Dicstelen az a szerep, melyet a mocsarak lepte hajdani Nagyalföldön a betyárok, a Felvidéken a hegyi rablók játszottak el. Közülük is a leghírhedtebb Axamith Péter volt, a huszita Giskra egyik alvezére. Amikor Giskrát kiűzték a Szepességből, Axamith ott maradt, fosztogató bandát szervezett, és a szepesi várba fészkelte be magát. Bár az ifjú Hunyadi Lászlónak sikerült onnan kiűznie, a martalócsereg váratlanul elfoglalta Késmárkot, és onnan rontott rá a környék lakóira. Végül László öccse, Mátyás királyunk vetett véget a huszita rabló garázdálkodásának, és kiűzte az országból.
Ahogy az már lenni szokott, a híres rablóvezérről falvakat és barlangokat neveztek el – utóbbiakat pedig kincskeresők látogatták, akiknek különféle titokzatos rajzai, keresztek, betűk, nyilak és más ákombákomok itt is, ott is feltűnnek az „aksamitkák” környékén, ahogy a barlangokat elnevezték. A Tátra lengyel oldalán található a talán leghíresebb cseppkőbarlang, melyet Tejes-lyuknak is, Aksamitkának is mondanak. Itt megtalálták az őskori barlangi medve csontjait, melyek persze sárkánycsontként váltak híressé. Amúgy a Tejes-lyuk köré valóságos legendáriumot költött a helyiek dús fantáziája, miszerint óriási aranykincset talált volna itt „valaki”, de arról is suttogtak, hogy a barlangrendszerből titkos út vezet a (Trianonban Lengyelországhoz csatolt) nedeci várig, és az a „kőtej”, mely itt a szirtfalakról csepeg, varázsszer az elapadt tejű tehenek megorvoslására.
Haligócz község közelében is található egy aksamitka, fönn a meredek szirtfalon. Erről azt a kegyes legendát költötték a helybeliek, hogy a megöregedett zsiványvezér itt élte le élete utolsó esztendeit kegyes remeteként vezekelve hajdani bűneiért. Szepesremete határa közelében Rablóvölgynek mondanak egy lapályt, melynek oldalában kereszt jelzi, hogy 1664-ben egy előkelő helyi urat, Albert Lapsanskit és társait itt rabolták ki és gyilkolták meg a völgy névadói.
A másik híres-hírhedt tátrai banditavezért Havránnak hívták. Róla – miután volt balszerencséje vele találkozni – az akkori Magyarországot beutazó boroszlói trombitaművész, Daniel Speer számol be a Magyar Simplicissimus című izgalmas útiregényében. Havrán bandája az 1600-as évek végén garázdálkodott Késmárk környékén. Daniel Speert, aki Simplicissimusnak, vagyis Együgyűnek nevezi magát, egy bizonyos Bukfenc-völgyben csípte fülön a haramiavezér és bandája.
A rablók mulatoznak, és látva, hogy foglyuknál trombita van, arra kényszerítik, hogy miközben ők isznak és vad táncukat ropják, trombitáljon nekik. Csak a szerencséjének köszönheti, hogy élve megússza a kínos találkozást, ugyanis szökni próbál, ám a rablók utánalőnek, majd miután utolérik, bezárják egy hordóba, hogy idő előtt el ne árulhassa őket. A trombitás jóval később akaratlanul is szemtanúja lesz, ahogy a martalócok vezérét, Havránt, továbbá két főkolompos alvezérét, Bajuszt meg Jankót Eperjes főterén megkínozzák és kivégzik. Szíjat hasítanak a hátukból, majd felakasztják őket.
Rablótámadásra még a XIX. században is sor került a Koscielisko-völgyben. Tátrai legendárium című könyvében Niedenbach Ákos leírja, hogy 1805-ben az említett lapályon rablók rontottak a vasmű körül lakókra. A banditák óraszám mulatoztak, ettek-ittak és lövöldöztek a helybeliek nem kis rémületére. Végezetül a vasmű gondnokát, Klein Ferencet arra kényszerítették – volt humorérzékük! –, hogy állítson ki számukra erkölcsi bizonyítványt, miszerint egytől egyig mind makulátlan úriemberek. Szegény gondnok mi mást tehetett, teljesítette a bizarr parancsot. A rablókat hamarosan elfogták és bebörtönözték.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
