Legalább 4500 tonna olaj került az Indiai-óceánba, amikor összeütközött egy japán tanker és egy szingapúri teherhajó tegnap az Indiához tartozó Nagy-Nicobar-sziget partjaitól nyugatra – közölte az olaszszállító tulajdonosa, a Mitsui O.S.K. cég szóvivője. Az AP úgy tudja, hogy a Bright Artemis nevű, huszonhárom tagú legénységgel közlekedő japán tanker segítséget próbált nyújtani a kigyulladt szingapúri hajónak. A Szaúd-Arábiából és Ománból összesen 250 ezer tonna nyersolajat szállító Bright Artemis megközelítette az Amart, eközben egy szerencsétlen manőver miatt egymásnak csapódtak. Miután megszűnt a szivárgás, a Bright Artemis folytatta útját; az Amar matrózait egy másik teherhajó mentette ki. A Mitsui O.S.K. nem tervez környezetvédelmi akciót az olaj eltakarítására, mert mint mondták, az anyag könnyen elpárolog. A Kyodo hírügynökség szerint ugyanakkor ez a japán tartályhajó okozta eddigi legsúlyosabb olajszennyezés.

Az ember, aki megmentette Jeszenszky Géza életét