Eltűnődtem Hanthy Kinga sorain (Magazin 25. o., november 25.), amelyeket az alkalomból írt, hogy Balassi versei megjelentek török nyelven. Valóban örvendetes dolog, mint ahogy minden őszinte közeledés, hídépítés dicséretes, bármely nép felé is irányul. A kapcsolat felvételének, ápolásának nem lehet akadálya, hogy a múltban ellenségként álltunk szemben. Ennél többet azonban nem szabadna tennünk. A szerző sajnos most is lelkendezik amiatt, hogy tíz évvel ezelőtt Szigetvárott közös emléket állítottak Zrínyinek és Szulejmánnak: „Egymás mellett a két nagyszerű férfiú, egy talapzaton” – írja.
Hunyadi, Zrínyi, Balassi nem hiába kockáztatta, s adta életét a török elleni harcban. Az oszmánok hódítani jöttek, leigázták az országot, elvették javait, elhajtották népét, janicsárokat neveltek az elrabolt kisfiúkból. Az a 150 év Trianonon keresztül máig érezteti hatását. Ezt tudatosítani kell a mai fiatalokban is. Békés kapcsolatokat csak az igazságra lehet alapozni. Ami szégyellni való volt részükről, az alól ne mentsük fel őket. Legyünk hálásak ezért, hogy befogadták Rákóczit és bujdosó társait, és mindmáig gondozzák emlékhelyüket.
A múlttal mindenkinek őszintén kell szembenéznie, már amenynyire tud. Mi magyarok sem büszkélkedhetünk az úgynevezett kalandozások sikersorozatával, hiszen azok rablóhadjáratok voltak, még ha részben nyugati országok meghívására is történt a beavatkozásunk. A jelen kort, amiben benne élünk mindig nehezebb józanul értékelni, mint a múltat. (Elég arra gondolnunk, hogy egyesek demokráciaexportnak nevezik azt, amit mások támadó, kifosztó hadviselésnek tartanak.) Amit viszont világosan tudunk, azt ne ködösítsük el se turullal, se csodaszarvassal.
A pápa Törökországban tiszteletét tette egy muzulmán népnél. Minden bizonnyal nem fogja ez alkalomból visszavonni a déli harangszó rendeletét. Mi se gyalázzuk meg eleink szenvedését és hősi emlékét.
Unger Zsuzsa
Budapest
origo.hu
Ilyet még nem láttunk: maguk a Tisza-hívők szedik ízekre Kulja Andrást
