Elsőként nagyrabecsüléssel kell szólnom arról a tényről, hogy a Magyar Televízióban főműsoridőben, csaknem egy éven át több alkalommal kifejezetten értékes irodalmi művekről beszélgettek, vitáztak, rövid, tartalmi összefoglalókat játszottak. Vagyis a nézők figyelmét tudatosan a kortárs és klasszikus regények, témák, szerzők felé terelték, s ráadásul interaktív módon tették ezt. Több százezres nagyságrendű szavazatról szóltak a hírek, amelyek még a nemzetközi összehasonlításban is jó színben tüntetik fel hazánkat. Szakmai körökben egyértelmű, de a kívülállóknak el kell mondanunk, hogy a teljes akciós költségvetés csaknem tizedét pályázatok révén nyerték el közművelődési könyvtáraink, s ezeket az összegeket változatos módszerekkel, ellenőrzötten kizárólag az igényesebb irodalom népszerűsítésére használták, igen sikeresen. (Író-olvasó találkozók szervezésével, vetélkedőkkel, felolvasásokkal, esszépályázatokkal.)
Van tehát méltatásra érdemes esemény, de a kapcsolódó adatok, összefüggések hálója jóval bizonytalanabb. Ezek részletező felsorolása helyett csupán három mentséget hadd említsek. Életmódomból, feladataimból, értékrendemből következően képtelen voltam minden adást figyelemmel kísérni, saját véleményt formálni. A program tervéről véletlenszerűen értesültem, s az első perctől kezdve írásban és szóban hiányoltam a célok és módszerek tagoltabb megfogalmazását, a célcsoportok megnevezését. Az utóbbi évtizedek olvasásszociológiai kutatásai nyomán egyértelmű, hogy a legnagyobb támogatásra a kortárs hazai és európai szépirodalom, illetve a gyerekek és az ifjúság különböző csoportjai szorulnak. Kezdettől kritizáltam a pénzfelhasználás ellentmondásait. Például milyen indokkal lehet egy olvasásra buzdító, a könyvek iránti érdeklődést népszerűsítő „mozgalom” ürügyén popegyüttesek lemezeivel jutalmazni könyvutalványok és könyvek helyett?
Végül szóvá kell tennem az intenzív „kognitív disszonancia” átélését, amelyet nem csupán a sajtóvisszhangok, hanem elsődlegesen a saját, csaknem véletlenszerű tapasztalataim nyomán szereztem a jelzett program egyes darabjainak megtekintése után. Mindent összevetve a Nagy Könyv (már az amerikanizálódott írásmód is felrúgja a magyar helyírás szabályait!) programsorozat tiszteletre méltó szándéka, megvalósításának vitatható eszközei és színvonala ellenére engem személy szerint első renden a látható, igazolható hatása szempontjából érdekel.
A feltételezett hatás kimutatására talán előre eltervezetten sem találhattunk volna jobb, tisztább eszközt egy országosan reprezentatív olvasásszociológiai vizsgálatnál. Ennek lehetősége csaknem véletlenszerűen teremtődött meg éppen az elmúlt év őszén. Mi magunk ezt az időbeni egybeesést kifejezetten zavaró, de kikerülhetetlen körülményként értékeltük. Itt nem részletezhető előzmények után a Tárki egy 1992 óta folyó longitudinális kutatássorozatához 10 kérdéssel kapcsolódva, 2005. szeptember 16. és október 15. között felkeresett, összesen 3674 18 éven felüli interjúalany válaszait elemezhetjük az Országos Széchényi Könyvtárban.
Elsőként (a 163 tételes kérdőív 145. pontjaként) az évtizedek óta azonos módon föltett, a könyvolvasás gyakoriságát firtató kérdésünk hangzott el: „Elfoglaltságai mellett – tankönyvön kívül – hozzájut-e könyvek olvasásához?” Majd a táblázatunkban található sorrendben voltak olvashatók az előre megadott válaszlehetőségek.
| 1964 | 1985 | 2000 | 2005 | |
| Az utóbbi 12 hónapban egyetlen könyvet sem olvasott | 41 | 38 | 52 | 60,2 |
| Az utóbbi 12 hónapban egy könyvet elolvasott | 36 | 22 | 23 | 7,5 |
| Negyedévenként legalább egy könyvet elolvasott | 23 | 13 | 15,9 | |
| Havonta átlagosan legalább egy könyvet elolvasott | 23 | 17 | 12 | 16,4 |
| Összesen | 100 | 100 | 100 | 100 |
Összesítő adatsoraink a Mándi Péter és Gereben Ferenc (Mándi, 1968, Gereben, 2002) korábbi kutatásainak eredményeit tartalmazzák, hogy az immár négy évtized változási tendenciáit követhessük nyomon.
Amint jól látható, csupán a könyvolvasási szokások felől közelítve is radikális elmozdulások észlelhetők. A mögöttünk lévő négy évtizedben 40-ről 60 százalékra nőtt a könyvet nem olvasók (az évente egyetlen könyvet sem említők) aránya. Az 1970–80-as évek jelentették az olvasás fénykorát, s a rendszeres olvasók 2000-es mélypontja után 2005-re ebben a sorban érzékelhető javulást mutathattunk ki. Vagyis félreérthetetlenül kirajzolódik a társadalom egyfajta kulturális kettészakadásának riasztó tendenciája. Rohamosan növekszik (40–60 százalék) a „legalul” lévők, míg a vékonyodó középső sáv (a negyed- vagy félévente legalább egy könyvet elolvasók) mellett, jóval lassabban, de legutóbb mégis egyértelműen gyarapodott a „csúcsra” kerülők, az ismét rendszeresen könyvet olvasók (12–16 százalék) nagyságrendje. Kinek lehetne ez érdeke? Lassanként ismét privilégiummá válhat a könyvek olvasása?
Ennél erőteljesebb figyelmeztetést pillanatnyilag aligha tehetünk az oktatás- és művelődéspolitikusok asztalára. Ráadásul egyértelműen rendszerszerű elmozdulásokról van szó, hiszen a jövedelmi és foglalkoztatási különbségek mellett a PISA 2003-as nemzetközi kutatás adatsorai – igaz, csupán a 15 évesekről szólva – ugyancsak a drasztikus szövegértési (kulturális) egyenlőtlenségekről tudósítanak. Gimnazistáink a világelső finnekkel vannak egy szinten, míg a szakképzősök rétege a sereghajtó Brazíliával „verseng” ebben a tekintetben. Az összefüggések, az okok és következmények részletes feltárása egy más dolgozat tárgya. Egyetlen mozzanatot azonban már ebből a „madártávlatból” is érzékelhetővé kell tennünk. A könyvet nem olvasók 80 százaléka számítógépet sem használ, a rendszeresen olvasók döntő többsége (75 százalék) viszont az internetet munka és/vagy tájékozódási eszközként ugyancsak igénybe veszi.
Még e lehető legszikárabb összefoglalóban is tennünk kell egy rövid „módszertani” kitérőt. Az elmúlt három-négy évben több hasonló tárgyú kutatásról megjelent közlemény a fentieknél jóval magasabb könyvolvasói arányokról tesz említést. Közismert tényt kell az érdeklődők figyelmébe ajánlanunk: a vizsgálati eszköz szükségképpen hat a kutatás tárgyára! Ha a kérdés „Milyen gyakran olvas Ön könyveket? (A megfelelő válasz aláhúzandó!) Naponta – hetente többször – hetente – havonta többször – havonta stb.” módon fogalmazódott meg, akkor a válaszok összesítése nyomán a fentieknél szükségképpen sokkalta jobb kép alakul ki. (Az összes olvasmány százalékában.)
„Rejtetten mindkét kutatás kérdéseiben feltevések fogalmazódtak meg, s ezek a hipotézisek, lám, jórészt igazolódnak” – mondhatná a kutatási módszertannal rendszeresen foglalkozó kollégánk. Érvelése tiszteletre méltó, de kötelességünk visszakérdezni: melyik feltevés áll közelebb a megfigyelt valósághoz? Továbbá ismételten nyomatékossá kell tennünk, hogy bármilyen megismételt kutatásban, vizsgálatban, felmérésben kizárólag a szigorúan, betűhíven azonos kérdésekkel, szavakkal, módszerekkel begyűjtött adatok lesznek megbízhatóan összevethetők! Ezt a követelményt itt szigorúan betartottuk.
Most azonban legalább a jéghegy két csúcsát, azok körvonalait villantsuk fel!
| 1964 | 1985 | 2000 | 2005 | |||||
| Sorszám | Szerző | % | Szerző | % | Szerző | % | Szerző | % |
| 1. | Jókai Mór | 16,2 | Szilvási L. | 3,7 | Steel, D. | 4,6 | Brown, D. | 3,5 |
| 2. | Gárdonyi Géza | 4,9 | Jókai Mór | 2,6 | Cook, R. | 3,8 | Steel, D. | 3,4 |
| 3. | Móricz Zs. | 4,9 | Dumas | 2,2 | Lőrincz L. L. | 2,4 | Jókai Mór | 2,7 |
| 4. | Mikszáth K. | 4,1 | Berkesi A. | 2,1 | Jókai Mór | 1,9 | Wass Albert | 2,1 |
| 5. | Hugo, V. | 2,3 | Merle, R. | 1,8 | Moldova Gy. | 1,7 | Rejtő Jenő | 1,7 |
| 6. | Verne, J. | 2,2 | Zalatnay S. | 1,8 | Smith, W. | 1,4 | Moldova Gy. | 1,6 |
| 7. | Cronin, A. J. | 2,2 | Zilahy L. | 1,3 | Fable, V. | 1,2 | Trvtko, V. | 1,4 |
| 8. | Móra F. | 1,7 | Móricz Zs. | 1,1 | Courts-Mahler, H. | 1,0 | Lőrincz L. L. | 1,3 |
| 9. | Mark Twain | 1,5 | Rejtő J. | 1,1 | Dallos S. | 1,0 | Kertész Imre | 1,2 |
| 10. | Tolsztoj, L. | 1,4 | Szabó László | 1,1 | King, S. | 1,0 | Márai S. | 1,0 |
A jó négy évtizedes lista áttekintése – óvatos közelítéssel, de mégis – megengedi legalább két tendencia körvonalainak vázolását. Az 1964-es, egyértelműen klasszikus orientáltságú névsor már 1985-ben is jelentős mértékben hígult a kortárs, főként magyar lektűrszerzők névsorával (Zalatnay, Szabó L., Berkesi, Szilvási), de klasszikusaink egy része (Jókai, Móricz, Rejtő, Zilahy), igaz, a korábbiaknál jóval alacsonyabb említésszámmal, de mégis megmaradt az élmezőnyben. Maradt még két árva hazai kortárs lektűr (Lőrincz, Fable) 2000-re, de a domináns szólamot az angolszász szórakoztató irodalom „jeles képviselői” veszik át (Steel, Cook, King, Smith), Jókai hátrébb került, de még maradt az élbolyban, a hihetetlenül termékeny Moldovával együtt. A Munkácsy-életrajz évtizedek óta szinte változatlanul megtalálja olvasóit, de Courts-Mahler visszatérése meghökkentően sikeres kiadói fogásnak minősíthető. S íme elérkezünk 2005 őszéig, amikor az első két hely (Brown, Steel) vitathatatlanul a kulturális globalizáció üzlet vezérelte divathullámait bizonyítja, s távoli „rokonuk”, Lőrincz L. L. tisztes versenytársként követi őket. Viszont ismét erősödött Jókai keresettsége, s ráadásul a korábban tiltott, csaknem elérhetetlen gyümölcsként számon tartott, mára az életmű csaknem teljességével hozzáférhető Wass Albert negyedik helyét aligha merte volna bárki előre megjósolni. Az őt követő hármas (Rejtő, Moldova, Trvtko) vitathatatlan kvalitásait jól kiegészíti az időközben Nobel-díjassá lett Kertész Imrével és a sok évtizedes „önkéntes száműzetésből” legalább a művek sokaságával hazatért Márai Sándorral végződő tízfős élboly, s az összkép kifejezett minőségi javulást sejtet.
Egyébként az angolszász lektűrök radikális előretörését már az 1996-os MTA-adatfelvétel is egyértelműen bizonyította (Nagy, 1997).
Az utolsó két évtized adatainak értelmezése nyomán aligha kerülhető meg egy hipotetikus következtetés: a könyvet nem olvasók számának fentiekben jelzett, különösen az utóbbi öt évben tapasztalt radikális növekedése mintha egyúttal az igényszint tisztulását, javulását is magával hozta volna a maradék olvasói körökben. A minőségi változás hátterében jelentős részben az érintett csoport iskolázottsági szintjének emelkedése áll.
Természetesen az óvatos fogalmazás nem egyszerűen stiláris kérdés, hanem kényszerűen várnunk kell a teljes gépi feldolgozás, az értelmezés lassúbb, aprólékosabb végeredményeire, amelyeket legkorábban ez év második felében adhatunk nyomdába. Addig azonban még legalább egy tábla tartalmát tartsuk elemzésre méltónak! Hiszen valamilyen mértékben mindnyájunkat jellemez az aktuális választások sora, de jóval mélyebb rétegekre világít az emlékezetes olvasmányok adatainak, illetve e legkedvesebb szerzők nevének felidézése, rangsorokba rendezése. Hadd használjuk ki ismét azt a kincsesbányát, amelyet az összevetések alapjául rendre igénybe vettünk és veszünk majd (Gereben, 2002). „Kik a legkedvesebb írói?” – hangzik évtizedek óta egyik következetesen visszatérő kérdésünk.
| Sorszám | 1985 | % | 2000 | % | 2005 | % |
| 1. | Jókai Mór | 32,5 | Jókai Mór | 16,2 | Jókai Mór | 22,1 |
| 2. | Szilvási Lajos | 19,8 | Cook, R. | 7,6 | Mikszáth K. | 6,4 |
| 3. | Berkesi A. | 16,3 | Moldova Gy. | 6,8 | Móricz Zs. | 6,3 |
| 4. | Mikszáth K. | 12,3 | Steel, D. | 6,0 | Moldova György | 5,8 |
| 5. | Móricz Zs. | 7,5 | Mikszáth K. | 5,8 | Rejtő Jenő | 4,8 |
| 6. | Gárdonyi G. | 6,8 | Szilvási L. | 4,8 | Petőfi S. | 4,7 |
| 7. | Moldova Gy. | 5,4 | Petőfi S. | 4,2 | Lőrincz L. L. | 4,5 |
| 8. | Merle, R. | 4,8 | Lőrincz L. L. | 3,8 | Szabó Magda | 4,1 |
| 9. | Dumas | 4,8 | Gárdonyi G. | 3,4 | Gárdonyi Géza | 4,1 |
| 10. | Petőfi S. | 4,8 | Berkesi A. | 3,2 | Steel, D. | 4,0 |
Ezen a ponton ismét egy elágazó gondolatsort kell jeleznünk. Már az előző táblázatban gyanút kelthetett a legutóbbi olvasmányok harmadik helyén álló Jókai (2000-ben negyedik!), egyértelműen Az aranyember gyakori említése révén. A kérdezés napjai 2005. szeptember 16. és október 15. közé estek! Vagyis válaszolóink egy részét némileg befolyásolhatta a Nagy Könyv akció, a legjobb 12-nek kikiáltott szerzők és a művek listájának ismerete: 1984, A Gyűrűk Ura, A kis herceg, A Mester és Margarita, A Pál utcai fiúk, Abigél, Az aranyember, Egri csillagok, Harry Potter, Micimackó, Száz év magány, Tüskevár.
Itt legyen elegendő csupán az első tíz névvel foglalkoznunk, s ennek értelmében a nemzeti klasszikusok (Jókai, Mikszáth, Móricz) ismételt megerősödését részben ezzel a tévéműsorral magyaráznunk, miközben Moldova, Rejtő, Petőfi, Lőrincz népszerűsége egészen más, egymástól radikálisan eltérő gyökerekből táplálkozik. Gárdonyi pedig – minő véletlen – pontosan az öt évvel korábbi helyét őrzi. Szabó Magda érintett volt ugyan az Abigél (amelynek népszerűségét folyamatosan fenntartotta a tévés változat) mellett az utóbbi két-három évben megjelent, méltán nagy sikert aratott Für Elise és Az ajtó című könyvei révén is. 2000-ben Cook még be sem került az élbolyba, s a 2005-ös, legutóbb olvasott szerzők közötti Steel a 10. helyre csúszott.
Itt feltétlenül meg kell állnunk! Mi is állhat adataink hátterében? Lassú kijózanodás az „angol-amerikai” kábulatból? Magunk, hagyományaink, tápláló gyökereink tétova, múlékony újrafelfedezése? Vagy az egész nagykönyvezés óvatos, de félreérthetetlen protest jelenséggé változott a végére? (Valóban olyan népszerű olvasmány az 1984?) Elegünk van a Big Brotherből, a Való világból, az Anyacsavarból? „Adjátok vissza a sajátjainkat!” Talán éppen a 12 legjobb könyv listája, illetve a 2005-ös kutatás végeredménye igazolhatja korábban írott szavainkat a közkönyvtárak sikeres tevékenységéről. Hiszen pompás eredménnyel mozgósították az egyébként is olvasó, könyvtárba járó, főként fiatalok alkotta olvasótábort. Ezért is kerültek a 12-es listára főként az iskolai kötelező olvasmányok.
Másrészt a szociálpszichológia évtizedek óta jól ismert tétele szerint a tömegkommunikáció első renden nem a meglévő attitűdök megváltoztatását, sokkal inkább a már meglévők megerősítését eredményezi. Vagyis a csaknem egy éven át tartó adássorozat sokkal kevésbé szolgálta az olvasótábor kiszélesítését (az attitűdök megváltoztatását), inkább az egyébként is érintettek, involváltak, érdeklődő olvasók megszólalását, szavazásra mozgósítását (a meglévő attitűdök megerősítését) érte el.
Keményen kell kérdeznünk. Látványos akciók, tévés vetélkedők, levelezőlapos, internetes, sms-szavazásokkal legalizált, az eredeti műveket 20 percbe sűrítő, bohókás zanzák 25-25 millió forintért, vagy szerves, lassú, folyamatos építkezés intézményekben, képzésben, kutatásban, médiapolitikában, programokban, műsorszerkezetben: egyszerűbben szólva: átgondolt, hosszú távú művelődéspolitikában?
Ez utóbbi kérdés jogosságát indokolandó tegyünk egy rövid kitérőt, mutassuk be a könyvtárhasználat adatait.
| 1964 | 1985 | 2000 | 2005 | |
| Soha nem volt könyvtári tag | 82 | 37,7 | 54,6 | 44,7 |
| Most nem, de régebben az volt | 44,6 | 33,7 | 43,8 | |
| Jelenleg is tag: egy könyvtárban | 18 | 14,6 | 9,9 | 9,2 |
| Jelenleg is tag: több könyvtárban | 3,1 | 1,8 | 2,3 | |
| Összesen | 100 | 100 | 100 | 100 |
A beiratkozott olvasók aránya (18–11,5 százalék), a jelentős csökkenés két–négy évtizedes távlatban félreérthetetlen, miközben a felnőtt népesség iskolázottsági mutatói jelentősen javultak, s a már emlegetett közép- és felsőfokú oktatási intézményeket aktuálisan látogatók létszáma többszörösére emelkedett a mögöttünk lévő 20 évben. Miért nem mutatkozik ennek pozitív hatása a fenti táblázatban? A válaszokat legalább két oldalról kell majd nagyon árnyaltan megfogalmazni. Egyrészt az oktatási, nevelési, képzési követelmények irányából, különös tekintettel a tömegoktatás és minőség dilemmájára, másrészt könyvtárfejlesztési, -építési stratégiánk gyakorlati megvalósulásának tényeiből kiindulva. Ott, ahol ezekre az intézményekre éppen a legnagyobb szükség lenne – hiszen az anyagi és kulturális hátrányok rendszerint halmozottan, együttesen jelennek meg –, kiépülőben vagy sokkal inkább leépülőben vannak az óvodák, az iskolák, a könyvtárak! Itt talán elegendő egyetlen kutatási adatra utalnunk, amely szerint éppen azokban a középfokú oktatási intézményekben nincsenek könyvtárak, ebédlők és tornatermek (Liskó, 2002), ahol magasabb a cigány származású tanulók aránya! Kik is szorulnak leginkább a könyvtárak, a könyvtárosok segítségére?
Ezen a ponton kivédhetetlenül vissza kell utalnunk a legelső táblázatunk mindenkit megállásra késztető adatsorára. Negyven év alatt a könyvet nem olvasók aránya 40-ről 60 százalékra emelkedett! Holott már az 1960-as évek második felében országos mozgalom indult „Az olvasó népért” Darvas József és Veres Péter vezetésével.
Ahogy a vizsgálat adatait idézve írásunk első felében már bemutattuk, a könyvet olvasók tábora csökken, a regisztrált könyvtárlátogatók aránya (11,5 százalék) stagnál, de jól érzékelhetően gyarapodik a számítógépet (35 százalék) használók, stagnál viszont az utóbbi két évben az internetet használók (24 százalék), egyébként többnyire olvasó, könyvtárba is járó, főként az iskolázottabbakat és fiatalabbakat magába foglaló rétege. Vagyis társadalmunk egyelőre kisebbségi csoportjában a korábban is meglévő előnyök – szövegértő olvasási készség, könyvtár- és számítógép-használati ismeretek, tehát az információs jártasság, műveltség – elemei egymást erősítve összeadódnak, kiváltságos helyzetet eredményezve, szellemi és nagy valószínűséggel anyagi „kamatot” termelnek. De mi lesz a rosszul olvasók, a tovább nem tanulók, a könyvtárakat sem látogatók, munkát alig vagy egyáltalán nem találók, a korszerű információtechnológia eszközeinek használatához nem értők, a médiában a tanulásra, olvasásra ösztönző motívumokat többnyire hiába keresők, a hiánytüneteket halmozók, leszakadók stagnáló/egyre növekvő(?) táborával a holnap tudás alapú társadalmában?
Végül térjünk vissza írásunk ürügyéhez, a Nagy Könyv akciósorozat hatékonyságához! A szervezők saját bevallása szerint mindössze 900 millió forintot fordíthattak 10-11 hónap alatt erre a célra. Az egyértelműen televíziós produkciók eredménye, központi magva a 12 legjobb műről készült 20-20 perces zanzák sorozata. Szakemberek véleménye szerint 120–150 millió forintból ma is elkészíthető egy-egy jobb irodalmi mű hat-hét részes dramatizált, tévés változata, amelyekről évtizedek óta felgyűlt könyvesbolti, könyvtárosi, kutatói tapasztalatok birtokában állíthatjuk, hogy ezek a szavazókedven túl rendszerint valóban felkeltik az eredeti mű elolvasása utáni vágyat. A megrendülést kiváltó, egyéni olvasatokra, ön- és világértelmezésre sarkalló művek helyett inkább a tömörített tartalmi kivonatokat? Kötelező olvasmányok röviden, 113 híres regény televíziós változatai? Megállíthatatlanul áramló belső képek, párbeszédek, asszociációk serege helyett „szövegbuborékos”, leegyszerűsítő, mások által értelmezett, a befogadó számára készen „megrajzolt” mozgó képregények?
Hogyan is termelődik minden évjárat, generáció számára a látszólag készen kapott, ám a hétköznapi gyakorlatban némileg módosuló, újraformálódó nyelvre, történelemre, hagyományokra épülő, a közös történetek ismételt „elmondásával”, meghallgatásával megteremtődő, a legnagyobb kohéziós erőt jelentő kulturális közösség, a „mi” tudat? Mi lesz inkább javára ennek a korántsem egységes 10–15 milliós potenciális közönségnek/közösségnek? A 20–25 perces bohókás, mulattató tömörítvények vagy maguk az eredeti művek (történetek, konfliktusok, jellemek, sajátos látásmód és nyelv) megismerése, átélése?
A mindenkori oktatás- és művelődéspolitika, valamint az érintett intézményrendszerek kikerülhetetlen kötelessége a jelzett kérdések felelősségteljes elvi és gyakorlati megválaszolása.
Irodalom
Gereben Ferenc: Könyv, könyvtár, közönség (A magyar társadalom olvasáskultúrája olvasás- és könyvtárszociológiai adatok tükrében). Bp., OSZK, 1998.
Gereben Ferenc: Olvasás- és könyvtárszociológiai vizsgálatok Magyarországon. In: Könyvtárosok kézikönyve, 4. Szerk.: Horváth Tibor, Papp István. Bp.. Osiris Kiadó, 2002
Gyorsjelentés a PISA, 2003 összehasonlító tanulói teljesítménymérés nemzetközi eredményeiről. (Fordította és válogatta: Felvégi Emese). In: Új Pedagógiai Szemle, 2005, 1–2.
Liskó Ilona: Cigány tanulók a középfokú iskolákban. In: Új Pedagógiai Szemle, 2002, 11.
Mándi Péter: A könyv és közönsége. Bp. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1968.
Nagy Attila: Modernizáció: globalizáció, amerikanizáció (Változási tendenciák a hazai olvasási és könyvtárhasználati szokásokban). In: Könyvtári Figyelő, 1997, 3.
