Varsói mementó

Augusztus elseje a legújabb kori lengyel történelem megkerülhetetlen emléknapja. 1944-ben ezen a napon tört ki a – illendő nagybetűvel írni – Varsói felkelés. Máig tart róla a vita: volt-e értelme a több mint két hónapos harcnak, az önfeláldozó hősiességnek. A lengyel földalatti állam hadseregének ugyanis nem sok esélye volt a győzelemre. Nyilvánvaló volt a Wehrmacht túlereje, s azt is lehetett sejteni, hogy a Visztuláig eljutó szovjet hadsereg – már a jaltai megállapodás adta lehetőséggel élve – igyekszik ellenőrzése alá vonni Lengyelországot. Varsót tehát nem lehetett úgy felszabadítani, mint Párizst. Sztálin azzal számolt, s nem rosszul, hogy Varsóban a két harcoló fél veszteségei az ő malmára hajtják a vizet, csökken a németek ereje, s jelentősen meggyöengül a londoni lengyel kormány honi hadserege.
A Varsói felkelés sorsa – nem árt újra és újra elmondani – Közép-Európáét példázza. Azt idézheti emlékezetünkbe, hogy mit jelentett a második világháború idején a két totalitarizmus harapófogójában élni. Ez az, amit nem tart számon a nyugati világ kollektív emlékezete, s máig nem akarnak tudomást venni róla.
Hogy ami Varsóban történik, annak a tanulságai nekünk, magyaroknak mennyire nem közömbösek, azt a régebbi századokban pontosan tudták azok az eleink, akik a mi lehetőségeinket mérlegelték. Az 1790-es évek elején az agresszív szomszédok között vergődő Lengyelország sorsát aggodalommal figyelők éppúgy, mint a reformkorban a lengyel szabadságharccal együtt érző magyar költők és politikusok. A szolidaritás nem csupán érzelmi kérdés volt, a közös érdekek felismeréséből fakadt. Varsó sorsa mindig valami fontosat jelzett Magyarországnak. Félreértés ne essék: nem a publicisztikában emlegetett varsói gyorsra gondolok. Hanem a geopolitikai helyzet hasonlóságára: az Európai Unió keleti határvidékén vagyunk, sok tekintetben bizonytalan keleti és délkeleti szomszédság mellett, egyre nagyobb függésben az orosz gázcsapoktól.
Manapság mintha távolodna látókörünkből Lengyelország. Pedig Közép-Európa érdekérvényesítésében ez az ország – unión belül és kívül – meghatározó szerepet játszhat. Lengyelország regionális nagyhatalmi szerepre tör – így szól a hazai külpolitikai elemzők gyakori ellenérve. Tessék megmondani akkor, ha így lenne is, milyen magyar érdek látná ennek a kárát?