Száztagú kormányzenekar

Az Amőba mozgalom honlapja mindig tanulságos olvasmány. A vöröscsillag-védő Szigeti Péter meg az ő Országos Választási Bizottsága a jelek szerint nem szokott arrafelé szörfölni, pedig ilyen felelősségteljes pozícióban tájékozottnak illik lenni; nem elég folyton-folyvást a Tőkét meg a tőkét forgatni. Ha szörfölnének arrafelé, s nem csupán a miniszterelnöki blog érné el az ingerküszöbüket (ami a Szabad Nép-negyedórák korszerűsített változatának is tekinthető), ismernék a széljárást. Akkor az sem okozna nekik oly nagy fejtörést, hogy a Gyurcsány–Hiller–Lendvai trió által gründolt virtuális agitprop központnak vajon van-e mégis halovány köze az MSZP-hez, miként azt egy beadványszerző állampolgár naivan vélelmezte. Persze csuklás nélkül, semmi idő alatt elhajtották, elvégre vöröscsillag-védő vöröscsillag-védőnek nem vájja ki a szemét. Ki tudja: talán már a ságvári alapszervben is együtt számháborúztak – ott, hol a völgyek jelzik a hölgyet, s úszik az erdei kút. Hiller már akkor se nagyon értette a szabályokat – nem csoda, ha később lazán összekeverte a cicust a mucussal, az amőbát meg a torpedóval; pedig állítólag a konyhapénzük fekszik benne.
Az Amőba-honlapon nem a szertartásos Orbán-gyalázó karikatúrák a legmulatságosabbak, hanem a halálosan komolynak gondolt poénok. Ezek közül a kedvencem „a száztagú kormányzenekar”. Ha netán Kuncze is arrafelé szörföl néha, biztosan szívszélhűdést kap a maga fennen hangoztatott kisebb államával: ez ugyanis tíz minisztériummal számolva átlagban kilenc államtitkárt jelent tárcánként. Ez még akkor is sok, ha az SZDSZ is szeretne legalább negyven embernek kormányzati apanázst és fekete autót juttatni; nem számítva a tudományos és tudománytalan háttérintézményeket. Nem is csoda, hogy ilyen koalíciós játszótársakkal Kuncze az ellenzék felé kacsingat (egyelőre nem differenciálva barátságos meg ellenséges ellenzék között); feledve, hogy nemrég még az egész Fidesz-vezérkart Turinba meg Rodostóba vizionálta, s mostan színes kétharmados törvényekről álmodik, élő Antall–Tölgyessy-paktumnak képzelve magát. A száztagú kormányzenekar mindenesetre népesebb egy szimfonikus zenekarnál is, s akár több első hegedűsre is szükség lehetne, ha engedné a prímás. A prímás azonban nemcsak szenvedélyes blogger, de szenvedélyes táncos is, ért hozzá, megcsinálja, belehúz – elvárja tehát, hogy mindenki más úgy táncoljon, ahogyan ő fütyül. A fütty néhol hamis, de hát kit izgat ez az eufóriában: jó étvágyat a tulipánhagymával tálalt szegfűszeges narancsbuktához. Ha jól viselkednek, a szabad madarak felcsipegethetik a bőven hulló morzsákat.
Ám egy zenekar-alapításban mindig kényes pont a meghallgatás. Hogy lehet egy kormánymuzsikusnak próbát játszania? Mi van, ha többen is jelentkeznek garázdasági miniszternek? Betagozhatók-e a struktúrába a közlekedőedények? Elajándékozható-e a népbutítási és az antiszociális tárca? Hogy biztosítható a kultuszminisztériumban a prímás elvárható személyi kultusza? Megér-e a földművelési tárca egy parasztáldozatot? Kormányzati belügy-e, hogy mi lesz a belügyi kiskosztümökkel? Informálisan megszüntethető-e az informatika? Van-e út vissza a vadonba vagy legalább az állatkertbe? Tartalékos irányítsa-e a honvédelmet? Titokban tartható-e a titkosszolgálati őrségváltás? Falba vagy tenyérbe simuló káder kapja-e kézbe a magyar diplomáciát? Kit hajlandók egyáltalán ezek után fogadni Brüsszelben? (Hacsak Kovács biztos havi hétmilliójába bele nem fér.) Ráér-e Bokros csomagolni?
Megannyi izgalmas kérdés. Lesznek megnyugtató válaszok is. Mintha kottából olvasnák őket.