Skandalum a zöld-fehér mez miatt

Micsoda mezek! – kiált fel az ember, és vágyakozva tekint egyikre is, másikra is, de hol vagyunk már attól, hogy ilyenre ácsingózzunk. Viszont megállapíthatjuk, hogy a most folyó futball-világbajnokság résztvevői talán soha nem látott gyönyörű szerelésekben lépnek a pályára. (Különösen az afrikaiak és a dél-amerikaiak dresszeit irigyli a sóvárgó tévénéző.) Anélkül, hogy hagyományos színösszetételű mezükön az évek során változtattak volna. Mondhatnánk, hogy a játék nemcsak varázslatos, hanem divatbemutató is.

Persze nem volt mindig így. Nálunk legalábbis. A nehéz időkben a magyar válogatott tagjai egyetlen nadrággal keltek útra. Előfordult a magyar futballtörténelemben az is, hogy a nadrág alatt kisnadrág sem volt. Igaz, nem válogatott mérkőzésen, sőt nem is az első osztályban, hanem egy osztályozón, amelynek tétje az NB III-ba való feljutás volt. 1935-ben vagy 1936-ban.
Az EMTK és a Kőbányai AC játszotta az osztályozót. 2-2-re állt a meccs, amikor néhány perccel a lefújás előtt Kemény Sanyi, az erzsébetiek középcsatára jó ütemben csapott le a labdára és megiramodott vele. A KAC középhátvédje megpróbálta utolérni, de nem sikerült; Kemény gyors volt, mint a szélvész, a középhátvéd viszont nagy igyekezetében letépte a középcsatár nadrágját. És ez alatt a nadrág alatt nem volt semmi… Kemény azonban nem állt le, hanem – úgy, ahogy volt, meztelenül – tovább vezette a labdát, kicselezte a kapust és berúgta a győztes gólt. A bíró pedig megadta. A nagy boldogságban senki sem törődött azzal, hogy van-e a középcsatáron nadrág vagy nincs.
Így ünnepelték, nadrág nélkül.
A legnagyobb skandalum – a mezek miatt – a magyar futballban akkor kerekedett, amikor 1955. április 9-én a Fradi, bocsánat, a Kinizsi Bécsben zöld-fehér szerelésben játszott a Rapid ellen. (2-2 volt az eredmény. A világhírű Zeman védett, s előtte Körner I és II meg Hanappi futballozott.) Miért? – kérdezheti az olvasó, hiszen a Fradi színe zöld-fehér (és alatta zöld-fehér szív dobog). Igen, csakhogy a kommunista diktatúra beköszöntével az 1949–50-es bajnokságot már nem Ferencváros névvel játszotta végig a csapat, hanem az Élelmezési Dolgozók Szakszervezete központi egyesülete lett, és felvette az ÉDOSZ, majd az 1951-es bajnokságtól a Kinizsi nevet, a csapat színét pedig – hogy semmiben se emlékeztessen a múltra – piros-fehérre változtatták.
1955-ben, amikor már a változás szele kezdett fújdogálni, a Kinizsi akkori vezetői bátor lépésre szánták el magukat: a húsvéti torna bécsi mérkőzésén hosszú évek után ismét zöld-fehér szerelésben léptek pályára. Az eset persze nem maradhatott sub rosa. Siető tollal, 1955. április 29-i keltezéssel Sági György, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) központi vezetőségének egyik munkatársa levelet juttatott el Kádas Istvánhoz, a DISZ központi vezetősége titkárához, és részletesen beszámolt a történtekről. Kádas továbbította a sorokat a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetősége titkárának, Vég Bélának.
„Onódy elvtárs egy alkalommal felvetette Sebes elvtársnak – áll Sági levelében –, hogy jó lenne, ha újra zöld-fehér mezben játszhatna a Kinizsi, Ferencvárosi Kinizsi néven. Sebes elvtárs nem mondott ellent ennek a felvetésnek, ami bátorságot adott Onódynak arra, hogy (…) kivigyék Bécsbe az említett felszerelést.”
Onódy Lajos – az 1964-ben Onódy-per néven elhíresült büntetőeljárás elsőrendű vádlottja – 1953-tól az FTC, akkori nevén a Budapesti Kinizsi labdarúgó-szakosztályának vezetője volt, Sebes Gusztáv a labdarúgó aranycsapat szakvezetője (1956 júliusában került a helyére Bukovi Márton), egyben (1956 őszéig) a sporthivatal elnökhelyettese, Száraz István pedig a Kinizsi elnöke.
„Száraz elvtárs tíz perccel a kezdés előtt ment be az öltözőbe – folytatódik Sági levele –, és akkor látta, hogy a játékosok zöld-fehér mezben vannak. (…) Ő tiltakozott, de Onódy elvtárs azt mondta, hogy saját felelősségére ebben játszhat a csapat, mert Sebes elvtárs is egyetértett. Száraz elvtárs ezt tudomásul vette.”
Elképzelem, milyen izgalommal készülődött a társaság a bécsi meccsre. S milyen dobogó szívvel nyúltak az öltözőben a zöld-fehér mezhez a játékosok. Bizonyára már Pesten tudták, hogy Bécsben „bezöldülnek”. Csak az elnököt nem avatták be a tervbe. (Jut eszembe: a Fradi öregfiúk a tilalom idején is zöld-fehérben léptek pályára.) És az sem izgatta Onódyt, hogy a Rapid színe ugyancsak zöld-fehér. A csapat a következő összeállításban lépett pályára: Gulyás – Mátrai, Kispéter, Dalnoki – Szabó, Dékány – Budai, Orosz, Ombódi, Vilezsál, Fenyvesi. (Micsoda csapat! Nem véletlenül nyerték meg a tornát a Honvéd, a Rapid és az Austria előtt.)
A levél további részében arról olvashatunk, hogy a vizsgálat után összeült a szakszervezet elnöksége. A tanácskozásra meghívták Sebes Gusztávot is, aki védelmébe vette Onódyt. (Ismeretes, hogy korábban maga is futballista volt, a Hungária játékosa, egyszeres válogatott.) Sebes csak azt kifogásolta, hogy a szakosztályvezető nem kért engedélyt a zöld-fehér mezek viselésére, amit valószínűleg megkaptak volna. „Máskülönben ő (mármint Sebes) egy felfújt ügynek látja az egészet” – írja Sági.
„Sebes elvtárs még azzal is megerősítette a zöld-fehér mez használatának helyességét, hogy a nyugati országok csak a régi nevükön akarják lekötni a magyar csapatokkal a mérkőzéseket. (…) Onódy azt is mondta, hogy kereskedelmi üzlet ez, mert a Ferencvárosi Kinizsi és a zöld-fehér mez több pénzt jelent a csapatoknak…”
Mennyire igaza volt! Az elnökség tagjainak többsége azonban elítélte a történteket. Határozat született arról, hogy Onódy Lajost azonnal le kell váltani, Száraz Istvánt pedig egy hónapra fel kell függeszteni az állásából.
Május 16-án Terényi Imre, a párt adminisztratív osztályának munkatársa feljegyzést készített az ügyről. (A papírlap jobb felső sarkában ott a jól ismert megjegyzés: „Szigorúan bizalmas!”) „Az eset kapcsán kiderült – olvashatjuk –, hogy vezető labdarúgócsapataink – tudomásunk nélkül – rendszeresen használták külföldi útjaik alkalmával a régi egyesületi neveket és színeket. Például a Vörös Lobogó Törökországban MTK néven és MTK címerrel szerepelt, a Vasas Izzó Franciaországban Újpesti Tungsram néven, lila-fehérben… Az OTSB nemzetközi osztálya több esetben Ferencváros, MTK, Újpest stb. néven kötötte le a mérkőzéseket, hogy jobb ajánlatot kapjon.”
Terényi megerősíti, hogy Sebes Gusztáv az elnökségi ülésen kijelentette: a zöld-fehér szín használata jó taktikai húzás volt, nincs ebben semmi politika. „Javasoljuk – írja –, az OTSB kapjon utasítást, hogy ezt a tűrhetetlen gyakorlatot teljesen számolja fel. Az OTSB állapítsa meg konkrét személyek felelősségét a felsorolt egyesületek részéről, valamint Sebes Gusztáv és Krajcsovits István (a sporthivatal nemzetközi osztályának vezetője) elvtársak felelősségét, és tegye meg a szükséges intézkedéseket.”
Kézírással ez áll a papíron: „L (ássa) Keleti e. (Keleti Ferenc az MDP KV adminisztratív osztályát vezette.) A javaslattal egyetértek. Légy szíves intézkedj. V-19. Vég”
Keleti Ferenc is levelet fogalmaz, mégpedig Hegyi Gyulának, a sporthivatal elnökének: „A fentiek iránt a központi vezetőség titkárai is érdeklődtek, és olyan álláspont alakult ki, hogy a legrövidebb időn belül fel kell számolni ezt a politikailag káros gyakorlatot…” Onódy Lajost leváltották, egy év elteltével azonban Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke egy hosszú, személyes beszélgetés után visszahelyezte őt pozíciójába.
Egy vasárnap délelőtt rendezték az Üllői úti pályán a Kinizsi–Csepeli Vasas mérkőzést. A meccs 1-1-es eredménnyel zárult. Borsos lőtte az utolsó Kinizsi-gólt, ugyanis ezt követően a fradisták már nem játszottak soha többet piros-fehérben. 1956 októberét írtuk… November 1-jén 2 órára összehívták a sportkör edzőit, a volt szakosztályvezetőket – köztük Onódy Lajost is – az Üllői úti sporttelepre, és ezen a megbeszélésen mondták ki az FTC újjáalakulását.
Onódy Lajos élete végéig büszke volt arra, hogy az 1955-ös húsvéti torna bécsi mérkőzésén zöld-fehér színben játszatta a Fradit a Rapid ellen.