Az emlékezet helyei

k ö n y v e s h á z

A magyarországi forradalom ötvenedik évfordulójára megjelenő könyvek sorában különleges színt képvisel az 1986 óta Budapesten élő angol író-szerkesztő, Bob Dent sajátos műfajú kötete. Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet igazgatója – aki a kötet szakmai lektora is – a „magas intellektuális színvonalú történeti esszé és a retrospektív tényfeltáró újságírás sajátos ötvözeteként” határozza meg a kötetet az előszóban. Szerzője a mából visszatekintve idézi fel „romantikus hősi csoportkép helyett a részletet, s abban is a titkot, a történelmi rejtélyt keresi és láttatja”, de az is célja, hogy az „értelmezésekben is elkalauzolja az olvasót”.
„Budapest, 1956. Mi történt? Hol? Miért? A könyv erre a három kérdésre szeretne válaszolni, célja a különböző válaszok felmutatása és megvizsgálása. Így sajátos útikönyvnek tekinthető: útikalauz a történelemhez, Magyarország 1956-os felkelésének történetéhez, ahogy az események Budapest különböző helyszínein lejátszódtak.” Így határozza meg munkáját Bob Dent, jelezve, hogy tudatosan törekszik az olvasmányosságra, de a tudományos igényt egy pillanatra sem adja fel, bizonyítva, hogy a kettő kiválóan megfér egymással. Nem terheli olvasóit lábjegyzetekkel, külön fejezetben teszi közzé a felhasznált és jól használható források jegyzékét.
A kötet a korabeli Budapest nevezetes épületeit és szobrait bemutató térképpel, az 1956-os utcanevek jegyzékével kezdődik, és az események időrendi sorrendjével folytatódik 1953. március 5-től, Sztálin halálától 1958. június 16-ig, Nagy Imre kivégzéséig. A tényszerű adatokat szolgáltató lapokat követik az útikönyvfejezetekbe sorolt miniesszék. A szerző Budáról indul lefelé a folyóparton, elidőzik a Műegyetemnél, majd miután a budai helyszíneket végigjárta, átmegy Pestre, és „a városrész centrális-sugaras kiépítését követve a politikai-várostörténeti központból a perifériák felé adja elő a helyszínekhez kapcsolva a magyar forradalom történeteit”. Szemtanúkat, résztvevőket szólaltat meg, történeti forrásokat, korabeli hazai és külföldi tudósításokat, később megjelent történeti munkákat idéz és vet össze. Itt már nem időrendben halad, mert „időrendben olvasni az eseményeket olyan, mint amikor egy hagyományos történelemkönyvben lapozgatunk” – írja, és ő nem hagyományos történelemkönyvet ír. Lehet, hogy „útikönyvét” eredetileg angolszász olvasóknak szánta, de sokat ad nekünk, itt élőknek, több nemzedéknek is. Igazi drámáról tudósít, egyéni sorsokkal ismertet meg, máig vitatott események menetét próbálja kideríteni, és folyamatosan egymásra vetíti a múlt és jelen képeit. Nem fogadja el magától értetődőnek, hogy a budapesti forradalom 1956. október 23-án kezdődött. A hátterére, a kiváltó okaira, valamint a felkelők céljaira is kíváncsi, ahogy az történelmi esszé írójától elvárható. A könyv illusztrációinak kiválogatásában is arra törekszik, hogy ne csak a megszokott heroikus vagy elrettentő képeket mutassa meg, hanem azokat is, amelyek „erőszakmentes, életmentő cselekedetekről” tanúskodnak. Jó példa erre az a fotó, amelyiken tűzoltók létrán állva mentenek ki csecsemőket 1956. október 26-án a kigyulladt Bókay János (ma Heim Pál) Gyermekkórházból.
A kötetet öt függelék zárja. Az első Nagy Imre utolsó rádiószózatáról, a második a munkástanácsokról, a harmadik az antiszemitizmus kérdéséről, a negyedik a Köztársaság térről, az ötödik az erőszakról és az erőszakmentességről szóló gondolatokkal ismertet meg bennünket.
Szakmai lektora igen nagyra tartja Bob Dent magyar forradalomról felhalmozott tudását, úgy látja, „számos magyar szakember is megirigyelhetné, a hazánkról író szerzők körében pedig szinte páratlan ez az ismeretanyag”. Ha ezt a nem történész olvasó nem is tudja megítélni, azt bizonyára érzékeli, hogy igen nagy tárgyi tudással, mély beleérző képességgel és rokonszenvvel megírt könyvet kapott kézhez.
(Bob Dent: Budapest, 1956. A dráma színterei. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006. Ára: 4500 forint)