Kész Zoltán
Nixon hatalomra kerülésekor 1969-ben, a legfőbb célja az volt, hogy minél gyorsabban befejeződjön a vietnami háború. Kissinger – aki akkor még csak nemzetbiztonsági tanácsadó volt, bár gyakorlatilag már az ő elképzelései valósultak meg az amerikai külpolitikát illetően – javaslatára egy olyan stratégiát dolgoztak ki, amely vegyítette a diplomáciát a fenyegetéssel, hátha a kommunista Vietnam hamarabb beleegyezik a békefeltételekbe. Minden diplomáciai csatornán azt híresztelték, hogy amennyiben nem sikerül november 1-jéig Hanoit beleegyezésre bírni, az Egyesült Államok olyan lépéseket tesz, amelyeknek súlyos ereje és következménye lesz.
Kissinger és csapata már 1969 júliusában megkezdték egy titkos terv kidolgozását, amelynek a Duck Hood fedőnevet adták. (A kódnevet a golfból kölcsönözték, ahol ez a kifejezés az egyenesen meglőtt, majd balra elkanyarodó golflabdát jelenti.) A terv kiértékelésére Kissinger felállított egy különleges csoportot (Szeptember-csoport) a nemzetbiztonsági tanács tagjaiból, s azt az utasítást adta nekik, hogy minden szóba jöhető lehetőséget vegyenek figyelembe. Azt mondta a csoport tagjainak, hogy az elnök gyorsan véget akar vetni a háborúnak, s ezért egy olyan katonai tervet akar, amely maximálisan megfelel ennek az elvárásnak. Egy korábban publikált, másodkézből származó információ szerint Kissingert megkérdezték, hogy ez esetleg nukleáris fegyverek bevetését is jelentheti. Erre ő azt válaszolta, hogy az adminisztráció nem veszi fontolóra az atomfegyver bevetését. Ennek ellenére többen is állították, hogy Kissinger sosem zárta ki egy esetleges kisebb nukleáris taktikai fegyver bevetését, akár csak azért, hogy elzárják az átjárót Kína és Észak-Vietnam között.
A nemrég nyilvánosságra hozott iratok közt található egy memorandum, amelyet Kissinger két munkatársa írt Robinson századosnak, akinek többek között az volt a szerepe, hogy katonai összekötőként szolgált a Fehér Ház és a nemzetbiztonsági tanács között. Robinsonnak kulcsszerepe volt a Duck Hood hadművelet előkészítésében, sőt mi több, Kissinger kifejezetten kedvelte a századost, mert rajta keresztül megkerülhette a védelmi minisztert, Melvin Lairdet, aki Kissinger útjában állt a vietnami rendezés szempontjából. Mikor Robinson szeptemberben megírta a támadási terveket a Szeptember-csoportnak, Kissinger munkatársai elégedetlenek voltak vele, s arra kérték, hogy írja azt át. Arra kérték, hogy a terv tisztázza, hogy az elnök elfogadja a hadművelet koncepcióját, vagyis azt, hogy a támadás „brutális és alátámasztható, valamint külső tényezőktől független”. Ez arra utal, hogy az elnöknek már a hadművelet elindítása előtt el kell dönteni, hogy adott esetben bevethetnek-e nukleáris fegyvert, mert egy ilyen horderejű döntést nem lehet spontán meghozni.
Egy másik nyilvánosságra hozott dokumentum szerint Kissinger arról ír Nixonnak, hogy a Duck Hood hadművelet gyors és hatékony lenne, valószínűleg a rezsim teljes bukásához vezetne, s ezáltal rákényszerítené Hanoit, hogy békét kössön. A jelentésben a nukleáris fegyver egy kérdés formájában kerül elő egy csatolt dokumentumban, amely a Fontos kérdések címet kapta. A dokumentumokban szereplő adatok nem adnak kielégítő választ arra, hogy vajon Nixon és Kissinger kifejezetten kérte-e a nukleáris megoldás megvizsgálását (az erről szóló dokumentumok még mindig titkosítottak). Ugyanakkor kiderül, hogy Kissinger legfőbb tanácsadói hitték, hogy a nukleáris fegyverek bevetése szóba jöhet, s ezt meg is említették a katonai tervezőknek.
Nixon azonban nem hagyta jóvá a hadműveletet. Legfőbb érve akkor az volt, hogy mind a védelmi, mind a külügyminiszter (William Rogers) a háború kiterjesztése ellen volt, valamint nehezen tudta volna beadni az amerikai közvéleménynek, hogy miért kezd ilyen nagyszabású hadműveletbe.
Három évvel később újra napirendre került a nukleáris fegyver bevetésének kérdése. Amikor áprilisban egy nagyszabású légicsapást készített elő az amerikai hadvezetés, Nixon megemlítette Kissingernek, hogy mit szólna egy atomcsapáshoz, amely az észak-vietnami gátrendszer ellen irányulna. Az elnök szerint ez kevés ember életébe kerülne, miközben pszichológiai csapást mérne a kommunistákra. Nixon és tanácsadói azonban elvetették az ötletet.
A történet egyik érdekes adaléka, hogy Észak-Vietnam mindvégig azt hitte, az Egyesült Államok beveti az atomfegyvert a háborúban. Erre utal az, hogy a párizsi béketárgyalások alatt az észak-vietnami delegáció vezetője, Le Duc Tho (aki később Kissingerrel együtt Nobel-békedíjat kapott, de nem vette át), azt mondta amerikai partnerének, hogy amikor az ötvenes években a franciák ellen harcoltak, Nixon (aki akkor Eisenhower alelnöke volt) gyakran nyíltan kijelentette, hogy az USA atomfegyverekkel segítse Franciaországot.
Végleges választ egészen addig nem kapunk arra a kérdésre, hogy mi volt a valódi oka annak, amiért végül nem vetették be az atomfegyvert, amíg a többi titkos dokumentum nem kerül a közvélemény elé. Esetleg még az is segíthetne, ha a ma még élő akkori politikai főszereplők, köztük Kissinger, határozott válaszokat adnának a témát érintő kérdésre.
origo.hu
Brutális baleset az 5-ös főúton
