Mikor George W. Busht először választották meg elnökké, 100 ezer dollárért még 380 uncia aranyat lehetett vásárolni, 260 dollárért unciánként. Ma ugyanezért a pénzért már csak 210 unciányi aranyat kapnánk, mivel időközben a dollár több mint 40 százalékos romlást szenvedett el.
Az örök pénznek számító arany és a nemzetközi valutaként számontartott dollár arányának változása még sokkolóbb, ha egészen 1971-ig megyünk vissza a történelemben, amikor Nixon elnök megszüntette a dollár–arany fix paritást, kereken megtagadva a kérést, hogy a francia dollártartalékok egy részét átváltsa aranyra. Ha képzeletben ekkor húszezer dollárnyi megtakarított pénzt a párnánk alá rejtettünk volna, bár egy nagy házra is futotta volna belőle, ma már egy középkategóriás autót is alig lehetne ennyi pénzből kigazdálkodni: az akkori 30 dolláros unciánkénti aranyár napjainkban már jóval meghaladja a 600 dollárt.
Az arany–dollár viszonyának változása döntően hatalmi és gazdasági kérdés – fogalmazott lapunk érdeklődésére Bogár László közgazdászprofesszor, aki szerint az arany évezredek óta társadalmilag és lélektanilag is a pénz megtestesítője volt, szerepe mindig akkor került előtérbe, ha a világ hatalmi viszonyai kiszámíthatatlanná váltak. Bogár szerint most éppen ennek lehetünk tanúi: az amerikai birodalom falain megjelentek a repedések, a gazdasági elit láthatólag nem képes sem értelmezni, sem megoldani a kihívásokat. Elég, ha a kezelhetetlen méretű, majdnem 1000 milliárd dollárra rúgó kereskedelmi mérleghiányra gondolunk, mely az USA-t gyakorlatilag lépésről lépésre szolgáltatja ki az amerikai kincstárkötvények vásárlóinak, a gigantikus hiány finanszírozóinak. Közülük a legnagyobb az Amerikai Egyesült Államok ázsiai riválisa, Kína.
A lassan kozmikus „fekete lyukká” változó iraki háborús költségek szintén óriási terhet jelentenek az amerikai gazdaságnak: Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint az egész világpénzügyi rendszert elnyeléssel fenyegető kiadástömeg megközelítheti a 2000 milliárd dolláros végösszeget is, miközben a rendeződés jelei helyett egyértelmű és tagadhatatlan polgárháborús helyzet alakult ki a közel-keleti országban.
– Azt a fehér házi elemzőt, aki az invázió megindítása előtt a várható költségeket 200 milliárd dollárra taksálta, szigorú megrovásban részesítették tűrhetetlen pesszimizmusa miatt – emlékeztet a közgazdászprofesszor, aki szerint a gigantikus ráfordítások nyomán a világ, ezen belül az amerikai birodalom helyzete sokkal instabilabb és veszélyesebb lett, mint három évvel ezelőtt. A dollár helyzetének gyengülésével párhuzamosan részben a riválisok valutái, részben az ősi és eredeti pénznek számító arany térnyerése várható a dollár által szabadon hagyott egyre nagyobb üres térben.
Az amerikai valuta egyik legfontosabb védelmezője maga az olaj, melyet csak dollárért lehet vásárolni a londoni és a New-York-i tőzsdén. A petrodollár hegemóniáját Szaddám Huszein sem tudta megtörni, aki 2000-ben – megszegve az íratlan szabályokat – euróért is kínált volna nyersolajat, sem a még csak papíron létező teheráni olajbörze, amelyen elvileg lehetne fizetni euróval, jennel vagy jüannal is.
A nemzetközi olajpiac ezért olyan kényszerítő erővel hat a világ államaira, hogy dollárban tartalékolják állami forrásaik jó részét annak érdekében, hogy olajhoz juthassanak, ugyanakkor tovább él az a konzervatív hozzáállás is, amely szinte kizárólagos nemzetközi fizetőeszköznek fogadja el az amerikai valutát.
A világ jegybankjaiban felhalmozott dollártömegek azonban fokozatosan inflálódnak, és az utóbbi évek negyven százalék körüli pénzromlásával óriási értékvesztést kellett lenyelniük
az amerikai birodalom „inflációs adóját” fizető költségvetéseknek.
origo.hu
Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán
