A pilóta nélküli felderítő repülőgépek alkalmazása mostanában szinte slágertémává vált a Honvédelmi Minisztérium (HM) kommunikációjában. A felderítést nagymértékben elősegítő kisméretű eszközök beszerzésére ugyanis viszonylag nem kell sokat költeni, egy robotrepülőgép vásárlásának híre mégis űrfilmekbe illő korszerűsítés látszatát kelti a laikusok számára. A katonai eszközök megvásárlása legutóbb akkor merült fel, amikor a kormány bejelentette, hogy az Afganisztánban szolgáló katonáink nagy részét áttelepítik Kabul környékéről Baglanba, hogy ott átvegyenek egy tartományi újjáépítési csoportot (PRT) a hollandoktól. A misszió fegyveres tagjaira viszont ezzel a szerepvállalással sokkal öszszetettebb feladat hárul. Eddig ugyanis főként objektumok őrzését, járőrözést, konvojok kísérését végezték a katonáink az ázsiai országban, most viszont meg kell védeniük olyan civileket is, akik rendszeresen terepmunkát végeznek – egészségügyi, közigazgatási, gazdasági létesítmények kiépítését segítik – egy számukra még ismeretlen, veszélyes területen. Az új misszió katonáit ezért úgynevezett Force Protection képességekkel ruházzák fel, vagyis olyan harccsoportot küldünk az észak-afganisztáni tartományba, akiket többek között felszerelnek majd út menti bombák felderítésére és megsemmisítésére szolgáló eszközökkel, és olyan pilóta nélküli repülőgépekkel is, amelyek a tábor környékéről készíthetnek videofelvételeket. Ezek az eszközök persze már korábban is elkeltek volna a külszolgálatot teljesítő katonáinknál – az iraki magyar misszió katonájának halálát is egy út menti pokolgép okozta –, de a szaktárca csak most indította el a beszerzéseket.
A honvédelmi tárca a külföldi missziókban részt vevő alegységei részére kis hatótávolságú pilóta nélküli repülőeszközökre (SUAV – Short range Unmanned Aerial Vehicle) épülő felderítőrendszer beszerzését tervezi – ismerte el lapunk megkeresésére a HM. Bocskai Istvántól, a minisztérium szóvivőjétől megtudtuk, hogy az eljárás egyelőre az előkészítés fázisában van, jelenleg a szakmai és jogszabályi egyeztetés folyik. A honvédelmi tárca elvégezte a beszerzéshez szükséges piackutatást, felmérte a világpiaci árakat, de arról nem nyilatkozik, hogy hány gépet kívánnak megvenni, és ez mennyibe kerül. Mint Bocskai fogalmazott, ez nem lenne célszerű az eljárás fajtájának végleges kiválasztása előtt, és gyengítené a tárca tárgyalói pozícióit is. A minisztérium ezért pályázatot ír ki, és az ajánlatok függvényében dönt a beszerzésről.
Míg a nyilatkozat nyilvánvalóvá teszi, hogy az afganisztáni igényekre a HM külső forrásból szerez be pilóta nélküli gépeket, idehaza már több mint két évtizede folytatnak fejlesztéseket, amelyek azonban finanszírozás hiányában nem tudtak kibontakozni: a mai napig egyetlen ilyen eszközt sem rendszeresítettek a honvédségnél. A nyolcvanas évek első felétől kezdve a Pestvidéki Gépgyár (PG, a mai Dunai Repülőgépgyár Rt. elődje) már részt vett egy ilyen, Csehszlovákiával közös fejlesztési programban. A néphadsereg repülőgépeinek ipari javítására szakosodott állami nagyvállalatnál egy négyfős mérnökcsapat készítette el az előtanulmányokat, végezte el a megvalósításhoz szükséges aerodinamikai számításokat és kutatta fel a lehetséges együttműködő partnereket. A terveket a HM szakembereivel szemben is meg kellett védeni, akik akkoriban azért sem bizonyultak túl lelkesnek, mert úgy vélték, hogy „rövidesen elkészül” egy hasonló szovjet repülőeszköz. A nagy szövetségestől várt pilóta nélküli gép azonban nem érkezett meg, majd lassan elhalt a hazai program is, s a PG kiszállt a munkálatokból.
Míg a hazai kutatás-fejlesztési erőfeszítés a HM Haditechnikai Intézetében (ma Technológiai Hivatal) tovább folytatódott, a minisztérium annyi pénzt soha nem biztosított, hogy abból sorozatban gyártható, a honvédségben rendszeresíthető eszköz legyen. Az aktuális indokolás szerint azért, mert a missziók részéről felmerült igény teljesen más alkalmazási követelményeket támaszt az eszközzel szemben. Az eddig kifejlesztett magyar pilóta nélküli repülőgép állítólag nagy mérete és súlya miatt nehezen szállítható és kezelhető, arról ugyanakkor nem beszélnek, hogy (amennyiben időben rendszerbe állna a honvédségnél) egy ilyen kategóriájú eszköz is kaphatna feladatokat Afganisztánban. Míg ugyanis a HM által kiszemelt „hátizsákban szállítható” kategória mindössze néhány kilométeres sugáron belül alkalmazható, addig a magyar fejlesztésű, nagyobb gép gyorsabban és jóval messzebbre is repülhetne, hogy felderítési adatokat gyűjtsön.
A nyolcvanas évek magyarországi fejlesztésének eredményét máshol sokkal jobban megbecsülték. A program csehszlovák, majd cseh és szlovák partnerei nem adták fel könnyen: a Szojka (szajkó) névre keresztelt eszközt végül rendszeresítették. Hármas számú változatát a cseh hadsereg ma is büszkén mutogatja különböző nyilvános rendezvényein. A 145 kilogramm felszállótömegű, „bumszli orrú” tolólégcsavaros jármű (a konfiguráció magyar mérnökök munkája) legfeljebb 210 kilométer per órás sebességgel repülve akár kétszáz kilométerre lévő célokat is felderíthet tévé- vagy infravörös kamerájával, és összesen négy órát tölthet a levegőben.
origo.hu
Tömegkarambol az M7-esen Székesfehérvárnál
