Diploma, munka és karrier

Közhiedelmeket jócskán cáfoló tanulmányt készített a diplomás pályakezdőkről Berde Éva, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Eszerint a fiatalok fizetési igényei közelítenek a realitásokhoz, ám a gazdasági növekedés nem feltétlenül javítja elhelyezkedési esélyüket. A mutatók a frissen szerzett diploma értékének fokozatos csökkenését jelzik, ugyanakkor mégis megéri diplomát szerezni, mert így még mindig könnyebben lehet elhelyezkedni.

Jelentősen megváltoztak a munkavállalási és tanulási szokások a rendszerváltozás óta, egyes iparágak szinte teljesen eltűntek, s ezzel egy időben teljesen új munkakörök jöttek létre. Többek között ezzel is összefüggésben a foglalkoztatottak száma közel háromnegyedére csökkent, a felsőoktatás hallgatóinak létszáma pedig több mint háromszorosára emelkedett. Míg 1989-ben 5,2 millió foglalkoztatott volt az országban, tavaly már csak 3,9 millió. Ugyanakkor az 1989/1990-es tanévben – valamennyi tagozatot tekintve – 100 868 hallgató tanult a felsőoktatásban, a 2004/2005-ben pedig már 378 466. A foglalkoztatás szűkülése miatt azonban természetszerűleg adódik a kérdés, vajon a változások hogyan érintették, illetve a közeljövőben hogyan fogják érinteni a frissdiplomások lehetőségeit?
A diploma előtt álló fiatalok pályaelképzeléseit, és a munkaügyi statisztikai adatok tényei alapján várható rövid távú tendenciákat elemző tanulmányában – debreceni és budapesti felsőoktatási intézmények 1400 hallgatója mondott véleményt – Berde Éva, a Budapesti Corvinus Egyetem mikroökonómiai tanszékének vezetője rámutat arra, hogy a felső szintű képzés bővülése részint természetes igényeket elégített ki, különösen közvetlenül a rendszerváltozás után. A későbbiekben azonban, a fejlett nyugat-európai országokhoz hasonlóan, nálunk is érződni kezdtek a frissdiplomások munkaerőpiacának feszültségei. A tanulmány készítője szerint a felsőoktatási képzésben való részvétel – a csalódások ellenére – nagyban hozzájárul az egyén relatív helyzetének javításához, és a társadalom egészére is kedvező hatással van, de a diplomás túlképzést reális veszélynek tekinti. Ezt támasztja alá az a tény, hogy 1995-ig a pályakezdő és a nem pályakezdő regisztrált munkanélkülieken belül a diplomások aránya nagyjából hasonló ütemben változott, bár a pályakezdő munkanélküliek közt relatíve mindig többen voltak a diplomások. 1995 után ez a különbség fokozatosan nőtt. Míg a nem pályakezdő diplomások munkanélküliségi aránya 4 százalék körül stagnált, a pályakezdőké fokozatosan 10 százalék fölé emelkedett. A mutatók a frissen szerzett diploma értékének fokozatos csökkenését jelzik, ugyanakkor megéri diplomát szerezni, mert így még mindig könynyebben lehet elhelyezkedni. A nyolc osztálynál alacsonyabb képzettségűek esetében a munkanélküliségi ráta meghaladja az 50 százalékot, a főiskolások esetében a mutató 3,1, az egyetemi végzettséggel rendelkezők körében pedig alig 2,3 százalékos.
1991 és 2004 közt mind a pályakezdő főiskolások, mind a pályakezdő egyetemisták relatív munkaerő-piaci helyzete romlott, de a friss főiskolai diplomák birtokosai szembesültek leginkább az előnytelen változásokkal. Emiatt Berde Éva elgondolkoztatónak nevezte, hogy a lineáris képzés általánossá tétele, és a csak bachelor – nagyjából a főiskolai szintnek megfelelő – diplomák számának növelése javíthatja-e a pályakezdő fiatalok munkaerő-piaci lehetőségeit, vagy csak további előnyt ad a mester – nagyjából az egyetemi szintnek megfelelő – diplomák tulajdonosainak.
Furcsának tűnhet az a következtetés, hogy minél nagyobb az egy főre jutó működő külföldi tőke a megyében, annál rosszabb a pályakezdő diplomások relatív helyzete. Berde Éva véleménye szerint e mögött a diplomás munkaerővel való telítettség áll. A sok működő tőke ugyanis a már elért magasabb fejlettségi szintre utal, amely mellett egyre inkább szükség van az alacsonyabb képzettségű munkaerőre is. Hasonló eredményre jutottak a gazdasági fejlettség és a diplomás munkanélküliek arányának vizsgálatakor. Vagyis a gazdasági fellendülést jelző GDP- (bruttó hazai termelés) növekedés a következő évben már inkább kevésbé képzett új munkaerőt igényel, a pályakezdők között a diplomások rosszabb helyzetbe kerülnek.
A kutatók ezúttal nem csak munkaerő-piaci összefüggésben vizsgálták a pályakezdők helyzetét, a kutatásban részt vevők családi háttere, intézményválasztási szempontjai, egyetemi, illetve főiskolai karukra vonatkozó értékítéletük, nyelvtudásuk, további tanulási szándékaik felől is érdeklődtek. Az egyik legérdekesebb következtetés, hogy minél jobb volt egy hallgató tanulmányi eredménye, annál inkább fogadott volna el alacsonyabb nettó jövedelmet is munkába álláskor. Kissé árnyalja a helyzetet, hogy a női hallgatók tanulmányi eredménye átlagosan magasabb férfi társaikénál, viszont jövedelmi igényeik alacsonyabbak. Továbbá a tandíjat fizető hallgatók rosszabbul tanultak, mint az államilag finanszírozott képzésre járók, fizetési elvárásaikat mégis a többiekénél magasabbra helyezték. Úgy tűnik tehát, hogy a tanulmányi eredmények és a fizetési igények közt nincs kapcsolat.
A nettó jövedelmi elvárásokat tekintve az összesített kép a következő: a hallgatók 10,36 százaléka dolgozna akár 80 ezer forintnál is kevesebbért, 42,3 százalékuk 80–119 ezer forintot tart reálisnak, 31,87 százalékuk 120–159 ezret, 9,51 százalékuk pedig a 160–199 ezer forintos sávba helyezte elvárásait. A férfi hallgatók leggyakrabban a 120–159 ezer forintos sávot jelölték be, a nő hallgatók közül pedig a legtöbben a 80–119 ezres intervallumot választották.
A tanulmány cáfol egy a köztudatban elterjedt véleményt, amely szerint a munkatapasztalat lényegesen javítja a jövedelmi lehetőségeket. Sem a felsőoktatási évek alatti, sem a tanulmányok megkezdése előtti munkavégzés nem növelte a fiatalok jövedelmi igényét. Még az öt hónapnál hosszabb, tanulással párhuzamosan szerzett munkatapasztalat se befolyásolta szignifikánsan azt a minimális nettó fizetést, amiért a fiatalok hajlandók munkát vállalni. Egyébként a felmérésben részt vevő hallgatók a nyugat-európai, de különösen az amerikai diákokhoz képest lényegesen kisebb arányban dolgoztak tanulmányaik alatt. Nem egészen 46 százalékuk dolgozott tanulmányaival párhuzamosan, és csak valamivel több, mint 18 százalékuk jelezte, hogy összességében legalább öt hónapig dolgozott.
A hallgatók nemén és tandíjfizetési kötelezettségén kívül a kutatók más tényezőket is találtak, amelyek kapcsolatban álltak a fizetési igényekkel. Az intézmény, valamint a tanult szakma általában fontos meghatározója volt a hallgatók anyagi elképzeléseinek. Csökkenő sorrendben az átlagosnál nagyobb induló jövedelmet vártak el az informatikusok, a biomérnökök, a gépészmérnökök és a közgazdászok (különösen a fizetős képzésben részt vevők). Az átlagosnál alacsonyabb fizetési igényt nyilvánítottak ki a lelkészek, zenészek, általános iskolai tanárok. Az elvárt jövedelmet a szülők iskolai végzettsége is befolyásolta. Az alacsonyabb végzettségű apák, illetve anyák gyermekei inkább hajlandók elfogadni a kevesebb bért, mint a magasabb iskolai végzettségű szülők lányai és fiai. Az átlagos tanulmányi eredmény ugyan nem, a nyelvtudás viszont annál inkább befolyásolta a hallgatók fizetési igényét. A jó nyelvtudás egyértelműen magasabb jövedelmi elvárásokkal társult.
A család és a karrier egymásmellettiségét illetően nem volt túlzottan optimista a felmérésben részt vevő fiatalok véleménye. A férfi hallgatók több mint 20 százaléka, a nőknek pedig majdnem 17,5 százaléka nem tartja a kettőt összeegyeztethetőnek. Még azok is, akik szerint az összhang megtalálható, többségükben csak egy-két évi munka után tartják lehetségesnek a karrier melletti családalapítást.