A magyar polip

Kifinomultabb módszerekkel ugyan, de változatlanul burjánzik a korrupció Magyarországon. Olyannyira, hogy a témával foglalkozó minden szervezet – a Világbanktól kezdve az EBRD-n keresztül egészen a Transparency Internationalig – erre a következtetésre jut. Egyébként 2002-ben a Transparency International korrupciós rangsorában a 33. volt, az idén már a 41. helyre küzdötte le magát hazánk. A lista szerint Botswana, Barbados és Makaó is leköröz már bennünket. Ám nemcsak a nemzetközi bankok, kutatóintézetek és országelemzők tapasztalják a megvesztegetési mutató romlását, a túlsúlyos csúszópénzeket, hanem mindenki, aki ebben az országban akar üzletelni. Jelen állás szerint aki ugyanis üzletelni akar, ügyeskedni fog. A legügyesebbek aztán eljuthatnak a közbeszerzésekig, amiről szakértők nem kevesebbet állítanak: az állami megrendelések lebonyolításának túlnyomó része korrupciós ügy vagy pedig szakszerűtlen eljárás. Hogy mekkora a baj, arra többek között April H. Foley, az USA új budapesti nagykövete is figyelmeztet. A diplomata egy interjújában a hazai közbeszerzések átláthatóságának hiányára panaszkodik – igaz, diplomatikusan, ám elismerve, hogy üzleti körök számára problémás kérdésről van szó. Eközben óriási gondot jelent, hogy a közérdeklődésre számot tartó aktákat – Tocsik-ügy, Globex-botrány vagy éppen a Kulcsár fémjelezte brókerválság – máig nem sikerült lezárni. Sőt úgy tűnik, mintha senkinek nem fűződne érdeke ahhoz, hogy megfellebbezhetetlen döntés szülessen. Bármelyikben is.
Tudniillik a jéghegy csúcsán valahogy mindig elakad a „megfejtés”. Ha más kategória is a hozzánk szintén begyűrűző Siemens-botrány, annyit már tudunk: ebből is ügy lett. Hiszen a csáp elért a Honvédelmi Minisztériumig, egy televízió működtetőjéig, hogy a sorozatosan meghibásodott Combino villamosok beszerzését már ne is említsük. Egyébként a Siemens üzemi bizottságának elnöke tegnap azt sürgette, hogy az óriáscég ezentúl ne vállaljon munkákat olyan országokban, amelyekben csak vesztegetés útján lehet megrendeléseket kapni. No comment.
Akárhogyan alakul is, a felsorolt panamák talán ráirányítják a figyelmet a lényegre: a politikai döntéshozatalokban a parlament teljesen háttérbe szorult, negligálják az Állami Számvevőszék megállapításait, elpártosodott az államapparátus, és nem tudnak függetlenül működni az intézmények. Még nagyobb baj, hogy az árnyékgazdasággal az állam képtelen bármit is csinálni. Sőt a szervezett bűnözés kiterjedtebb, és lényegesen több területen van jelen a legális gazdaságban, mint azt gondolnánk. Noha Magyarországon kilenc felderítő és nyomozó hatóság gyűjt információkat a bűnszervezetekről, az adatok többsége a kellő együttműködés és az információcsere hiánya miatt elvész. A rendőrség, a vámőrség, a határőrség, az ügyészség, a polgári és a katonai titkosszolgálatok nem ismerik egymás titkos akcióit, nem tudják, kinek és hol vannak ügynökei, hová sikerült beépülni.
Hol tart a magyar polip? Kérdezzünk vissza: lehet-e ismeretség vagy ajándék nélkül ebben az országban bármit is elintézni? Rég nem a jogsértő közbeszerzésekről vagy az alvilági ügyekről beszélünk, hanem arról: pontosan tudja mindenki, mennyi is az ára egy szimpla államigazgatási eljárásnak. Kiket kell ismerni ahhoz, hogy zökkenőmentesen bonyolódjon le egy beadvány, s a döntés időben megszülessen valamelyik hivatalban.
A korrupció felszámolása nem politikai kérdés, hanem az egyik legfontosabb közügy. Az ellene folytatott harc sikeresebb, ha radikális átfogó intézkedéseket hoznak, mintha a kis lépések politikájával igyekeznek javítani a helyzeten. Ugyanakkor a Siemens-botrány azt jelzi, egyelőre biztosnak tűnik a helyezésünk Botswana, Barbados és Makaó mögött.