Bánki Éva második regényét vehettük kézbe a 2004-ben megjelentetett Esőváros után, amely a családregény hagyományaira és hagyományaiból építkezett, annak jellemzőivel – keresve azt, ami az egyén és a történelem kapcsolatából föltárható. E könyve külső kereteit szemlélve történelmi regény, amelynek történeti rajzolatára (posztmodern?) didaktikusság vetül.
Az agg, hetvenöt esztendős püspök, Sebe – „keresztény” nevén Anasztáz –, aki még tiszai nádkunyhóban, kezén hat ujjal látta meg a napvilágot, varázsló énekesek leszármazottja, küldöttséggel utazik a habokból kiemelkedő Velencébe, feltárni Gellért püspök múltját, megtudni, hogy ki is volt Gellért régebben: kereskedőként, idegenként vagy éppen Jeruzsálembe készülő szerzetesként érkezett-e Magyarországra.
A nyomozásra kiválóan megfelelő lelki alkatú és intellektusú az agg főpap, aki úgy véli: „ha az ember élni akar, álmában is megfejti a szabályokat, álmában is alkalmazkodik, figyel, résen van”. Ennek a törekvésnek a jele, hogy évekig hurcolta köpenye alatt a Donatust (azaz a középkori latintanulás alapgrammatikáját), hogy leírja vele a magyar nyelv szabályait – de semmire se ment. Azon is töpreng, hogy szavaink mélyén mit akarunk meglátni, s úgy véli, hogy „a Nap […] egy Jel, melyet az örökös Távollevő hagyott itt nekünk. A nyelvtanulás […] nem más, mint az eredet, a latin szavak kutatása, a Jelek történetének – kezdetének – rekonstruálása.” Sebe feladata a Gellért-legenda kezdetének kifürkészése, de a „Magyar Donatus”, a magyar nyelvtan megír(h)atlansága az igazi fájdalom számára.
„Ha nem lenne egy Történet a látható világ mögött, akkor talán nem értenénk semmit” – vallja Sebe, s ennek alapján azt gondolja, lehetséges, az ezredik évben alapított királyságba érkező fiatal, világgyűlölő szerzetes hitt abban, hogy „ez az Új Királyság tökéletes királyság lesz. Mindenhol uralkodni fog a rend, béke, igazság”, csakhogy a mai világ (mármint László király kora) már meg sem érti ezeket az eszményeket.
Az agg magyar püspök végül úgy igyekszik megírni a jelentést Gellértről, hogy minden lehetőséget meghagy az értelmezésre. Tudja, hogy Gellért alakja olyanná válik, amilyenné az írás teszi, hiszen tisztában van azzal, rábízatott a magyarázat, s lehet, hogy az ő „Legszemélyesebb Magyarázata” az igaz, s Gellért az ő imáiból válik „magabiztos valósággá”.
Bánki Éva könyve olvastatja magát. A történeti háttér freskója, a Szent Istvántól – Péter kétszeri, Aba Sámuel, Endre és Salamon királysága után – Lászlóig terjedő időké megfelel a történetelmondásnak. Amit a világban való forgolódása során Sebe megtanult – megért két polgárháborút és hét véres uralkodóváltást –, nem kevés: megtanulja, hogy jövendőt mondani annyi, mint uralkodni; hogy a civilizáció felejtéssel kezdődik; hogy csak a Gellért-féle álmodozók hiszik, hogy az Isten teremtette világban minden megváltozik; hogy aki nem hiszi el saját hazugságait, azt az emberek kiközösítik; hogy a hatalmasok hatalmasok és a nincstelenek nincstelenek, és tovább sorolhatnánk az agg püspök szentenciáit. S a legendaíró beleírta magát a legendába.
Bánki Évát, az írót aranyhímzőnek tekinthetjük, aki gyér szövésű alapra, amely megritkult és elgyengült erejű fonalakból áll, dolgozta rá a magyar múlt motívumát, és az aranyszálak értéke révén új ábrázolat jött létre, amelyen nemcsak a történelmi múlt képe sejlik föl, hanem az emberi közösségek mitikus szellemiségének rajza is.
(Bánki Éva: Aranyhímzés. Egy Gellért-legenda. Magvető Kiadó, Budapest, 2005. Ára: 2290 forint)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
