A megejtő szépségű debreceni botanikus kertben található megfigyelőállomás néhány évtizede rendelkezik egy másik, napkorona vizsgálatára alkalmas műszerrel is, ám a szovjet technika e gyöngyszemét csak ritkán van módjuk használni a csillagászoknak. Ennek is két oka van: az egyik, hogy bár a koronavizsgáló távcső optikája is kitűnő, mechanikája annál több kívánnivalót hagy maga után, így szeles időben nem kockáztatják a működtetését. A másik, hogy a korona ritkán, leginkább csak napfogyatkozáskor figyelhető meg. Egyébként a nap más részeiről jövő sugárzás elnyomja a korona fényeit – tudtuk meg Ludmány Andrástól, az obszervatórium vezetőjétől. A kutatóintézet fő területe azonban nem is a napkoronát is magában foglaló légkör tanulmányozása, hanem az ember által legrégebben vizsgált napjelenség, a napfolt vizsgálata. Erre használják a Konkoly-Thege Miklós által tervezett és saját műhelyében, 1882-ben elkészíttetett nagy távcsövet, valamint a szintén az ő műhelyéből való kisebb heliográfot is. Ez utóbbi műszer ottjártunkkor éppen renoválás alatt volt: a kutatók maguk foglalatoskodtak azzal, hogy a nagy becsben tartott távcső néhány mechanikai alkatrészét felújítsák, kicseréljék.
A nagy távcső viszont jelenleg is működik: egy tízméteres emelvényen magasodik a fák fölé, optikája ma is kiváló – a csillagászok „babonája” szerint jobb, mint új korában volt. Félig tréfásan azt tartják ugyanis, hogy a lencsén idővel patina keletkezik, ami nemhogy akadályozná, de egyenesen segíti a pontos észlelést. Az észlelés, vagyis a napfolttevékenység távcsővel történő megfigyelése, illetve a fotók és feljegyzések készítése mindennapi feladata a heliográfusoknak, noha több feltételnek kell egyidejűleg teljesülnie, hogy el lehessen végezni őket. Napot lesni ugyanis csak napos időben lehet, így a mostani felhős-borongós tavaszban nagyon résen kell lennie az asztronómusnak, ha feladatát lelkiismeretesen akarja elvégezni. Az időjárás ott jártunkkor sem volt kegyes, így Ludmány András első nekifutásra nem is tudta elvégezni napi észlelési penzumát. Ahhoz ugyanis, hogy értékelhető mennyiségű információhoz jusson, tíz percen belül kell elkészülnie három jó minőségű fotónak, és néhány lényegi feljegyzésnek a napfelszín történéseiről. A felhők azonban e délelőttön sem voltak tekintettel a csillagászra, így a feladatot csak többszöri nekifutásra sikerült aznap teljesíteni. Igaz, némiképpen hátráltatta a munkát az is, hogy a távcsövet mozgató elmés emelőszerkezet, amit egy ma már nyugdíjas egykori kolléga készített 25 évvel ezelőtt, időnként felmondta a szolgálatot, így nem sikerült olyan gyorsan fel-le mozgatni az emelvényt, hogy az értékelhető felvételek és feljegyzések időben elkészülhessenek.
Az obszervatóriumban 1873-tól állnak rendelkezésre rendszerezett észlelési adatok. Ezeket is felhasználva jutnak ugyanis olyan mennyiségű információhoz, amiből érdemi következtetések vonhatók le a nap felszínén zajló folyamatokról, illetve azok természetéről. Az évszázados megfigyelés eredményeképpen ismerték fel például a múlt század elején, hogy a napfoltok nevük ellenére nem statikus képződmények, hanem nagyon is dinamikus folyamatok, amelyek során erős mágneses terek keletkeznek, majd egy naptól négy hónapig terjedő fennállás után megszűnnek. Ezek az időnként szabad szemmel is látható foltok akár föld nagyságúak is lehetnek, és a magnetikus tevékenység mozgást fékező hatása miatt látszanak sötétebbnek környezetüknél. A napfoltok megfigyelésével, katalogizálásával a világon ma is számos kutatóintézet foglalkozik a debrecenin kívül is, ám az Európai Unió négyéves támogatása, illetve Győri Lajos gyulai fizikus jóvoltából a Ludmány András által vezetett obszervatórium egy olyan programmal rendelkezik, aminek segítségével a világ jelenleg legpontosabb napfoltkatalógusát tudják elkészíteni. Ehhez az intézet keretében működő gyulai megfigyelőállomás is szolgáltat adatokat, méghozzá ugyancsak kitűnő minőségben. Az ottani távcsőnek ugyanis komoly helyzeti előnye van: 42 méteren, egy víztorony tetején működik. A földfelszíntől ilyen távolságban ezenkívül csak egyetlen távcsővel figyelnek meg naptevékenységet, mégpedig az Egyesült Államokban. Amint azt Ludmány András mondja, a gyulaiak észlelései a magassági előnyből adódóan mindig is kiválóak voltak, nemrégiben pedig sikerült beszerezniük egy 16 megapikszeles fényképezőgépet is, amellyel a napfelszínről is világszínvonalú felvételeket tudnak készíteni. A Konkoly-Thege Miklós műszereivel dolgozó debreceni csillagászoknak azonban még egy ideig minden bizonnyal várni kell a digitális fényképezőgépre: ennek forrását ugyanis még nem sikerült megtalálni. Mint ahogy világszínvonalú észlelések ide, nagy precizitású napfoltkatalógus oda, az épület felújításának és az ízig-vérig szocreál, a hatvanas években gyártott bútorzat lecserélésének anyagi forrásai sem igen mutatkoznak. A debreceni csillagászok nem is nagyon bíznak a helyzet javulásában, sőt, némi szkepszissel tekintenek a jövő elé.
Bár a csillagászat mindig is olyan terület volt, aminek a gyakorlati élet csak nagy áttételekkel látta hasznát, Debrecenben folynak olyan kutatások is, amelyek igazán izgalmas, az ember mindennapi életét is erősen befolyásoló problémák megoldásához visznek közelebb bennünket. Régóta izgatja a tudósokat, hogy milyen összefüggés lehet az időjárás és az egyes naptevékenységek között, illetve vannak-e olyan egyéb hatások, amik kizökkenthetik a megszokott kerékvágásból a földi hétköznapokat. A mágneses vihar jelensége már jó ideje ismert, és azt is régen feltételezik, hogy a váratlan áramkimaradások mögött esetleg naptevékenységet is lehet feltételezni. Ám azt, hogy milyen esetben van a naptevékenységnek kimutatható hatása a földön, és mikor nincs, még nem sikerült teljesen felderíteni. Ludmány András és Baranyi Tünde ebben a témakörben jutott igen érdekes felfedezésre: többek között leírták, hogy a szoláris jelenségek időjárásra gyakorolt hatása olyan években mutatható ki leginkább, amikor a Nap mágneses dipóltere párhuzamos a Föld mágneses terével. A naptevékenység, ami nem más, mint a csillag sebességének és mágneses erőtereinek bonyolult kölcsönhatása, 11 éves ciklus szerint változik: ez idő alatt az égitest pozitív és negatív pólusai helyet cserélnek egymással. (Ilyen helycserére a Földön több százezer évenként kerül sor, így fordulhat elő, hogy 11 évenként a Nap és a Föld pozitív és negatív pólusai párhuzamosak egymással.)
Ám maga a „helycsere” is igen izgalmas kutatási terület, hiszen a napciklus alatt úgy kerül az egyik pólus a másik helyére, hogy az észak–déli irányú mágneses erőterek kelet–nyugat, illetve nyugat–kelet irányú gyűrűformájú – szakszóval toroidális – erőtereket hoznak létre. Mindez összefügg a naptevékenységgel is, ugyanis a kétpólusúság idején minimális, a toroidális időszakban pedig jelentős mértékű naptevékenység zajlik az égitest felszínén. Egyelőre nem tudni, miért, de az aktív területek heliografikus szélessége a ciklus során egyre csökken, s végül az egyenlítőre korlátozódik, ám gyanítható, hogy ez összefügghet azzal, hogy a toroidális időszak két hatalmas, egymással ellentétes töltésű mágneses gyűrűje is az egyenlítő irányát követve alakul ki.
origo.hu
Orbán Viktor: Három év alatt közel 40 százalékos minimálbér-emelés
