A bűnözés kiszorítása, drogmegelőzés, fogyatékos gyermekek támogatása, a társadalom munkaszerzésre esélytelen rétegeinek foglalkoztatása, nemzettársaink identitásának megőrzése – melyik állam ne támogatna ilyen feladatköröket akár komoly pénzösszegekkel? Érdekes gondolatkísérlet; az ember mindenképp kizárja az európai országokat, s valahol a fejlődőnek nevezett, a korábbi és kortárs gyarmatosítók által csúful tönkretett országok sorában kezd keresgélni, távoli kontinenseken. Pedig a közalapítványok megszüntetését célzó, T/233. számú (az 1992. évi XXXVIII., az államháztartásról szóló törvényt módosító) törvénymódosítási javaslat éppen ezt eredményezte volna.
Kidoboltatott, hogy 2007. január 1-jétől vége lesz a civil világnak Magyarországon: megszűnik a mintegy ezer közalapítvány. A témát övező általános hallgatás közepette aztán a parlament 347 igen szavazattal elsöpörte a javaslatot, illetve elfogadott egy fideszes módosító indítványt, amelynek értelmében tovább működhetnek mindazok a közalapítványok, amelyek alapítását törvény írja elő, vagy amelyeket az Országgyűlés alapított. A módosítások módosításainak dzsungeléből, úgy tűnik, egyelőre győztesként kerültek ki az önkormányzatok által alapított közalapítványok is. Vagy legalábbis túlélőként.
A megdöbbentő kezdeményezés, a rendszerváltozás számos szimbolikus lépését is megjelenítő közalapítványok megszüntetésének kísérlete két nagy szegmensét érintette volna a Kárpát-medencei magyarságnak. A módosító indítvány hatálya egyrészt kiterjedt volna a határon túli magyarság kulturális identitásának megőrzését garantáló, vállalkozásait is segítő kezdeményezésekre, másrészt egy tollvonással megszüntette volna a magyar civil és vállalkozói szféra jelentős bevonásával működő, az ifjúságvédelemtől a bűnüldözésen át a hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatásáig terjedő teljes közalapítványi szférát. Ködös utalgatásokon, kidolgozatlanságot sejtető, hebehurgya rögtönzéseken kívül szinte szó sem esett arról, kik, miféle szervezetek veszik át ezt a feladatkört. Valószínűleg nem is érdekelte a döntés hátterében meghúzódó politikai, gazdasági érdekszférákat, mi lesz a jövő, jobban izgatta őket az aranyborjú: a hazai közalapítványok igen komoly, százmilliárdos nagyságrendű összvagyona s a határon túliaknak juttatott pénzalapok elosztásának vagy inkább síbolásának ígéretes lehetősége.
– Nem kaptunk megkeresést magyarországi hivatalok részéről. Mindarról, ami történt, a sajtóból értesültünk – jelentette ki a határon túli magyarságot érintő megszorító intézkedésekről Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Országos Szövetségének elnöke. Ha az összegek, amelyeket az egyes alapítványoknál meg lehetett pályázni, egy közös kalapba kerülnek, akkor is elvi kérdések merülnek fel – fogalmazott, hozzátéve: nagyon szeretnék, ha el tudnák mondani a véleményüket.
Erdélyben az utóbbi időszakban a civil szféra bizonyos feladatainak ellátására, korábban már vállalt és bejáratott programjaira fordított támogatás jelentősen csökkent. – A hangsúly például az információs egyenlőség megteremtését kitűző teleházrendszer fejlesztésére esik, ami nagyon fontos a modernizáció szempontjából – mondta Bodó –, ám a tudományos kutatásra fordítható összegek jelentősen csökkentek, megszűnt a tudományos kutatást támogató Arany János Közalapítvány. Pedig azok a jelentős magyar pénzekre épülő intézmények, kutatóhelyek, amelyeket az utóbbi másfél évtizedben Erdélyben tudományos feladatok ellátására kialakítottak, hiánypótlók: a létező állami kutatási intézmények által nem vállalt területeken dolgoznak, nem tagolódnak be az állami román intézményekbe. Ezeket az intézményeket tehát csak magyarországi pénzekből lehet támogatni. Mérséklődött a szociális téren futó programok száma, amióta pár éve megszüntették a szociális területen támogatást nyújtó Mocsáry Lajos Alapítványt. A kultúrára fordítható összegek is csökkentek, az Illyés Közalapítvány részéről jelezte Pomogáts Béla, hogy egyre kevesebb forrásból gazdálkodnak – tette hozzá Bodó. Ez rettenetesen nagy szegmenst jelent: a civil szervezetek 60 százaléka kultúrával foglalkozik, a mozgalom jellegű csoportoktól egészen a kultúra eladásáig, magánszínházat tartanak fenn például Nagyváradon.
A közalapítványok megszüntetésére vonatkozó kormányjavaslatot tehát visszavonta a kormányzat, mindemellett továbbra sem kizárt, hogy például a határon túli magyarság önazonosságának megőrzését segítő Illyés Közalapítvány (lásd keretes anyagunkat – a szerk.) vagy a határon túli vállalkozásokat támogató Új Kézfogás Közalapítvány helyét más szervezetek vegyék át, más rendszerben osszák el a támogatásokat – jelezte lapunknak Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
Damoklész kardja továbbra is ott lebeg az önkormányzatok által létrehozott közalapítványok felett is. Ezek sorsáról bizonyára az őszi helyhatósági választások után döntenek.
Soltész Miklós KDNP-s képviselő szerint nevetséges, hogy a közalapítványokat megszüntető törvénymódosítási javaslat általános indoklásában az szerepelt: a közalapítványok „megszüntetése azért indokolt, mert a létrehozásukkor kitűzött eredeti jogalkotói célt nem kellő mértékben valósították meg. A közalapítvány intézménye sok esetben a közpénzek elfolyatásának egyik alapvető csatornája volt az eltelt négy évben”. Négy évig támogatta tehát ugyanez a kormány azt a rendszert, amelyet most átláthatatlannak nevez – vonta le a következtetést Soltész, aki szerint „egyrészt elismerik, hogy innen loptak, most pedig úgy akarták ezt megakadályozni, hogy utána eltüntetik a közvagyont”.
Tény: a közalapítványoknál jelentős pénzeszközök halmozódtak fel, amelyeket állami támogatással vagy pályázat útján nyertek el azóta, hogy még a rendszerváltoztató Antall-kormány létrehozta ezt az intézményt. Ha ezek az alapítványok magánalapítványokká alakulnának át – márpedig a rendszerváltók helyébe lépett „vagyonváltók” koncepciója szerint előbb-utóbb ez lenne a közalapítványok jövője –, félő, hogy ezek a vagyonok szőrén-szálán eltűnnek. Például egy-egy időseket támogató közalapítvány, amelynek van egy 30 milliós ingatlana, komoly „privatizálási” célt jelenthet.
– Ez totális központosítás bizonyos jóléti területeken. Az úgynevezett nem kormányzati szervezetek jelentettek átmenetet a kormányzati és a civil szféra között, hiszen nem politikusokból álltak, nem azok hozták létre a kuratóriumokat. Nagyon sok közalapítvány civil szervezeteket is támogatott, amelyeknek a sorsa bizonytalanná válhat – nyilatkozta lapunknak Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke. Szerinte a helyzet hasonlít a nyolcvanas évek végének szabályozatlan viszonyaihoz, amikor az állami vállalatok vagyona vándorolt magánkézbe. Most a közalapítványok vagyona kerülhet kerülő utakon magánalapítványokhoz.
Még akkor is, ha a parlament egyelőre másképp döntött. – Felkészülünk a hoszszú vegetálásra, amíg megint szerephez tudunk jutni. Bizonyos idő után a közalapítványok eljutnak odáig, hogy az önfeloszlatást választják. A kormányzat törekvését hajtják végre úgy, hogy nem lesz ilyen felszólítás – fogalmazott Nyitrai Imre, a Jóléti Szolgálat Alapítvány kurátora. Ez a szervezet a nonprofit foglalkoztatás felkarolását, koordinálását tűzte ki céljául. Olyan rétegeknek nyújtanak megélhetési lehetőséget, amelyek nem tekinthetők a kedvezőtlen irányba, piaci diktátumok felé elmozduló társadalmi-szociális folyamatok nyerteseinek: 50 fölöttiek, cigányok, gyesről visszatérő kismamák. 2003-ban a kormányzat leállította a finanszírozást, 2004 után tönkretették a jóléti szolgáltató rendszer ernyőszervezeteit, 2005-ben bekövetkezett a szolgáltatások támogatásának csökkentése, mindeközben a közüzemi számlát is ki kellett fizetni. Az APEH végrehajtást kért az ingatlanra – sorolta Nyitrai a polgári kormányzás idején még támogatott, ám pártoktól függetlenül működő közalapítvány lassú, de biztos fojtogatásának történetét. A megszorítások következtében látványosan csökkent azoknak a száma, akiket némi munkalehetőséggel ki tudtak mozdítani a munkátlanság, a segélyből élés csapdahelyzetéből.
– Minden egyes lépés arra utal, hogy igazából segélyezettekre van szüksége a kormányzatnak, június 1-jén is belevittek egy svédcsavart a segélyezési rendszerbe – vélte Nyitrai. – Kibővítik a rendszeres szociális segélyt „családi típusúvá”, ami azt jelenti, hogy többet fizetünk ki ezekre a célokra. A kormány előterjesztése szerint ez évi 15 milliárd forinttal került többe az adófizetőknek. Másrészt aki úgymond munkát talál, tovább kaphatja segélyének 25 százalékát. Ez egy skandináv típusú, jóléti államban bizonyára sok haszonnal járna, nálunk viszont arra ösztönöz, hogy jelentkezzünk csak be a segélyre, és nyugodtan dolgozzunk mellette, ez a pénz akkor is járni fog – így a kurátor. A közalapítványok vagyonának értéke körülbelül 100 milliárd forint. Jogászi szakvélemény szerint is nagyon furcsa a közalapítványok helyzete, mert az alapítói vagyon erejéig (ez tízmillió forint volt a törvény meghozatala idején) kezességet kell vállalniuk, ám amivel időközben gyarapították a vagyonukat, az fölött már a közalapítvány rendelkezik. A kormánydöntés alapján kapott ingatlan például a közalapítvány döntése alapján használható fel. Ha egy kormányzat meg akarja szerezni ezeket a vagyontárgyakat, két út áll előtte. Elrendelheti egyes közalapítványoknál az önfelosztást, vagy azzal próbálkozik, hogy törvény által szünteti meg ezt a formát. Erre történt most kísérlet, hiszen azok a közalapítványok, amelyek a kormányzathoz közeli vagy a minisztériumokban kapott épületekben működnek, visszaszállnak az alapítóra, így a minisztériumokra.
Tisztázatlan, hogy egy közalapítvány megszűnése után annak épületét például ki őrizze, szó sincs az ingó vagyon sorsáról. Valószínűleg visszakozott a kormány a vélhető perek elől. Az Igazságügyi Minisztériumot állítólag szintén sokan megkeresték, mi a jogalapja annak, hogy a kormány elszedi a közalapítványok vagyonát. A közalapítványok kurátorai szerint valószínűleg a kormányzat azután kényszerült meghátrálásra, hogy rájöttek: ez olyan jogi helyzetet teremtett volna, amelyből maga a kormányzat sem talált volna kiutat. A kormányzat számára, amely klientúrája igényeinek kielégítésén kívül talán a költségvetést kívánta toldozni-foldozni, az egyetlen megoldást az államosítás jelentette volna, s az 50-es évek rosszízű gyakorlatán kívül nem maradt volna más mozgástere – ez állhat a fideszes módosító javaslat elsöprő sikerének hátterében. Mégis, mint azt Nyitrai Imre is kiemelte, szinte biztosan várható, hogy a hatalmas értékű vagyontárgyak továbbra is vonzzák a privatizátorok figyelmét. Ősparkok, nagy értékű ingatlanok, a háború előtti elit kastélyai kerültek még a kommunista hatalomátvétel időszakában állami kézbe, majd lettek többek közt szociális intézmények, fogyatékosokat ellátó otthonok. A recept már készen áll: az alapítvány átveszi majd a kormányzattól a magas működtetési költségek terheit s szerény mosollyal a vagyontárgyakat is. Egy ideig továbbra is eredeti rendeltetésének megfelelően működik az épület, mondjuk két esztendeig. Aztán átmeneti működési problémák következnek. És valaki előbb-utóbb biztos rájön, mi a megoldás.
Határidőre. A megszűnés nem veszélyezteti ugyan a Fogyatékos Gyermekekért Közalapítványt – tájékoztatta lapunkat Losoncz Mária titkárságvezető –, ám összevonják egy másik alapítvánnyal a 2118/2006-os kormányhatározat értelmében. A döntés szerint a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány és a Fogyatékos Gyermekekért Közalapítvány összevonását január 1-jéig kell végrehajtani. A Fogyatékos Gyermekekért Közalapítványt a döntést követően nem kereste meg a kormányzat. Losoncz viszont felkereste az alapítói jogokat gyakorló oktatási tárcát és a szociális tárcát, amely a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány felett diszponál. – Úgy tudom, vannak elképzelések, ám semmit nem tudunk pontosan – foglalta össze tapasztalatait, hozzátéve: teljesen bizonytalan a közalapítvány számára a 2006. év, ám a 2005-ös sem volt zökkenőmentes. Már a tavalyi év is jelentősen csökkentett támogatással indult: míg 1997-ben az alapítói támogatás évi 200 millió forint volt, 2004-ben ez az összeg 180 millió forintra csökkent, 2005-ben 89 millió forinttal, az idén 65 millióval támogatta a kormányzat a fogyatékos gyermekek ügyét. A drasztikus lefaragások jelentősen korlátozzák az alapítvány mozgásterét: míg a korábbi kereteket kihasználva rendszeresen gyűjtöttek további forrásokat, így pályáztak, együttműködési megállapodásokat kötöttek, hogy a területen el tudják látni feladatukat, a régebben évente beadott tizenegy-tizenkét pályázat helyett mindössze „egy fél” pályázatra futotta. Losoncz Mária fontosnak látja, hogy a két alapítvány összevonásával ne csak a szociális ellátás területén történjenek fejlesztések, s reméli, akik tudnak, figyelnek a szakmai szempontokra.
origo.hu
Ki lehet a Soros-ügynök Magyar Péter pártjában?
