Betiltott iszlám szervezet, az Indiai Iszlám Diákok Mozgalma (SIMI) kötelékébe tartozik az a letartóztatott hat személy, aki a gyanú szerint a Lashkar-e-Toiba (Tiszták Hadserege) nevű, pakisztáni székhelyű, kasmíri szakadár csoport utasításai alapján cselekedett. Amióta a Kasmír miatt zajló konfliktus tárgyalóasztal mellé ültette a két dél-ázsiai nagyhatalom képviselőit 2004-ben, a Manmohan Szingh indiai miniszterelnök nyilatkozatára jellemző feszült hangvétel szokatlannak számít. A 182 halálos áldozatot követelő incidens akár hosszú időre befagyaszthatja a béketárgyalásokat.
A vádak reflexszerű visszautasításán túl Pakisztánnak, úgy tűnik, van miért mentegetőznie. Az 1999-ben végrehajtott, vér nélküli katonai puccs után Pervez Musarraf elnök a legitimációját jelentő kényes egyensúlyhoz mindvégig kötéltáncot jár a hosszú távú politikai túlélés érdekében, ha a személye ellen irányuló három merényletkísérletet már sikerült megúsznia. Ennek volt egyik merész sasszéja a mozlim világban Iszlámábád kényszerűen készséges együttműködése az Egyesült Államokkal szeptember 11. után, ami nélkül aligha lett volna olyannyira gördülékeny az afgán invázió. Az Egyesült Államok számára az Indiával ápolt hagyományos jó geostratégiai kapcsolatok mellett Pakisztán azonban újra a marginális helyzetbe kerül. Alighanem ezt ellensúlyozandó hívta fel a világ figyelmét a Nemzetközi Tudományos és Nemzetbiztonsági Intézet (ISIS) jól időzített jelentése Pakisztán új lendülettel beindítani szándékozott atomprogramjára a minap, amikor az Egyesült Államok kongresszusa épp az Indiának átnyújtandó nukleáris technológiáról készült döntést hozni.
A Musharraf által a „felvilágosult mérséklet” jegyében meghirdetett közéleti reformprogram azonban igen kevés sikerrel járt a szélsőséges iszlám visszaszorításában. Az elnök egyre inkább csak névleg maradhat szilárd elkötelezettje a terror ellen fellépő világkoalíciónak. A terrorista szerveződések új központjaként másik szomszédja, Afganisztán, valamint a Nyugat elítélő reakcióit is kivívja. Pakisztán kényszerpályán mozog. A mindennemű modernizációt ellenző, radikálisan iszlamista parlamenti szövetség egyik fő hangadó pártja, a tálibszimpatizáns Iszlám Papi Gyűlés (JUI) nélkül nem sikerült volna hatalomra kerülnie. Musarraf a választások előtti évben aligha vállalja a konfrontációt a vallási radikálisokkal. Pakisztánban a társadalom nagy része amúgy sem tekint ellenségként a talibánra. Ez Afganisztán problémája, amelynek Hamid Karzai vezette kormányára az amerikai gyámkodás miatt sokan gyanakvóan néznek.
Az ezzel kapcsolatos másik nagy probléma az, hogy Pakisztánban a hadsereg aligha adja fel önként az 1999 óta szerzett szerteágazó gazdasági érdekeltségeit, amelyek az ingatlanbefektetésektől a bankszektoron át a turizmusig ívelnek. Ezért nem meglepő, hogy az ország minden pártja, még a hadsereg politikai ernyőjének használt Pakisztáni Muzulmán Liga (PML) köreiből is hallatszó, civil átalakulást szorgalmazó felszólítás kevés visszhangra talál a vezérkarban. Mivel pedig az ő zsebükbe vándorol a profit kiemelkedő hányada is, azon sem csodálkozhatunk, hogy a tálib és a törzsi milíciákkal való összetűzésekben mindeddig 800 fős vérveszteséget szenvedő harci alakulatok az altiszti gárdával együtt az ellenfeleiket motiváló ideológiával azonosulnak. A volt afgán rezsim két szárnya így többé-kevésbé nyíltan működik az országban. Az Omár mollához hű frakció Beludzsisztán tartomány fővárosából, Quettából szervezi akcióit az afgán határvidéken, Helmandban és Kandaharban. A Kabulhoz közel fekvő Észak- és Dél-Wazirisztánban az a Dzsalaluddin Hakkani irányítja a hadműveleteket, akit az Egyesült Államok személyesen vádol Oszama bin Laden rejtegetésével, és aki az iszlám törvénykezés, a saría gyakorolta hatalmat képviseli a reguláris hadsereg 70 000 katonájának együtt érző figyelme kíséretében. A talibán ezeken a területeken árnyék-közigazgatást tart fenn, amely az afgán kormány hanyag vidékpolitikájának köszönhetően egyre népszerűbbé válik.
Az államfőnek e belpolitikai darázsfészek árnyékában kell sugároznia a Nyugat felé a demokratizálódási folyamat melletti töretlen hitét. Ahhoz viszont, hogy a jövő évre kiírt választásokról a Nyugat elhiggye, rendelkeznek a demokratikus jelző bármelyik jelentésárnyalatával, az elnöknek előbb uniformisától kellene megszabadulnia. Ellenkező esetben egy, a hozzá lojális, már visszavonult tábornokok által írt levél nyíltan távozását követeli a hatalom éléről. Az másrészt ma még aligha belátható következményekkel jár, ha jövőre az utolsó brit birodalmi típusú katonának is távoznia kell Pakisztán éléről. Mert utána, ahogyan Robert D. Kaplan, a New York Times szakértője megjegyzi, már csak a hosszú szakállas emberek következnek az egyedüli, deklaráltan nukleáris hatalommal rendelkező iszlám országban.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
