A rideg anyag könnyebben törik

El kellene gondolkozni: kell-e egyáltalán ember ebbe az országba? El kellene gondolkozni: érték-e az ember mifelénk? El kellene gondolkozni: akarjuk-e, hogy legyen itt még ország száz év múlva is?
El kellene gondolkozni: olyan országot akarunk-e húsz-harminc év múlva, ahol a lakosság nagyobb részét az utcán bóklászó, rőzsét vagy hullámpapírt gyűjtögető öregek teszik ki? El kellene gondolkozni: életünk utolsó hónapjait majd egy tömegöregotthon olyan vaságyán szeretnénk-e tölteni, ahol magyarul sem tudó vendégmunkás ápolók cserélik ki a lepedőt alattunk, fogják le szemünket?
El kellene gondolkozni: lehet-e úgy végigélni egy életet, hogy csak az aznap anyagi örömeire összpontosítunk?
Ha mindezeken elgondolkoztunk, el kellene dönteni, hogy társadalmi érték-e a gyerek vagy csak egyéni bolondéria: hobbiállat, papagáj, aranyhörcsög? El kellene dönteni: a gyerekneveléssel a közjót szolgáljuk, vagy csak passziónkat töltjük, ne adj’ isten csak nehezítjük a hatalom életét?
Természetesen valaki nem azért nagycsaládos, mert nemzetmegmentő szándékai lennének, nem azért az, mert valamiféle politika ezt kívánná (ugyan hol van az a politika?), nem is azért, hogy segélyt, ingyen tankönyvet kapjon. Azért nagycsaládos az ember, mert nagycsaládosnak lenni jó. Mert megismételhetetlen ajándék minden újabb gyerek.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem esne jól a társadalmi megbecsülés, hogy ne méltatlankodnánk, ha úgy érezzük, miránk halmozottan nagy terheket rónak. Mert azért tudjuk: nélkülünk, sokgyerekesek nélkül még ijesztőbb lenne a demográfiai helyzet, még kilátástalanabb lenne bármelyikőnk jövője. És unjuk, sőt alapvető hibának tartjuk, hogy mindig az jár a legrosszabbul, aki értéket teremt.
Nem szeretnék panaszlistát felállítani, de néhány tényezővel illik alátámasztani a tételt. Öt gyerekre a tavalyihoz képest kb. havi kétezerrel csökkent a családtámogatás a „dupla családi pótlékra” való átállással.
Ha mind a heten fürdünk, illetve hét emberre fűtjük a lakást, akkor átlépjük a határt, ami alatt jár a gázár-kompenzáció: egy nagycsaládban felnövő gyerek nyilván fürödjön drágábban, mint társa…
Az energia mellett az alapvető létfenntartási költségek nőnek elég alaposan. Egy nagycsaládban eddig is a jövedelemnek az átlagnál nagyobb hányadát kellett erre költeni, most mi lesz?
Egy-egy vírus akár többször is körbejárhat egy családban. Nálunk mikor az ötödik gyerek befejezi, az első kezdi elölről. Vajon egy nagycsaládos a jövedelmének ugyan hány százalékát költi vizitdíjra, gyógyszerre?
Hallom a televízióban, egy kétgyermekes iskolaigazgatótól, hogy mennyire megnehezedett az anyagi helyzete, mióta egyetemre járnak a gyerekek. Nekem négy gyermekem is járhatna majd egy időben egyetemre. A legolcsóbb szakok esetében is félmillió lenne csak egy félévi tandíjuk mai áron. Egyáltalán érdemes-e tanulásra ösztönöznöm őket?
Nem sorolom tovább (pedig a munkahely kérdései, a bérbefagyasztás, az ingyenes többletmunka szintén kihat a család életére). Ne csodálkozzunk tehát, hogy szeptember 16-án a nagycsaládosok utcára vonulnak.
De mi értelme van az egésznek, ha a politikai thriller egyik főszereplője inkább cinikusan, mint demokratikusan, következmények nélkül kijelentheti: fölösleges tüntetni, a parlament már döntött. Így igaz, a saját téveszméibe, saját könyörtelenségébe belemerevedő, egyre antidemokratikusabb hatalom nem fog meghatódni rajtunk. De meg kell mutatni magunkat, hallatni kell a hangunkat, erősítenünk kell egymást, meg azt sem kell elfelejteni, hogy minél ridegebb egy anyag, minél ridegebb egy hatalom, annál könnyebben törik.
Nem olvastam részletesen, milyen követelésekkel állnak elő a tüntetés szervezői, de azt hadd mondjam el, miért fogalmaznék meg a szokásostól eltérő igényeket is.
Az, hogy az ősz tüntetésekkel van tele, hogy a nagycsaládosokon kívül utcára vonulnak a diákok, a tanárok, hogy akcióznak az orvosok, hogy iszonyatos feszültségek vannak egy-egy kampánygyűlésen, sistereg egyik másik szakmai értekezlet, hogy a meggyőződésből baloldali Gazsó Ferenctől a meggyőződésből értelmiségi Hankiss Eleméren és a meggyőződésből liberális Hegedűs Zsuzsán át a meggyőződésből jobboldali Fricz Tamásig mindenki ki van akadva az ember, a humán szféra leértékelésétől, mutatja, hogy nagy a baj. Ha pedig ilyen összetett, ilyen általános a baj, akkor a megoldás sem lehet annyi, hogy mondjuk „emelkedjen a családi pótlék”, hogy „ne legyen tandíj”, hogy „tíz százalék helyett húsz százalék” vagy fordítva – még ha ezek a javaslatok, követelések is lényegesek. Tovább kell menni: megnézni, mit nem tud ez a hatalom, mi hiányzik belőlük, hogy minden ilyen rossz?
Ez a hatalom nem tudja, mi a szeretet. Nem tudja, mi az ember. Mi a társadalom. Mi a nemzet. Mi a történelem. Nem tudja, mi a lelkiismeret. Mi az alázat. Mi a felelősség általában. Hogy mi a felelősség a múltért, a jövőért. Nem tudja, mit jelent egy adott történelmi pillanatban összekötni a múltat és a jövőt.
Hát én, a nagycsaládos tüntetés (meg majd a többi) résztvevőjeként azt követelem, hogy a hatalom tanulja meg mindezeket! Gyakorló pedagógusként tudom, hogy vannak reménytelen esetek, de azt is, hogy néha még a legreménytelenebb esetek is… Hátha!
Mert ha nincs ez a tudás, hiába érünk is el valamit, azt máshol háromszor veszik
vissza. Ha viszont végre a helyére kerülne az ember ebben a szerencsétlen országban, ha a hatalom első szabálya lenne az állampolgárok tisztelete és védelme, a szolgálat, akkor nem lenne szükség tüntetésekre. Akkor nem fordulhatna elő, hogy szegény falusiaktól egyszerre veszik el a postát, vasutat, mentőt, közeli kórházat, háziorvost. Akkor nem lennének zavaró elemek a sebészeteken megfeszítetten dolgozó orvosok. Akkor a diákokat nem uszítanák tanáraik ellen. Akkor a hatalom azt lesné, hogyan kényeztethetné el a tehetséges, értékteremtő embereket. Akkor nem hagynák koromsötétben, tájékoztatás nélkül a pánikba esett tömeget.
És akkor a gyerekeket nevelők sem éreznék kiszolgáltatottnak magukat, sőt olyan ostoba kérdéseket sem kellene föltenni, hogy társadalmi érték-e a gyerek, vagy hobbiállat. Meg hogy lesz-e Magyarország száz év múlva.
Kicsit belemerültem ábrándjaimba. Ébresztő! Indulok tüntetni.
Achs Károly,
Nagycsaládosok Országos Egyesülete mezőtúri csoportja