(miért nincs nemzeti egység...)

Én nem tudom, hogy Tárnoki néni rosszallása, amit a Fidesz iránt szüntelenül érzett, zsigeri volt-e vagy a körülmények és az események táplálták. Ha erről kérdeznénk, bizonyára azt felelné, hogy őbenne, mint nagybudapesti átlagemberben nincs és nem is lehet semmiféle zsigeri indulat, hiszen ő rég megvolt már, amikor a Fidesz még egy kósza gondolatban sem létezett, továbbá Fock Jenő és Lázár elvtárs miniszterelnöksége idején a nagy Demszky is csak csírája volt mostani önmagának. Az MSZP sikere pedig azt bizonyítja, hogy a szélsőjobb (amelynek aztán végképp nincs közepe) hiába erőlködik a magyar ugaron, termést nem hoz és gyümölcsöt nem nevel. Dávid Ibi mint jobbközép, Tárnoki néni szemében olyan volt, akár a lidércfény, amely jelenlévőnek látszik ugyan, de megfoghatatlan, fel-fellobban, de nyilvánvalóan az a sorsa, hogy beleolvadjon a Gyurcsány-féle köztársaság tüzébe. Az öreg hölgy szemében maga a kalap, amelynek sokfélesége és eleganciája a jobbközép létezésére látszott utalni, polgári jelleggel bírt ugyan, és valami viszketeg érzést keltett, mert végső soron azt kívánta sugallni, hogy az MDF kései nagyasszonya bizonyos értelemben felette áll Lendvai Ildikónak, nem hozható közös nevezőre vele, bár kétségkívül van közös többszörösük, s ez az egész nehezen megfogható azonosulás és kölcsönhatás, amelyben Demszky a pestiesség szempontjából mint esszencia van jelen, megnyugtatóan (és mértéktartóan) baloldali jellegre utalt.
A „pestiesség”, amelyet Tárnoki néni archetípusként mindig is képviselt, valójában a politikai korrektség melegágya volt. Angyalföldtől egészen Csepelig, beleértve a belső kerületeket, amelyeknek lerobbant jellege semmit sem vont le Demszky érdemeiből, bár hordozta azt a lehetőséget is, hogy Budapestnek egyszer végre szocialista főpolgármestere lesz. (Tegyük hozzá: ez sohasem fordult elő, hiszen korábban tanácselnöknek nevezték.)
Tárnoki néni, miként mondtam, senki iránt nem érzett zsigeri gyűlöletet, legfeljebb azokat a gazdagokat irigyelte és vetette meg, akik nem voltak szocialisták. Ilyenfélével azonban ritkán hozta öszsze a sors. Egy konkrétumot tudott ezzel kapcsolatban, azt, hogy Orbán Viktornak kastélya, gulyája, ménese és cselédsége van a Hargitán. Ezért sem haragudott, csak azt nem helyeselte, hogy a Fidesz elnöke a nemzet sürgető ügyeiben képtelen együttműködni a szocialistákkal, és a kormánnyal nem vállal közös felelősséget. Pedig Gyurcsány többször is kinyújtotta feléje a kezét, szüntelenül azon van, hogy kormányzása alatt fogjon össze a nemzet, senki se rágódjon múltbeli ellentéteken, hiszen valamennyien benne vagyunk a nagy jólétben és az adósságcsapdában, s a békesség sokkal fontosabb az eurónál. A szocialisták (és a kommunisták) mindig is, ha hatalmon voltak, nemzeti egységre törekedtek, az ellenzékből készséggel faragtak szövetségest és barátot, hazafias népfrontot és béketanácsot. (Tárnoki néni azért is bocsátotta meg Dávid Ibinek a különféle kalapokat, amelyekkel megkülönböztette magát Lendvai Ildikótól, aki vérbeli szocialista módra a habkönnyű kendőgarnitúrára helyezte a súlyt.)
Ha az öreg hölgytől megkérdeztük volna, hogy a Fidesz-kormány idején az MSZP és utánfutója, az SZDSZ miért nem tört lándzsát a nemzeti együttműködés mellett, nyilván bölcs mosollyal azt felelte volna, én nem tudom…