Montázs

KULTÚRSOKK

Tudom, a következő sorok némileg frivolnak hatnak majd annak a háborúnak az árnyékában, amelyben néhány hét leforgása alatt több mint ezer civil, köztük sok gyermek veszítette életét, javarészt Libanonban. Tudom, hogy a mi kis képhamisítási botrányunk nem érhet fel a libanoni fotóriporter tettével, aki a valóságosnál sűrűbb füstöt és a valójában kilőttnél több rakétát varázsolt képeire számítógépével (a Photoshop nevű képszerkesztő programmal). Mégis a hazai média sürgölődését látva e hír közlésénél és taglalásánál, nem tudom megállni, hogy ne emlékeztessek arra, nekünk, magyaroknak is volt egy ilyen, legalább csöppnyi vitára alkalmat adó esetünk: nemrég egy magyar napilap is megcsillantotta tehetségét a digitális képmanipuláció terén.
Akkoriban azonban a magyar sajtó nem figyelt fel e képjavító eljárásra, illetve azokra a szakmai kérdésekre, amelyeket óhatatlanul meg kell válaszolniuk a szerkesztőknek egy-egy ilyen leleplezett ügyet követően. A sajtónak vitát kellett volna kezdenie arról, milyen beavatkozás az, amely még elfogadható, és mi az, ami már az olvasó megtévesztését eredményezi. Sőt a hazai blogoszféra, az internet megmondóembereinek szigorú szűrőjén is szinte nyomtalanul átcsúszott az az eset, amikor 2004 augusztusában a Színes Mai Lap Medgyessy Péter, az akkor már éppen csak hogy miniszterelnök mallorcai útjáról közölt gondtalanságot sugalló felvételeket.
A mallorcai képekről a gyakorlott képszerkesztő persze rögtön megmondhatta volna, hogy a fotókon a háttér nem egészen vág össze a kép előterében állók – esetünkben a miniszterelnöknek és feleségének – tónusaival. Vagyis hogy a Medgyessy házaspárt egyszerűen odamontírozták a felhasznált tetszetős tengerparti képekre. Az eljárás korántsem szokatlan a bulvársajtóban, ahol kényszerből előfordul, hogy hasonló módon illusztrálnak egy-egy cikket, ez esetben azonban a szerkesztők elfelejtették felhívni olvasóik figyelmét arra a tényre, hogy a plázst és a napsütötte tengerpartot ábrázoló két kép valójában négyből lett összegyúrva. Amolyan öszvér megoldás.
Montázs.
Márpedig esetünkben a montázs ahhoz túl élethű volt, hogy azt lehessen feltételezni, mindenki első blikkre „leveszi”, itt csupán a képeket szerkesztők kreativitásáról, nem pedig autentikusnak szánt felvételekről van szó.
Mivel a közölt felvételek dokumentumértékűek voltak a miniszterelnök utazásáról (nevezetesen azt bizonyították volna, hogy Medgyessy Péter a Gyurcsány-puccs előtti utolsó pillanatokat is teljes nyugalomban töltötte Mallorcán), úgy is mondhatnánk, a lap akarva-akaratlan megtévesztette olvasóit. Ezt jelzi az is, hogy miután lapunk felhívta a figyelmet a montázs tényére, nyomban különféle összeesküvés-elméletek születtek arra nézvést, hogy Medgyessy Péter egyáltalán nem nyaralt az idő tájt külföldön, csupán ellenfeleit megtévesztő hadművelet volt az utazásáról szóló hír. Mindezeket a feltételezéseket erősítette: korábban (2002 karácsonyán) már megtörtént, hogy élő műsornak ható interjút sugárzott a Magyar Televízió a miniszterelnökkel (Friderikusz Sándor volt a kérdező), miközben Medgyessy Péter már Kubában szürcsölgette koktélját. (Nincs mit csodálkozni azon, hogy Medgyessy Péter esetében a koktél és a miniszterelnök képe elválaszthatatlanul összeforrt az istenadta nép tudatában, igaz, ilyen témájú képet a bulvárlap nem közölt nevezett cikkében, azaz ilyen felvételeket nem mixelt a nagyérdeműnek.)
Szóval teljesen elképzelhetőnek tűnt, hogy a nyaralássztori fordítva is megtörténhet. Hiszen ha a miniszterelnök éppen nyaralt, amikor a tévében beszélt, az sem kizárt, hogy éppen nem nyaral, miközben a fényképeken pálmafák előtt lebeg párjával a Színes Mai Lapban.
Ebben az ügyben sajnos azóta sem lát tisztán a magyar közvélemény. Olyan felvételek ugyanis a mai napig nem kerültek elő, amelyek egyértelműen bizonyították volna, hol tartózkodott az idő tájt a Medgyessy házaspár, csupán olyanok, amelyeknek a hátteréből nem lehet következtetni semmire. (Nem mondhatni persze, hogy ez ma már annyira lényeges kérdés volna önmagában, és azt sem, hogy mindez azt bizonyítaná, hogy Medgyessyék a kérdéses időpontban nem voltak Mallorcán.)
Éppen e felvételek információszegénysége sarkallhatta valószínűleg az ismeretlen Photoshop-művészt is arra, hogy pálmafákat álmodjon a miniszterelnök mögé. Az ügy pikantériája, hogy az eset miatt nem a Színes Mai Lap, hanem a montírozást szóvá tevő Magyar Nemzet kényszerült a bíróság előtt magyarázkodni, mivel a Színes Mai Lap főszerkesztője olyannyira helyénvalónak ítélte a külön jelzés nélküli montázsolást, hogy beperelte lapunkat, amiért felhívta az olvasók figyelmét e manipulációra. További jogi és honi érdekesség, hogy a Magyar Nemzet el is vesztette a pert. A független magyar bíróság utasítására olyan helyreigazítást kellett közölnünk, amely szerint „valótlanul állítottuk, hogy Medgyessy Pétert odahamisították egy mallorcai plázsra”, és hogy „a valóságban a Színes Mai Lap címlapján megjelent felvétel nem hamisítvány, hanem egy olyan montázs, amely két olyan valódi felvétel felhasználásával készült, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal bocsátott a Színes Mai Lap rendelkezésére”.
Értik? Nem hamisítvány, mert két valódi felvétel montázsából készült – igaz, ezt a tényt nem közölték az olvasóval.
Nem kis horderejű kérdésben született itt jogerős bírói ítélet. És bár tisztában vagyok azzal, hogy a magyar jog – az angolszásztól eltérően – nem precedensalapú, azaz más hasonló esetekben dönthet a bíró ezzel az ítélettel ellentétesen is, ezek után Magyarországon mégiscsak nehéz arról beszélni, hogy Adnan Hadzs fotóriporter hamisított Bejrútban. Mert ha Medgyessyt lehet pálmafák elé varázsolni, akkor néhány bodornyival több füstöt álmodni Bejrút fölé már bagatellnek mondható cselekedet. Sőt e logika mentén éppilyen autentikus „felvételt” lehetne készíteni Gyurcsányról a Marson vagy Orbán Viktorról a Köztársaság téri pártházban, hiszen a bíróság értelmezése szerint mindez megfelelne annak a kritériumnak, hogy a két montírozandó kép autentikus legyen.
Bizalomra ad okot: a honi sajtó túlnyomó része ennek ellenére továbbra is tartja magát ahhoz a kívánalomhoz, hogy ha egy felvételhez bármilyen okból hozzáad, illetve elvesz belőle valamit a fotós vagy a szerkesztő, és ez az olvasó számára nem egyértelmű, úgy a változtatást jelzik a fénykép alatt.
Én díjazom ezt a makacskodást.