öt autót mutat be, Paganikat és olcsóbb Lamborghiniket, s a rendezvény után még vissza kell szállítania az egyik nulla kilométeres Paganit az olaszországi Modenába a bejáratásra. Megkérdezem azt is, hogy valójában miből él. Szerényen mondja, hogy a Dubaiban és Kuvaitban működő ingatlancége jövedelméből.
Csak téblábol az ember
Mondhatni, az utóbbi években hozzászoktam a jó autókhoz: a biztos útfekvéshez, a poliészter műszerfalhoz, a műbőr borítású váltókhoz, a kitűnő tapadású kínai és montenegrói téli gumikhoz, az üzembiztos akkumulátorokhoz, de a cseresznyepiros Saleen S7-es sportautónál azért egy pillanatra elkábultam. A Kaliforniában készült autó ára 150 millió forint. Megragadta a képzeletemet egy Bentley Continental is, amelynek ára nettó 230 200 euró, s már kezdtem beletörődni, hogy én csak egy olcsóbb Lamborghini Gallardo Spyderba tudtam beleülni, amelynek ára szerényebb: 174 ezer és 211 ezer euró között mozog. Hömpölyögtek az emberek az autóhifi-, tuning-, navigáció- és securityfelhozatal körül, s a világ legjobb, legszebb és leggyorsabb motorkerékpárjai (Honda, Kawasaki, Suzuki, Harley–Davidson, Ducati, MV Agusta, Bimota) mellett számos Forma–1-es versenyautó is kellette magát. Igazi különlegességnek számított az első magyar sportautó- márka, a Bovi bemutatkozása. A márka első prototípusa a Brokernet Silver Sting nevet kapta. Az Ezüstfullánk az első saját tervezésű és fejlesztésű magyar versenyautó. Pilótája egyébként a 2005-ben a legjobb magyar autóversenyző címet elnyert Bódis Kálmán.
A jármű fejlesztése a tervezéssel és kivitelezéssel együtt 9 évet vett igénybe, teljes költsége elérte a 250 millió forintot. Tervezésében a Bovi Motorsport munkatársai és a Műszaki Egyetem gépjárművek és áramlástan tanszékei vettek részt, látványtervét Peredy Zoltán formatervező készítette. A versenyautó kevlár, titán, karbon, továbbá a repülőgépgyártásban használt kompozit felhasználásával készült. A 425 cm hosszú, 198 cm széles és 112 cm magas Silver Stinget egy 437 lóerős, 3,6 literes, hathengeres erőforrás hajtja, amelyet a Porsche 911 GT3 motorjából fejlesztettek ki. A Silver Sting gyorsulása is figyelemre méltó: a 100 km/h-s sebességet 3,8 másodperc alatt éri el. Az autó indul a Bahreinben, Dubaiban megrendezendő 24 órás versenyeken és a 2006-os magyar abszolút túraautó-bajnokságon is.
Az óriáscet gyomrában
Az elérhetőbb luxust egy igen furcsa, erőteljes, óriási autó kínálja. Az egyik kiállítási épületben egy metálfekete limuzin vonzotta az érdeklődőket. Először azt hittem, hogy valami kiállítási műpéldányról van szó, de nem, valóságos az autó. A metálfekete Hummer H2 terepjáró-limuzin hossza 11 méter, Los Angelesben készült, majd konténerbe rakva hajóztatták Németországba, ahonnét vonaton szállították Budapestre. Az üzemeltető Limo-King limuzinszolgálat tulajdonosától megtudtam, hogy már a jármű típusvizsgájával is gondok voltak, ugyanis a hatezer köbcentis, hattonnás, egyedi megrendelésre készített erőművet személyautónak nem lehetett törzskönyvezni, de teherautónak sem, így végül buszként szerepel a műszaki dokumentumokban. A belül mindenféle luxussal, lézerfénynyel, karaokelehetőséggel, bárpulttal rendelkező autó bérlése bizonyos feltételek teljesülése esetén már óránként harmincezer forintért is megoldható, ami azért nem olyan magas összeg, mert húszszemélyes, így az előkelő megjelenés fejenként szétosztva már csak ezerötszáz forintot kóstál. Mindenesetre legény- és leánybúcsúra, randevúra, videoklipek és filmek forgatására ajánlják magukat. A társaság az utóbbi években egy másik limuzinnal a rappersztár Cooliót, az Esti Showder szűk stábját és Győzikét is szállította már. A tetőburkolat fényvarázsával kapcsolatban megtudom, hogy 2005-ben az ezt a járművet kifejlesztő társaság nyerte az év limuzin építője díjat az ebben az autóban is látható leados tetőikon kifejlesztése miatt. Arra a kérdésemre, hogy Budapesten a szűkebb utcákban hogyan lehet forgolódni a tizenegy méter hosszú autóval, a tulajdonos közölte, hogy minden megrendelés esetén megtervezik az útvonalakat. Értelemszerűen nem szeretik az egyirányú utcákat és – a bortúrás szolgáltatáshoz kapcsolódva – a hegyi présházakhoz vezető szűk utakat.
Hazafelé menet elgondolkodom, hogy a Hungária körúti irdatlan dugóban van-e nekem szükségem luxusautóra. Ha lenne egy csodaautóm, akkor a kihasználásához inkább el kellene költözni Svájcba, Monacóba, Ibizára? Míg hazaértem, (gáz, fék, gáz, fék, piros, gáz, fék, piros… stb.), volt időm ábrándozni. Nem jutottam dűlőre.