Látszólag minden a régi. Az utcákon a megszokott kép fogadja az orosz fővárosba látogatót. A fiatalok sörrel a kezükben korzóznak, s azon sem lepődik meg senki, hogy gyakran metrókocsikban is folyik az italozás. A parkok esténként és hétvégeken kisebb kocsmákká alakulnak át. Megszokott kép, hogy a padon a szerelmespárok vodka, gin vagy tequila alapú könnyű koktélokat szopogatnak, velük szemben egyik társuk gitáron játszik, a lábánál egy üveg Baltyika sör. A környéken szanaszét üres üvegek és másfél literes műanyag söröspalackok. Az is természetes a mai húszévesek túlnyomó többsége számára, hogy egy sör nem sör.
Egyre szélesebb rétegeket érint ez az újsütetű jelenség. Beszélgetés közben hamar kiderül, hogy nem nagyon bíznak a holnapban, s egyébként is imádnak élni, így pénzük nagy részét divatos ruhákra és italra költik. Szása egy építőipari cégnél dolgozik, s arra a kérdésre, hogy mit csinálnak a fiatalok esténként, gondolkodás nélkül vágja rá: isznak. „Olcsó és kellemes időtöltés” – teszi hozzá Szergej, a 18 éves diák. Egy üveg sör ma már tényleg olcsóbb, mint az ásványvíz. Jó minőségű sörmárkákból lehet válogatni minden sarkon, s darabja nem nagyon kerül többe egydollárnyi rubelnél (200–250 forint). Ugyanez szórakozóhelyen legalább a duplája, de inkább a háromszorosa. Így aztán sokan kiszorulnak az utcára inni. Mindez nem jelenti azt, hogy Moszkva szinte már megszámlálhatatlan klubja, kávéháza, sörbárja ne volna tele.
Persze azért vannak még bőven olyanok is, akik elcsodálkoznak mindezen. Mása, a húszéves főiskolás elképedve szemléli, hogy miként tudnak a fiatalok ennyit inni. A vodkával szemben előnyben részesítik a sört és az aromás italokat. Nem véletlenül, hiszen közterületen 12 fokosnál erősebb italt tilos fogyasztani, ráadásul késő este ezek már nem is kaphatók. Az is feltűnő, hogy egyre több az italozók között a lány. Marina, a kezdő jogász különösen ez utóbbit nem érti. „Régen a fiatalok nem ittak ilyen sokat, s különösen nem az utcán. Az emberek általában udvariasabbak és szerényebbek voltak. Ma a kortársaim csak nyakalják a sört, egyenesen a parkokban szeretkeznek. Köpnek mindenre!” – méltatlankodik.
Az üzletek alkoholrészlegeinek üres polcait látva azt hihette volna a naiv turista, hogy az orosz politikusok, megrettenve az egyre katasztrofálisabb demográfiai mutatóktól, drasztikus lépésre szánták el magukat. Ezzel szemben az igazság az, hogy e jelenség mögött az orosz bürokrácia évszázados hagyományai húzódnak meg. Nem volna illő elvitatni, hogy a törvényhozók szándéka támogatandó volt, amikor a drámai méreteket öltő – a tömény italok tekintetében mintegy 60 százalékos szegmenst uraló –, a büdzsé bevételeit is érzékenyen érintő illegális alkoholpiac ellen üzentek hadat. Azzal sem volna semmi baj, hogy szeretnék létrehozni az alkohol-nyilvántartás számítógépes információs rendszerét, csakhogy ennek a gyakorlati megvalósítása eredmények helyett egyelőre csupán hatalmas káoszt és hiányt okozott a szeszes italok piacán. A fő probléma a szakértők szerint az volt, hogy a szeszesital-forgalmazás feletti ellenőrzés megszigorítását, az állami monopólium megerősítését, ezzel az adókerülők kiszorítását keverték az alkoholizmus elleni harccal és a hamisítványok elleni fellépéssel. Sokan eleve bírálták az állami monopólium visszaállításának bármilyen kísérletét, mondván, mindig az illegális piac növekedéséhez vezet, ha a csinovnyikok kvótákkal akarják meghatározni, mennyit igyanak az emberek. A fogyasztók ugyanis a mindennapi élet viszonyaiból indulnak ki, ráadásul a trend már évtizedek óta nem változik. Mint szakértők arra felhívták a figyelmet, az alkohol piacán az állami monopólium megteremtésének egyetlen igazán sikeres kísérlete Sztolipin nevéhez fűződik, 1910 és 1912 között a hatóságok a szeszfőzéstől az -árusításig ellenőrizték a folyamatot, nem szabtak kvótákat, és jelentéstételre kötelezték az előállítókat. Ezzel a saját főztjét ivó falusi lakosság nagy száma mellett is elérték, hogy a legális termelés 60:40 százalékban viszonyult az illegálishoz. Az információs technológiák és az adóhatóság gyengesége azonban a monopólium összeomlásához vezetett.
A vitában a jelenlegi rendszert kritikával illetők úgy vélik, csak piaci eszközökkel lehet hatékonyan visszaszorítani az államkasszát megillető rész lerovását megkerülők arányát. Mint kiszámolták, egy üveg vodka a 15–20 rubeles önköltségi ár mellett sem lehet olcsóbb az adók, illetékek és egyebek miatt 60–65 rubelnél. Biztosra vehető tehát, hogy az ennél alacsonyabb áron megjelenő termékek nem hivatalos úton kerültek forgalomba. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a drága vodkák között egyáltalán ne volnának ilyenek. Mint a kutatók állítják, a 65 rubeles vodka rendszeres vásárlását csak azok engedhetik meg maguknak, akik havonta több mint 6000 rubelt keresnek. A lakosság minimum harmada azonban e bérszint alatt él, s ők az olcsó, az állami ellenőrzést megkerülő vodkák legnagyobb vásárlói. Az illegális italforgalmazás – teszik hozzá közgazdászok – akkor szűnik meg, ha az veszteségessé válik. Mivel az emberek nem élnek majd anynyival jobban, hogy drágább élvezeteket engedhessenek meg maguknak, a legális termékek árát kellene csökkenteni. Az illetékek 50 százalékos mérséklésével ez elérhető is lenne, ám ennek a büdzsé látná kárát. Az olajdollároktól duzzadó államkassza persze most ezt is kibírná, hiszen az alkoholos italok illetékeiből származó bevétele mindössze három százalékot tesz ki.
Az állam azonban a zárjegyek lecserélésében, az ellenőrzés szigorításában látta az üdvözítő utat, ennek megvalósítása pedig régen látott káoszt okozott. Ezt tapasztalva az intézkedések határidejét gyorsan meghosszabbították az év végéig. Különösen érzékenyen érintette mindez a borok és kisebb részben a vodka piacát. Mintegy 200 millió üveg vár még a nagy elosztóraktárakban átcímkézésre, így a boltokból egy időre szinte eltűntek a megkedvelt francia, chilei, ausztrál és dél-afrikai borok, s az illetékesek úgy vélik, hogy a helyzet legfeljebb ősz közepére konszolidálódhat. Az alkoholpiac megrendült, a számítások alapján az új törvény bevezetése már az első hónapban, júniusban 16 százalékos visszaeséshez vezetett, a nagy forgalmazók vesztesége pedig mintegy 300 millió dollár. Nagy részük aligha fogja túlélni ezt a csapást, hiszen előzőleg kétszer ekkora összeget veszítettek az orosz piac 65 százalékát kitevő grúz és moldovai borok kiszorulásával. A káosz a magánkereskedőket is megritkította, így a kis falvakban sok helyütt egyszerűen nem maradt vodkaforgalmazó. Tatárföldön ezt úgy próbálják orvosolni, hogy a postákon kezdték el árusítani az alkoholt.
Az egész hercehurca nyertesei eddig az illegálisan kereskedők és a kis alkoholtartalmú italok gyártói és forgalmazói. A sörfogyasztás ugyanis 17 százalékkal megugrott, így a moszkvai fiatalok aligha éreztek sokat az orosz alkoholpiacot megrengető káoszból.
origo.hu
14 éves fiú fulladt bele a mályi tóba
