Páncélozott harci járművek indultak el néhány évvel ezelőtt a Magyar Honvédség gödöllői telepéről Budapestre. A Ferihegyi repülőtéren már régóta várt egy német szállítórepülő, hogy Baku érintésével eljuttassa az eszközöket Afganisztánba, a NATO ISAF (Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők) kötelékében szolgáló magyar alakulatnak. Amikor azonban lenyitották a repülőgép rakterének ajtaját, kiderült, hogy a BTR–80/A típusú harci jármű képtelen volt felhajtani a gépre, mert amíg elért a fővárosba, üzemképtelenné vált. A katonák elhűlve álltak a reptér kifutóján, és arra gondoltak, hogy mire tudták volna használni ezt a járművet hadműveleti területen. Az esetről egy Afganisztánban tiszt számol be Havril András vezérkari főnöknek írt jelentésében. A tiszt szerint azonban voltak olyan katonák, akik ezen már nem lepődtek meg, mert tudták, hogy a kiutaztatásuk előtti nap délutánján érkezett meg a külszolgálathoz szükséges műholdas kommunikációs felszerelés, és ezért teljesen át kellett pakolni egy levámolt és utazásra előkészített, okmányokkal ellátott teherautót.
Ennél megdöbbentőbb már csak az az eset volt, ami leszálláskor történt a kabuli repülőtéren. A szállításért felelős katonák szégyenükben már nem tudták, sírjanak vagy nevessenek azon, hogy a leszállópálya melletti rakodó területen valahogyan előkerült egy tonna lőszer egy faládában, amelyhez semmilyen igazoló okmányt sem csatoltak. Csak a láda formájából és a magyar feliratokból azonosíthatták a különös csomagot. A kommunikációs csatornákon elérhető hazai döntéshozók közül azonban senki sem tudott a szállítmányról, és három napba került, mire sikerült kideríteni, hogy valójában ki küldte a lőszert a honvédségtől.
Nem szűkölködött kalandokban a hadianyagok kiszállítása egyéb szempontból sem. A szállítórepülő útvonalát ugyanis a felszállás napját megelőző este meg kellett változtatni, mert csak ekkor derült ki, hogy Azerbajdzsánban nem engedélyezik hadianyagokkal megrakott gép landolását. Bakuban egyébként takarékossági okokból kívántak leszállni az utaztatók, mert itt olcsóbb az üzemanyag. Végül egy leszállásra nem tervezett repülőtéren, az Egyesült Arab Emírségekben landolt a gép egy kis kitérőre, ehhez azonban az utolsó pillanatban gondoskodni kellett arról, hogy minden katonának legyen érvényes civil útlevele, civil ruházata. Dubaiban aztán figyelemeltereléssel kellett elérni a vámosoknál, hogy véletlenül se nézzenek be a repülőgép rakterébe, ahol a hivatalos közlések szerint segélyszállítmány lapult.
A történtek után a katonák azt gondolták, hogy visszafelé ez nem ismétlődhet meg, de csalódniuk kellett.
A szállítógépnek ugyanis egy tankolással kellett elrepülnie Magyarországig, mert Bakunak megint nem jelentették be, hogy fegyverszállítmány van a fedélzeten. A szükséges engedélyek beszerzése ugyan a szállító feladata lett volna, de ennek ellenőrzését is el kellett volna végezni a honvédség felelős szerveinek. A HM szerint persze ma már nem lehetnek ilyen gondok, mert sokkal jobban odafigyelnek az előkészítésre, a megbízott szállítókra, és azok engedélyeire. A magyar hadsereg azonban kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen nem rendelkezik minden szempontból megfelelő, önálló szállítókapacitással.
Farkas Roland Afganisztánban szolgáló százados egy éve országos botrányt kavart azzal a nyílt levelével, amelyben a magyar misszió felszerelésének, ellátásának hiányosságaira hívta fel Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter figyelmét. A százados közölte, hogy a magyarok terepjáróinak nincs páncélvédelme, nincsenek felszerelve a katonákat védő drótvágókkal, nincs a járművekhez olyan berendezés, amely előre észleli és megsemmisíti az út mentén elhelyezett pokolgépeket, és a géppuskaállványokkal is akadtak problémái a külszolgálatot teljesítő járőröknek.
Farkas Roland sem számolt be azonban azokról a gondokról, amelyek látszólag apróságnak tűnhetnek, de a mindennapokban bajt is okozhattak volna, olyan mértékben akadályozták a misszió munkáját. Látszólag elhanyagolható ügy például, hogy hónapokig nem szállítottak az egyik váltásnak A/4-es méretű papírt. Ez azonban azt eredményezte, hogy sokáig a magyarok semmilyen hivatalos írást sem tudtak kinyomtatni, pedig ez elengedhetetlen lett volna az egyeztetésekhez. A katonai sátrakban ugyanakkor szinte állandósultak a légkondicionálási és fűtési gondok. Ezért nyáron a forróság, télen a hideg tette tönkre a technikai eszközöket, amelyek szintén elengedhetetlenek voltak az érintkezéshez a műveleti központokkal. Télen a fűtés mellett is olyan hideg volt a sátrakban, hogy jeges lett a műanyag palackokban tárolt víz, a számítógépek pedig annyira lehűltek, hogy nem működtek a monitorok, vagy annyira bepárásodtak, hogy rövidzárlat veszélye miatt nem lehetett bekapcsolni azokat. A gépjárművekhez is nagy szükség lett volna egyes alkatrészekre, amelyek sokáig nem álltak rendelkezésre a helyszínen. A katonai mentőkhöz például másfél hónapig nem érkezett ékszíj, ezért sokáig nem lehetett megoldani a jármű javítását, a Mercedes terepjárókhoz pedig nem küldtek fagyálló ablakmosó folyadékot és üzemanyagszűrőket. Ez eleinte szintén bagatell ügynek tűnt, de amikor egy állandó támadásoktól terhes területen le kellett állítani egy konvojt, mert a sofőr egyszerűen nem látott ki a szélvédőn, akkor már komolyan a szájukra vették a katonák a honvédség szállítóit. Az is előfordult, hogy a terepjárókat hosszabb időre ki kellett vonni az alkalmazásból, mert új olajszűrők hiányában a régieket kellett letisztítani, de ehhez rendszeresen szét kellett szerelni a járművet. Talán nem véletlen, hogy az új afganisztáni misszió előkészítéseként műszaki csoport utazott a magyarok táborába, hogy felújítsa a járműveket.
Bocskai István, a HM szóvivője az afganisztáni járművek felújítására kiutazó csoport tevékenységéről csak annyit árult el lapunknak, hogy a tárca tulajdonában álló Currus Rt. munkatársai utaztak ki Baghlanba, és a feladatuk az, hogy „a katonák biztonságát fokozó, az új biztonsági kihívásoknak megfelelő tartozékokkal szereljék fel az ott használt járműveket.” Ennél többet azonban állítása szerint a misszióban szolgálatot teljesítő katonák biztonsága érdekében nem állt módjában közölni. Az mindenesetre bizonyos, hogy az Afganisztánba kiszállított magyar MB G 270 CDI típusú terepjárók megerősítésével korábban is voltak gondok. Az elaknásított területeken is járőröző járműveket hónapokig nem szerelték fel az útfelület felől érkező robbanások repeszhatásai ellen védő lemezekkel. Amikor ezek az úgynevezett ballisztikai takarók viszont megérkeztek, azok nem voltak megfelelő méretűek. A terepjárókat megerősítették rácsokkal, homokzsákokkal, kerámiabetétekkel, repeszálló mellényekkel, de ezek a bennük utazó katonák és fegyverek súlyán túl még hozzávetőlegesen 700-800 kilogrammal terhelték meg a járműveket. Ettől viszont a terepjárók olyan instabillá váltak és olyan mértékben romlott a futóművük, hogy végül le kellett szedni a többletterheket, vállalva az ezzel járó veszélyeket.
Nem kis kockázattal bíró helyzeteket idézett elő a szélvédőkre szerelt biztonsági védőrács sem. Fagyálló tisztítófolyadék híján ugyanis csak úgy lehetett letisztítani a téli hidegben az ablaküveget, hogy azt hógolyókkal megdobálták, és működésbe hozták az ablaktörlőt. Ehhez viszont szintén veszélyes műveleti területen kellett megállni a katonáknak. Információink szerint a Currus Rt. munkatársai most páncélajtókkal szerelik fel a terepjárókat, ez viszont majd azt teszi lehetetlenné, hogy a hőségben letekerjék a 25 kilogrammos felszerelésben utazó katonák az ablakot. A páncélozottság azonban mindenképpen előrelépés lesz a korábbi állapotokhoz képest.
A magyarok új afganisztáni missziója rövidebb ideig teljesít egy huzamban külszolgálatot, de ez alatt nem jöhet haza szabadságra – jelentette be nemrég Havril András vezérkari főnök a Baglanba utazó magyar alakulat zárógyakorlatán. A hivatalos közlések szerint erre azért van szükség, mert az afganisztáni miszsziónál korábban a szabadságolásokkal voltak problémák. Mint említettük ugyanis, a honvédségnek nincs olyan szállítórepülője, amellyel meg tudja oldani a 4500 kilométeres távolságból a katonák szállítását. Emiatt szívességi alapon a németekkel működnek együtt. Emiatt előfordult, hogy a repülőtérről irányították vissza a szabadságra induló katonákat, mert nem fértek fel a VIP-vendégeket szállító gépre. Sőt, a missziót tavaly novemberben meglátogató Havril András, az akkori vezérkarifőnök-helyettes és delegációja is leszorult a repülőről hazafelé. Volt olyan csoport, amelyik az utaztatási anomáliák miatt négy napot töltött Magyarországon a féléves misszió alatt, és volt amelyik tizennégyet. Ez feszültséget okozott a misszió tagjai között, ahogyan az is, hogy a századnyi katonának mindössze két telefon- és két internetes vonal állt rendelkezésére, így alig tudták tartani a kapcsolatot a családjaikkal. A kommunikációval egyébként is voltak gondok, sikerült például 32 darab olyan rádiót beszerezni a misszió számára, amelyek ötven méternél messzebbre nem tudtak információt továbbítani. A magyar századnak sokáig nem volt zárt láncú és mindig működőképes rádiós összeköttetése, így kénytelen volt a mobiltelefonokat használni.
Havril András már kabuli látogatásán elismerte, hogy lehetne javítani a katonák biztonságán. Azóta számos ígéret is elhangzott a misszió megerősítéséről. A századnak ezek szerint lesz majd aknakutató és tűzszerész alegysége, ám a felszereléseket még nem szerezték be. Azt ígérik, jövő áprilisra megtörténik a pótlás.
A magyarok által használt golyóálló mellényeket megerősítették olyan kevlár- bevonattal, amely jobban védi a járőröző autók utasait, a terepjárókat pedig felszerelték olyan drótvágóval, amely megvédi a járművekből kiálló géppuskásokat a fejmagasságukban kifeszített huzaloktól. Beszerzés alatt állnak azok a pilóta nélküli repülőgépek is, amelyek a felderítést könnyítik meg a katonák számára, és a járműveket a honvédség állítása szerint felszerelik olyan eszközökkel is, amelyek felderítik és megsemmisítik az út mentén elhelyezett bombák nagy részét. Addig azonban meg kell oldani az új afganisztáni tábor átvételét, ami azért sem lesz veszélytelen, mert már a felderítőcsoportunkat szállító konvojra is rakétát lőttek a magyar katonák táborhelyének környékén, majd következett a szeptember 9-i támadás. Az új helyszínről kiszivárgott hírek szerint a tábor jelenleg könnyen sebezhető, mert egy völgyben helyezkedik el, és a környező magaslatokról egy aknavetővel akár be is lőhetnek a kerítés fölött. Igaz, értesüléseink szerint a HM beszerzési szakértője már a helyszínen tartózkodik, s széles hatásköre révén a szükséges felszerelési tárgyakat ezután hamar leszállítják. Ez sem változtat azonban azon, hogy a táborfalak egy részét vályogból építették, ami végképp nem okoz akadályt a tálibok által használt fegyvereknek. A kiérkező állomány első feladata ezért a tábor őrzés-védelmének átszervezése, megerősítése, valamint új erődítések végrehajtása lesz.
origo.hu
Sasvári Sándor megrázó vallomása: így tették tönkre a családját
