Most kőhalom

Azt gondolnánk, Magyarországon legalább olyan hatékonyan lehet megtölteni egy vártörténeti folyóiratot színvonalas tartalommal, mintha szitával hordanánk vizet: a sok száz évvel ezelőtt idegen vagy pártütő hatalmak által felrobbantott, hanyagságból pusztulni hagyott, elkótyavetyélt vagy elkonfiskált erősségeink ahhoz meglehetősen kevés nyomot hagytak tájainkban. Jóval kevesebbet, mint más, boldogabb történelmű közép-európai államocskákban. A 2005 januárja óta megjelenő, neves szakmai-szerzői háttérrel működő Várak, Kastélyok, Templomok című, kéthavonta jelentkező „történelmi és örökségturisztikai” folyóirat azonban látványosan rácáfol erre a tévképzetre. Kevés kulturális periodika akad manapság az ember kezébe, amelyet rövid idő alatt igen rongyossá gyűröget, számtalanszor újra és újra nyugtalanul fellapoz az olvasója – ez a folyóirat éppen ilyen, mert művelődéstörténetünk romantikus, lélegzetelállítóan izgalmas, mégis a köztudat számára elhanyagolt rétegeire vet fényt.
A Várak, Kastélyok, Templomok használható egyszerűen örökségvédelmi médiumként: túlnyomórészt kevéssé ismert, többnyire már föld alá süppedt, „most kőhalom” helyek történelmi, építészet- és művészettörténeti, hadászati leírásainak gyűjtőhelyeként. De ami talán még ennél is több: kitűnő Kárpát-medencei bedekkerként láthatatlan terekhez, eltűnt erődökhöz, átalakított kastélyokhoz.
Az idei második szám Buzás Gergely cikkével indít, amely az antik római palotaépítészettől Konstantin fővárosán át Nagy Károly aacheni rezidenciájáig elemzi az uralkodói paloták genezisét. Paál József egy ma már alig tapintható erősséget, Hegyesd várát, míg Winkler Gusztáv a magyaróvári erődrendszert igyekszik rekonstruálni korabeli leírások, térképek, rajzok alapján. Karczag Ákos és Szabó Tibor egy ma már kevéssé ismert erdélyi területet, a volt Szászföld kora Árpád-kori várait vizsgálja meg izgalmas cikkében, Pászti László pedig Károlyváros–Karlovác erődje kiépítésének zaklatott történetét. Halaszthatatlan utazásra csábít Horváth Zoltán György a kalotaszegi Magyarvalkó templomának gondos leírásával; Csorba Csaba fűz rövid hátteret a folyóirat festői oldalpárjához, amely hagyományosan egy-egy művészi várábrázolást mutat be. Nagyszerű és valóban hiánypótló vállalkozás a műemlékvédelem generálisainak, egyszersmind nagy tehetségű „közkatonáinak” pályáját fölvázoló rovat: e számban Bakó Zsuzsanna tollából Sztehlo Ottót ismerhetjük meg, aki a XIX században „még hallgathatta a kassai kövek régi beszédjét”. Ugyancsak hiánypótló munka Tolnai Gergely elemzése a második világháború előtt emelt román erődrendszerről, a felemás módon kiépült, majd a második bécsi döntés után szinte egy puskalövés nélkül feladott Károly-vonalról. Olvashatunk még a cikói Árpád-kori templomromról (Patton Gábor), részt vehetünk egy Duna menti, Budapesttől Szobig tartó kastélytúrán (Virág Zsolt cikkét olvasva mi azonnal kirobogtunk Alagra), körbejárhatjuk Árva elképesztő várát (Szatmári Tamás); végül a folyóirat „közszolgálati” részében értesülhetünk hazai várak, kastélyok, történelmi városok májusi programjáról.
Eltemetett történelmünk föltárása, az örökségvédelem közbeszédben tartása, művelődéstörténeti utakra csábítás, mindez igényes és precíz külsővel – a Várak, Kastélyok, Templomok valóban magas szinten és fordulatosan űzi a tudományos ismeretterjesztést.