Át kell helyezni Irán fővárosát az ország déli részére, mivel a város túlterjeszkedett, nincs megfelelő vízellátás és egyre nagyobb a süllyedés veszélye – jelentette be Maszúd Peszeskján iráni elnök.

Peszeskján csütörtökön elmondta, hogy a javaslatot már tavaly felvetette Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének – írja a The Guardian brit napilap. Bár az ötlet számos kritikát kapott, az elnök szerint a halmozódó erőforrás-válságok olyan mélyek, hogy Iránnak kötelessége és egyben egyetlen lehetősége is a főváros áthelyezése.
Az államfő a Perzsa-öböl partján fekvő Hormozgan tartományban tett látogatása során fejtette ki álláspontját.
Ez a régió a Perzsa-öböl partján fekszik, és közvetlen hozzáférést biztosít a nyílt vizekhez, valamint a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez. Ha másképp tekintünk ennek a régiónak a kapacitásaira, akkor egy nagyon virágzó és fejlett régiót hozhatunk létre. Nem elég elfogadni a jelenlegi helyzetet, és nem készíteni egy tudományos, pontos és helyi térképet a jövőre nézve
– hangsúlyozta Peszeskján.
A jelenlegi helyzet tarthatatlan, hiszen Teherán, Karadzs és Kazvin városai súlyos vízhiánnyal küzdenek, mely probléma nem orvosolható egyszerűen. Teherán, melynek lakossága meghaladja a 10 millió főt, az ország vízfogyasztásának csaknem negyedét teszi ki.
Tavaly a csapadék mennyisége 140 mm volt, míg az átlagos érték 260 mm; ez azt jelenti, hogy a csapadék mennyisége körülbelül 50-60 százalékkal csökkent. Idén a helyzet ugyanolyan kritikus
– hívta fel a figyelmet az államfő a csapadékmennyiség drasztikus csökkenésére.
Egyes becslések szerint elképzelhető, hogy az idei csapadékmennyiség a 100 millimétert sem éri el.
A vízhiány súlyosságát jelzi, hogy a Teherán-környéki gátak mögötti vízmennyiség csökken, egyes kutak kiszáradnak. A víz más területekről a fővárosba történő szállítása pedig rendkívül költséges.
A főváros vízellátásának 70 százalékát korábban a gátak biztosították, míg a fennmaradó 30 százalékot felszín alatti források. Az alacsony csapadékmennyiség és a fokozott párolgás azonban csökkentette a gátak részesedését, és növelte a felszín alatti vizekre nehezedő nyomást.
A forrásokra és a kiadásokra gyakorolt hatások figyelembevétele nélkül végzett fejlesztés csak pusztulást eredményez. Ha valaki nem tudja megteremteni ezt az egyensúlyt, fejlesztése kudarcra van ítélve
– figyelmeztetett Peszeskján.