A sportbarátság jegyében

A decemberi svédországi Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott a beteg, illetve sérült Görbitz Anitát, Tóth Tímeát és Tomori Zsuzsát nélkülözve is biztos, 34-29-es győzelmet aratott tegnap Kassán Szlovákia felett. A hazaiak számára az előkelő vendég látogatása egyedi alkalom volt, a mieink ellenben nem tettek egyebet, mint játszottak egy tucatmeccset.

Bár az általános magyar–szlovák „klíma” enyhén szólva sem felhőtlen, a sportkapcsolatok terén sokkal derűsebb a kép. Különösen kézilabdában, ahol jóval több az összekötő, mintsem a szétválasztó elem, mert remek felvidéki játékosok sokasága szerepel a magyar bajnokságban – nem véletlen, hogy éppen ez a sportág tartotta most is fontosnak, hogy a női válogatottak kettős mérkőzésével tegyen hitet valami mellett, vagy inkább ellen. Tegnap Kassán, holnap Tiszaújvárosban a „Kézilabdás barátság” mottó jegyében találkoztak, illetve találkoznak a felek – az ellenfél bő keretében történetesen öt magyarországi légióssal –, és a szervezők természetesen azt remélték, hogy az eredeti szándékok a pályán kívül is érvényre jutnak. És ha nem is feszítik szét azonnal a csarnokok falait és a sport kereteit, legalább a lelátókon béke honol.
Az első félidő olyannyira az „élni és élni hagyni” jegyében telt, hogy a csapatok egy ideig szinte egyáltalán nem védekeztek, a 10. percben 8-8 volt az állás. Németh András szövetségi kapitány ekkor Pálinger Katalin helyére Triffa Ágnest állított a kapuba, ő mindjárt néhány bravúrral nyitott, ami bizonyára hatott a társakra is, mert válogatottunk gyorsan meglépett 3-4 góllal. A különbség egészen szünetig 19-15-ig megmaradt.
A második félidő első tíz percében az addigiak alapján egészen váratlanul, a mintegy kéttucatnyi, Magyarországról érkezett néző kifeszített egy irredenta feliratot, és elskandált néhány hasonló tartalmú rigmust, de mivel válasz a túloldalról – vagy a nyelvi korlát, vagy az önmérséklet miatt – nem érkezett, az akció hamarosan elcsitult. Két rövid megjegyzés, azért még a témához kívánkozik. Egy: a közelmúltban Szlovákiában történtek ellen tiltakozni lehet, szabad, sőt kell is, de a tegnapi ennek végképp nem a megfelelő formája és apropója volt. Kettő: a vendégszektorban látott arcokat a hazai kézilabda-mérkőzésekről egyáltalán nem ismertük.
Aki átmenetileg a lelátóra figyelt, az is úgy kapcsolódhatott vissza a mérkőzésbe, hogy igazából semmit nem veszített. A mieink ugyanis mindvégig vezetve úgy nyertek 34-29-re, hogy a nyáron Dániába szerződött jobbátlövő, Mehlmann Ibolya egymaga 11 gólt szórt. Németh András értékelésében beérte annyival, hogy a csapatépítés szempontjából újabb fontos információkkal gazdagodott, kollégája, Tomás Kutka ennél sarkosabban fogalmazott: „Kellemes meglepetést keltett a támadó játékunk, a védekezésünk viszont katasztrofális volt. A nagy neveket ugyan tisztelni kell, de ennyire azért tilos. Valamennyire mégis megértem a lányainkat, mert számomra is komoly megtiszteltetés, hogy a magyarokkal játszhattunk.”
E megtiszteltetésben ráadásul Kutka mesternek már szombaton ismét része lesz Tiszaújvárosban, hiszen következik az ismétlés; a visszavágó azért lenne pontatlan kifejezés, mert szinte biztos a kassainál is nagyobb arányú magyar győzelem.