Mi van, kishaver? E kérdésfeltét nyomán az embernek nem filozofálni támad kedve, habár a kérdés amúgy ontológiai természetű, hisz a létre kérdez rá. Kellér kedvesebb volt. Ő egyik feledhetetlen konferanszában azt mondta: niiiincs… Mármint hogy cipő van? Nincs. Az eladó víg mosollyal vágja a vevő képébe: nincs. Filozofálni azonban még ettől sem támad kedve az embernek. To bee or not to bee? Méhek legyünk vagy ne legyünk méhek? – de lehet, hogy „to be or not to be” volt az ominózus, visszajáró mondat. Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés. Visszajutottunk a kiindulóponthoz, csak most kishaver nélkül: mi van?
Engem régóta foglalkoztat a kérdés, mi van és mi nincs, de legfőképpen az foglalkoztat – főállásban –, hogy abból, amit létezőnek vélünk, mennyi van bennünk és mennyi kint. Bentlévőség és kintlévőség.
Az éjszaka nappal nem létezik, csak bennünk. A nappal éjszaka nem létezik, csak bennünk. Párizs egy fikció Budapesten, hóról a jégeső nem tud. A New York-i két toronyra hivatkoztam 2001. szeptember 11-én – már nem voltak sehol. Élve nem feltűnő, hogy mennyire vagyunk emberek. Hogy valósnak hitt világunk lényegileg fiktív. Hogy tudattágulásban, bölcseleti jellegű hidrofekáliában szenvedünk.
A legokosabb állat számára is csak az adott hely és az adott idő létezik. Más idők és más helyek emlékei vagy épp dalai mindig valamilyen kulcsinger nyomán ugranak elő az állati elméből. Az állati elme akaratlagosan nem tud emlékezni. Mi tudunk. Ez a tudat. A hely, mely immár nem ismer téridőt, csak Istent és embert. Hol a tagadás ősi szelleme is akár – copyright Madách – megvethető.
Megy a kvízjáték, egyesek milliomosok lesznek, mások nem, de mindaz, ami ott műveltségi evidenciaként elhangzik, abban a fotelben, ahol épp ülsz, épp nincs. Akkor és ott veled messze nem az történik, hogy Ady s nem is az, hogy Tunisz. A romagyar gyerekek nagy beleéléssel mondják ki már ötévesen az eurót, pedig hát már az indiánok is sejtették: a pénz fikció. Közmegegyezéses fikció, de fikció. Annyira fiktív, hogy a korszerű kötvények ma már dematerializáltak. Az értékpapírok ugyancsak dematerializáltak. Menjen a sunyiba, ki nem hisz a maciba, a tv-maciba, tv-maciba, és menjen a sunyiba, ki nem hisz a boci-boci tarkában. Copyright Sebeők. Az itt és most szűk tartományán kívüli világ, a máskor és máshol világa valójában csak a hit által való. A pénztől kezdve a tv-macin át Zeuszig, bizony.
Vegyük észre, a szelekciós előny, mely fajunkat a többi állatfaj fölé emelte, az akaratlagos emlékezetből, illetve az emlékezet és az álom, az emlékezet és a fantázia közti különbségtevés képtelenségéből ered. Az ember azért lett király, mert amióta ember, nem tudja, mi van.
Az emberi tudat ontogenezise paradox mód épp a létre vonatkozó kérdés eredendő megkerüléséből fakad. Ez az, amit a modern tudatnak feldolgozni nehéz. A konferanszié azt kérdezi: cipő van-e? Aquinói Szent Tamás pedig azt, hogy Isten van-e? Boldog sóhaj: van Isten, megmenekültünk.
A modern tudat szerint a hívő igenleges, a materialista nemleges választ ikszel be az Isten létét eldönteni hivatott választáson. Csakhogy az arché nem népszavazás. A törzsi varázsló anélkül hisz Manituban, hogy egyáltalán felmerülne benne a létére vonatkozó kérdés. A szellemek nem a nincshez képest vannak számára, következésképp létmódjuknak nem kritériuma az ellentmondás-mentesség. A bálvány ezért képes az áldozati lakomát elfogyasztani úgy, hogy valójában mi esszük meg, elosztjuk egymás közt, és ez mégsem csalás. Ami bizonyítva nincs, az nem is cáfolható.
Ismerjük föl: az összemberi tudatállapoton belül a létre vonatkozó kérdés, a létkérdés egy agresszív kisebbség. A többség nem érdeklődik a lét iránt. A többség csak hat. Hogy a dolgoknak ellentmondásmentesnek kell lenniük, és a bizonyságnak léteznie kell, az egyfajta privilégium, a görög filozófia privilégiuma és öröksége. Iszik vagy vezet. A sámán iszik és vezet, Arisztotelész viszont már belelehel a szondába. Vagy-vagy. Igen ám, csakhogy a logika és ellentmondás-mentesség által megítélt létező is az állati elme szerint létezhetőhöz képest fiktív. A modern tudat tehát, amikor különféle ismérvek alapján eldönti, mi létezhet és mi nem, rabszolgaként az eredeti tudatot kezdi mintegy kihasználni a saját céljára. Ez az a belső gyarmatosítás, mely az emberi tudatot a mágia Harry Potter-i alkonyzónájából kivezette a természettudományba, s a Föld valódi urává, kolonializátorává tette.
A Varázsszem anélkül látott Szküllákat, Kharübdiszeket és szent szkarabeuszokat, hogy érdekelte volna hogylétük, most úgy vizionál neutronokat, protonokat avagy épp gluonokat, hogy létükben abszolúte érdekelt.
A természettudomány által elénk tárt világkép és mitológiai egész az érzékszerveink által közvetlenül befogható, megélt világhoz képest egyképp fiktív. Abszurditás tekintetében nincs különbség Zeusz és a glóbuszon ütközés nélkül áthaladó neutrínó között. A természet legmélyebb titkai elvont és abszurd gondolkodást igényelnek. Atomokkal, töltésekkel, részecskefizikai szimmetriákkal avagy az einsteini elhíresült ikerparadoxonnal „személy szerint” senki sem találkozhat. Mítoszváltás történt csak, a fantázia marad. Régen csak úgy lett az, ami hol volt, hol nem volt, ma viszont, a modern világban a kísérlet és az elmélet közti összhang dönti el, hogy az, ami érzékszerveink számára nincs, hol és hogy van.
Én jól vagyok. Az előadásnak vége. Hazamehetnek a legények.
origo.hu
Ursula von der Leyen és Manfred Weber Ukrajnát képviselik és a Tisza Pártot irányítják
