Ki fizeti a tandíjat, ha szegények a szülők?

Lopakodó tandíj bevezetésével vádolja Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, a Miskolci Egyetem oktatásfejlesztéssel is foglalkozó tanszékvezető egyetemi tanára a kormányt, s úgy véli, Hiller István oktatási miniszter egyszerűen nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának képviselőivel megegyezett a tandíj ügyében. A tandíj bevezetésével sok ezer fiataltól veszik el a lehetőséget a továbbtanulástól, ez különösen az északkelet-magyarországi diákokat érinti hátrányosan.

Először a Bokros-csomag kapcsán kapott országos figyelmet, majd a 2006-os országgyűlési választások után felálló kormány hamis programjának legvitatottabb pontjává vált a tandíj bevezetése. Pelczné emlékeztetett: a magyar felsőoktatás működését korábban szabályozó, 1985-ös törvény a tanulmányi eredménytől függő, rendkívül alacsony tandíjat határozott meg, amit gyakorlatilag az egyetemek, főiskolák be sem szedtek. Történt ugyan némi változás a rendszerváltozás után – tette hozzá –, viszont az 1993-as törvény szerinti tandíjat annak idején úgy határozták meg, mint a felsőoktatás egyik jelentéktelen anyagi forrását. Az első drasztikus mértékű tandíjat 1995 szeptemberében vezették be, ami komoly társadalmi vitát váltott ki. Alaptandíjat minden hallgatónak kellett fizetnie, ami a bevezetéskor havi kétezer forintot jelentett, de a minimálbér ez idő tájt 12 200 forint volt. 1996-ban bevezették az államilag finanszírozott, illetve a költségtérítéses felsőoktatás fogalmát. Az Orbán-kormány az 1998-as választások után eltörölte az államilag finanszírozott intézményekben a tandíjfizetési kötelezettséget, s ez a Gyurcsány-kormány megalakulásáig nem is változott.
A tavaszi kampány során a koalíció két pártja nagy ívben elkerülte a tandíj kérdését, s akkor úgy tűnt, nem szándékoznak drasztikus reformot végrehajtani. Csak annyi hangzott el, hogy szándékaik szerint új hallgatói szociális rendszert alakítanak ki. Az oktatási kormányzat úgynevezett lopakodó tandíj bevezetésével próbálja félrevezetni a közvéleményt. Ez annyit jelent: a rendszerváltozás után a felsőoktatási intézmények hallgatóktól származó bevétele alig érte el a fél százalékot, most ez az összeg mintegy tíz százalék. Alattomos módon rögzítették az államilag finanszírozott képzésbe felvehetők számát, amely 2003-ban 56 500 fő volt, 2006-ra pedig ez a szám viszszaesett 49 500-ra. Miután a hallgatók száma nem csökkent, ezért éves szinten hétezren kerültek át költségtérítéses képzésbe, s így három év alatt 21 ezerre nőtt azon diákok száma, akik kénytelenek fizetni azért, hogy diplomát szerezhessenek.
Az ellenzéki politikus rámutatott, fél év alatt önmagát cáfolta meg a kormány. Először azt mondta: utólagos képzési hozzájárulás lesz, majd jött a fordulat, s bejelentették, hogy 2007-től bevezetik a nagy összegű tandíjat. A borsodi lakosság harminc százaléka szegény. A Fidesz számításai szerint a főiskolásoktól 750 ezer, míg az egyetemistáktól másfél millió forintot vesznek el hozzájárulás címén, amit a leszakadó réteg képtelen kifizetni. Így sok ezer fiatalnak esélye sem lesz a továbbtanulásra. Az unióban korántsem általános a kötelező tandíj, de amelyik országban van, ott a képzés költségeinek jelentős részét átvállalja az állam. Franciaországban, Csehországban, Szlovákiában vagy éppen Hollandiában hazánkéhoz hasonló, netán annál kisebb a hallgatói hozzájárulás, nem beszélve arról: majd tucatnyi országban egyáltalán nincs, illetve csak jelképes a tandíj összege.