Harminc perc: ennyi idő telt el 2005. május 22-én az észak-rajna-vesztfáliai választások lezárása és aközött, hogy a vörös–zöld koalíció bejelentette az előre hozott választásokat. Gerhard Schröder német kancellár bukását 2005-ben nem csak az SPD által elvesztett tartományi választás pecsételte meg: az igen népszerű schleswig-holsteini Heide Simonis miniszterelnök 2005. márciusi veresége mellett végződött csúfos kudarccal a májusi észak-rajna-vesztfáliai voksolás. A mintegy 18 milliós lélekszámú, óriási gazdasági potenciállal rendelkező tartományban közel fél évszázada kizárólag szociáldemokrata kormányokat szavaztak meg. Az urnák bezárását követően, alig fél órával később Franz Müntefering pártelnök elismerte: megingott a bizalom a kormánnyal szemben, ezért előre hozott parlamenti (Bundestag-) választásokat tartanak. Az észak-rajna-vesztfáliai kampány során arra panaszkodtak a vörös– zöld koalíció politikusai, hogy a választásban alig játszanak szerepet a tartományi ügyek, a lakosság ugyanis a Schröder-kormány berlini politikájáról kívánt voksolni. Idén a szeptember 17-i tartományi választásokat (Mecklenburg–Elő-Pomeránia, Berlin) a német sajtó – és maga a politikai szféra is – a nagykoalíciós kormány megítélésének tesztjeként értékelte.
Franciaországban a 2004-es regionális választásokat követően elemzők egyértelműen kiemelték, hogy a kormányzó jobboldal „öszszeomlással felérő vereséget szenvedett el”. A huszonkét franciaországi és a négy tengerentúli régió túlnyomó többségét szerezte meg ugyanis a baloldal. A sajtóvisszhangokból egyértelműen kicsengett, hogy a szavazók „büntették” a kormányzat szociális politikáját. A választás eredményeképpen megingott Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök széke is: a szocialisták győzelmüket követően a kormányfő menesztését követelték a köztársasági elnöktől.
Mintegy előkészítették Silvio Berlusconi és az általa vezetett Forza Italia 2005-ös választási vereségét az olasz helyhatósági választások, ahol 13 körzetből 11-et szerzett meg a Romani Prodi Olajfája által fémjelzett baloldali pátszövetség. „A helyi választások nem csak a provinciális aggodalmakra koncentrálódnak. Nehéz elképzelni, hogy az országos események ne lennének hatással az emberek szavazási módjára” – írta ekkor a La Stampa a kormányfő megvesztegetési botrányára utalva.
Három évtizede nem szerepelt olyan gyengén a kormányzó Munkáspárt, mint a 2006. május elején tartott angliai részleges helyhatósági választásokon. A vereségeket követően felerősödtek a Tony Blair távozását követelő hangok, maga a kormányfő pedig ezt követően kezdte meg hosszúra nyúlt, máig tartó búcsúzkodását: bejelentette, több választáson nem kívánja megméretni magát. A vereség okait keresgélő sajtó később is felidézte, hogy szerencsétlen módon éppen a választások előtt kerültek napvilágra olyan ügyek, amelyek lejáratták a kormányt: a munkáspárti John Prescott miniszterelnök-helyettes és titkárnője viszonya, illetve az, hogy Charles Clarke belügyminiszter „jóvoltából” nem toloncoltak ki több mint ezer külföldi bűnözőt, köztük kábítószer-kereskedőket és gyilkosokat azután, hogy azok letöltötték büntetésüket.
Ki lehet a Soros-ügynök Magyar Péter pártjában?