Budapest történelminek nevezett negyedeit járva az az érzésünk, mintha két világban léteznénk. Az egyik, amelyik személyes létünkhöz fűződik, mert itt születtünk, tanultunk, dolgozunk. Nem utolsósorban pedig különböző adókkal és járulékokkal segítjük működését, infrastruktúrájának fenntartását. Fogyasztóként pedig az itt folyó kereskedelmet támogatjuk. Egy civilizált társadalomban mindez azt jelentené, hogy a városkép alakulásának nemcsak névtelen alanyai vagyunk, hanem abba beleszólásunk is van. Természetes lenne az is, hogy a mi pénzünkből foglalkoztatott önkormányzati tisztségviselők rendre teljes körű tájékoztatást adnak mindazokról a változásokról, amelyek érintenek minket. Nálunk ez nem így alakult. Kénytelenek vagyunk eltűrni, hogy az utóbbi években a belső negyedeinket elképesztő módon züllesztik a nemtörődömség, az átalakulás és a nehezen követhető üzleti érdekek.
A másik világ a kiürült üzletek, piszkos kirakatok látványát felváltó, a szürke flaszterből kinőtt beton- és üvegmonstrumok. Legyenek azok akár irodaházak, akár bevásárlóközpontok. A tőlünk elvett civilizált környezetért nem kárpótol, ha a plazák bejáratát átlépve minden ragyog, a „műlevegőt” illatosítják, a télikertek zöldjét óránként permetezik. Rossz érzésünket csak tetőzi, hogy az új építmények némelyike idegen tömbként pöffeszkedik, a városhoz a régebbi épületekhez semmiféle formai kapcsolódása nincs.
Pedig jó, ha edződünk. Mert miközben éveken át mi szenvedjük meg az „átalakulás” kellemetlenségeit,
Budapest térképét lassan, de biztosan átrajzolják a jórészt külföldi ingatlanérdekeltségek. Minden típusú terület iránt nagy érdeklődést mutatnak. Az úgynevezett rozsdaövezetekben (a hajdani gyárak, ipari területek) hatalmas logisztikai központokat, raktárakat terveznek. És akkor nem is beszéltünk a városmag egyes dobra vert részeiről, védett és műemlék épületeiről.
A budapesti polgárokban, miközben elszenvedik a közlekedési káoszt, a piszkot, a bontásokkal járó felfordulást, még nem tudatosult igazán, hogy milyen komoly átalakítási folyamat zajlik körülöttük. Már az elnevezések is igen figyelemre méltók: Hotel Rossylin, Office Center, Arena Plaza, Family Center, Avenue Gardens. Mindez azt sugallja, puszta véletlen, hogy ebben a városban magyarul beszélnek. Van, ahol megszokott épületek tűnnek el, s a foghíjtelken villámgyorsan felhúznak valami „modernet”, amire néhány év múlva ugyanolyan utálkozva nézünk, mint a hatvanas, hetvenes évek szocreál dobozaira. Üveg, beton, üveg, beton – ismétlődnek a külső megjelenést meghatározó anyagok. Nem számít, hogy – mint számos idevágó kutatás jelzi – a globális felmelegedés korszakában a „lassú fulladással” ér fel ezeknek az anyagoknak, főleg az üvegnek, a nagymértékű felhasználása. Nemcsak a klimatizálás költsége miatt, hanem mert a hűtési technológia termékének valahová ki kell áramolnia. S ez nyilván a hőtől sugárzó utca lesz. Aztán azon is elgondolkodhatunk, hogy mindaz, amit az elmúlt fél évszázad meg a rá következő seftes világ nemtörődömsége és ingatlankorrupciója szinte a nullára írt le, hirtelen páratlan kinccsé válik. Jó esetben – s azért erre is van példa – legalább az új látványban gyönyörködhetünk.
A Kodály köröndnél, az Andrássy út és az Izabella utca sarkánál így lesz a hajdan csodás és még elhanyagolt állapotában is szép, nagypolgári épületből egy Avenue Gardens nevet viselő luxusrezervátum. Hogy egy ország történelmi múltja, építészete, a névtelen mesterek keze nyoma mit érhet egy multi számára, mutatják a külső, korhű felújítás és a belső átalakítás utáni eladási árak. A lakások négyzetméterét 750 ezer és 1,4 millió forintra tartják, igaz, a rezidencia a tulajdonosok „fokozott” igényeit szolgálja majd.
Kószáljunk még egy kicsit az Andrássy úton. Az Operaházzal szembeni, műemléki védettséget élvező, egykori Dreschler-palota évtizedekig adott otthont a Balettintézetnek, majd az értékesítés után jó ideig kérdésesnek tűnt, hogy megtalálják-e az 1884-ben épült ház jellegéhez illő tevékenységi kört. Hallani lehetett például irodaépületté való átalakításáról, ám a legújabb hírek egy 198 szobás szállodáról szólnak, amelynek vendégkörét részben az Opera nemzetközi rendezvényeire alapoznák.
A VI. kerület Podmaniczky utca 45. alatt található az egykori szabadkőműves székház. Ez is műemléki védettség alatt áll, itt a szállodát építő beruházóra komoly restaurálási kötelezettség hárul. Megérheti a műgond és az anyagi ráfordítás, hiszen két tetőtéri szinttel bővíthetik a területet, s így egy 74 szobás szállodát „nyernek”.
A főváros egyébként tavaly 830 szállodai szobával bővült. S ha már itt tartunk, érdemes egy kicsit azon is elgondolkodni, hogy nem sántít-e az általánosítás, amikor belső negyedeink, elhanyagolt épületeink értéktelenségéről beszélünk. Ennek a felfogásnak ugyanis tökéletesen ellentmond egy ötödik kerületi, a Kálmán Imre és a Vadász utca sarkán álló épület története. Egy házé, amely épp oly elhanyagolt és szürke volt, mint számos másik a környéken. Ám nyitott szemmel járva az ember felfedezte a homlokzat díszeit, a kecses ívű portálokat, a gondosan megmunkált kovácsoltvas kapudíszeket és erkélyrácsokat. És az aládúcolt belső folyosó látványa sem tudta feledtetni a tágas, nagy belmagasságú, hajdani polgárlakások iránti nosztalgiát. Volt is, aki meglátta a fantáziát mindebben. Olasz, spanyol és magyar építészek valósították meg azt, aminek egy közvélemény-kutatás szerint a belső kerületek lakói örülnének. A ház külsejét eredeti állapotában adták viszsza, a házkapu mögött viszont egy szálloda kezdődik. A hatvannégy szobás Parlament Hotel tervezői okosan, ízléssel gazdálkodtak a rendelkezésükre álló területtel. A szomszédos ház tűzfalát ugyan nem tudták eltüntetni, viszont megszépítését egy hatalmas tablóval oldották meg, amelyen híres magyar tudósok, költők, zeneszerzők, írók, sportolók arca és neve látható. Szóval így is lehet, fogja el az embert némi jó érzés. Értékelni egy nép, egy város szellemiségét, kultúráját, illeszkedni ehhez, ami a jelek szerint jól megfér az üzleti szempontokkal. Ez a személet az, amit az új beruházásoknál a városvédők és a lokálpatrióták oly gyakran hiányolnak.
Az utóbbi években hatalmas irodaházak tucatjait telepítették a város belső részeibe, épp úgy, mint a Dunát követő, beépítetlen partszakaszokra vagy az egykori, elhagyott ipari területekre. Nyilvánvaló, hogy a lakott területeken történő építkezések nehezítik meg igazán a város nyugalmát, az ottaniak életét. A Vörösmarty téren, a Vigadó hátához illesztették valaha a csupa üveg irodaházat, amelyben az Országos Rendező Iroda (ORI) működött. Alig kapott nyilvánosságot, hogy már 1991-ben eldöntötte a főváros: a rendkívül értékes területet értékesíteni fogja. A közelmúltban jó ideig élvezhettük a betonkalapácsok zaját, a port, a háborút idéző látványt, amely sajátosan ötvöződött az elegáns Gerbeaud és a turistaélet fílingjével. Itt 30 ezer négyzetmétert nyertek a tulajdonosok. (A Művészeti és Szabadművelődési Alapítványról és az ING Real Ingatlanfejlesztő cégről van szó.) Irodák és üzletek lesznek, a felső szinteken apartmanlakások, alant pedig mélygarázs.
Az egykori ORI-ház utódja nyilván csak annyira fogja uralni a teret, amennyire a környezet engedi. Nagyobb perspektívák nyílnak a Duna még beépítetlen vonalában, akár a Lágymányosi öbölnél, akár a IX., akár a XIII. kerületi részeken. A terjeszkedés nekünk, városlakóknak is kedvezhet, mert tágítja a megszokott kereteket, új dimenziókat ad. Nem csoda, hogy a befektetők szinte tódulnak ide. A folyó mentén már megvetette a lábát a Graphisoft Park, az Infopark és a Millenniumi Városközpont.
Ám ami városképi szempontból botrányosnak nevezhető, az az Árpád híd pesti hídfőjénél „odarittyentett” Európa és Duna Tower. A felhőkarcolókat imitáló két irodaháznak sem a környezethez, sem a városhoz nincsen köze. Akadályozza a budai hegyekről érkező frissítő légáramlatot, amire a pesti oldalnak olyan nagy szüksége van. Arról a jelentéktelenségről nem szólva, hogy korlátozza a folyóra néző panellakások kilátását. De hát mertek-e a lakók megmukkanni ekkora „erő” láttán?
Az előrejelzések szerint a fővárosban ebben az évben kilencven százalékkal nagyobb irodaterületet adnak át, mint az előző esztendőben. A „nagy halakat” csöppet sem zavarja, hogy jelenleg számos ilyen épületen ott a „kiadó” tábla, hiszen Budapest kedvező adottságú helyszínein olyan területekhez jutnak fillérekért, amelyekről Párizsban, Londonban, Berlinben még csak nem is álmodhatnak.
Nincs még egy európai nagyváros, amelyet ilyen mértékben teletűzdeltek volna a hatalmas bevásárlócentrumokkal – hangoztatták az utóbbi másfél évtizedben a jobb érzésű építészek, környezetvédők. A tendencia mellékhatásai beigazolódtak, meg aztán a belső, szabad területek is fogynak. Olyannyira, hogy míg 2003-ban az új kereskedőházak nyolcvan százaléka épült Budapesten, 2005-ben már csak a fele. Ám ami a Keleti pályaudvarhoz közeli, egykori ügető helyén készül, a méretek szerint behozza a lemaradást. Az elmúlt években a nemzeti lósport védelmezői szívósan harcoltak azért, hogy a területet ne verjék dobra. A francia Bouygues-csoport, átsiklott e közjáték felett, s noha nem építkezett, de remek üzletet csinált. A területet tavaly huszonegymillió (!) euróért adták el a Plaza Centersnek, aki viszont Kelet-Közép-Európa legnagyobb bevásárló- és szórakoztató létesítményének alapozását kezdi el 2006 második felében. A hipermarket „csak” 18 ezer négyzetméter, amelyet kétszáz nagyobb üzlet, parkolóház egészít ki. S hogy a kultúra se maradjon el, szórakoztató- és fantáziaparkot terveznek, számos multiplex mozival.
Kisebb léptékű környezetátalakításra készülnek a Móricz Zsigmond körtérhez közeli Skála Áruház lebontása által. A szocialista piacgazdaság eme tárgyi és formai emlékét feltehetőleg sajnálni fogják a kispénzű emberek, csakúgy mint az épületet körülvevő piacot. Az ING ingatlanbefektető cég itt 30 ezer négyzetméteren tervez egy „nyitottabb” kereskedő- és szolgáltató- komplexumot, megtoldva egy kétszáz lakásos társasházzal. Szó van még parkosításról is, és a létrejövő négyes metróvonal közlekedési előnyeiről.
Az említett építkezések és változások csupán egy részét jelzik a minket érintő folyamatoknak. De vajon van-e közünk mindehhez, érdekli-e az embereket, hogy milyen épületek veszik körül őket? A Studio Metropolitana urbanisztikai kutatóközpont tavaly nyáron ötszáz 18 és 29, valamint 30 és 50 év közötti fővárosi lakost kérdezett minderről. A válaszolók az európai városokkal való összehasonlításban Párizst, Rómát, Prágát helyezték előtérbe, Budapestet pedig a középmezőnybe sorolták. Ám a véleményekből kirajzolódott a hagyományainkhoz, értékeinkhez való ragaszkodás és büszkeség. Különösképp a várnegyedhez és a belvároshoz való érzelmi kapcsolat erős. Többek között azért – fogalmazták meg –, mert mindez a XIX. századi fejlődést, a város fénykorát idézi vissza. Az említett részeket egyszerre tartják világvárosinak és magyaros jellegűnek. Azt is értékelik, hogy harmóniában vannak a nagyobb léptékű, a főváros arculatát máig meghatározó középületekkel, intézményekkel.
A megkérdezettek a leromlott, régi házakat csak legvégső esetben bontatnák le, a külső felújítás és a belső modernizálás mellett érvelnek. Az új épületeknél az egyszerű formákat, a természetes anyagokat, a fát, a téglát, a cserepet tartanák fontosnak. Bár a fiatalok hajlamosabbak elfogadni azokat a megoldásokat, amelyeket modernség örvén adnak el nekünk, de ők is jobban kedvelik a történelmi épületeket. Azért, mert egy igényes, polgári életformát idéznek vissza, otthonosak, s mert ezekben kellemes lehet élni és dolgozni – vélekednek.
A tradíciókhoz való kötődésen és érzelmi megközelítésen túl a materiális szempontokat is fontosnak tartják. Az építkezéseknél felhasznált anyagok tartósságát, az épületek, házak külső megjelenésének kidolgozottságát, az egykori iparosok keze nyomát, gondosságát megőrizendőnek tartják. A belvárosi eklektikát, a nagy múzeumokat, a Wekerle-telepi házakat, a Duna-parthoz közeli vagy a pasaréti Bauhaus- épületeket egyaránt a számukra fontos körökbe sorolják. Ám mindezt csak a természetes környezettel, a zöld területekkel, a fákkal, az ápolt parkokkal tartják egységes egésznek.
A gond csupán az, hogy az étvágyat és a profitot nézve ez a harmónia, az emberléptékűség igénye századrangú szempont.
tisza párt
Dornfeld László: Hatalmas siker a digitális polgári körök országjárása
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!