Kampánycsend

Ma már kampánycsend van, nem szabad politizálni, helyette alkalmazzuk a virágnyelvet, segédanyag lehet Fazekas Mihály Füvészkönyve, esetleg Túrós Lukács valamelyik szakácskönyve zöldségekkel gazdagon. Amúgy ezt az egész kampánycsendet nem tudom hová rakni, hiszen mi változna meg attól, ha én órákkal a választások előtt még elmondom, mi a véleményem a túloldalról, illetve ők fejtenék ki, mi a fészkes fenéért szégyelljem ideát magam.
Régen ott volt ugye az alkoholstop, órákkal a választások előtt már nem ihattál, nehogy rossz helyre tedd az ikszet, illetve beleessél az urnába. Kapitális marhaság. Amit én ki szeretnék fejezni a szavazófülkében, az teljesen szeszfüggetlen, már hetek, hónapok, évek óta érlelődik bennem, gombóc a torkomban, maligánfoktól függetlenül. Lényeg: ma, egy nappal a választások előtt komolyzenét kell hallgatnunk, vagy elővehetjük a Háború és békét, Tatjana levelét. Van választék.
Hétfőn reggel már föleresztik a sorompót, elszabadulhatnak az indulatok, az elemzők elemezhetnek, a megmondók megmondhatják, a vesztesek meg korlát nélkül anyázhatnak. Ez az élet rendje. Én mindenesetre ma szigorúan elvonulok a közélettől, fölmegyek a Bakonyba, vagy át a Rózsika-kocsmába (ez a valószínűbb), és ott keseregni kezdek a hazai közállapotok miatt. Mi mást tehetnék? Holnap viszont szigorúan leteszszük az ikszet valahová. Merthogy mindenkinek megvan a maga keresztje. Aztán majd jön a hétfő, amikor is vagy boldog leszel, vagy sírva földhöz vágod a kalapodat, és mosdatlan mondatok jönnek ki a szádon.